Caius (vagy Publius) Veturius Geminus Cicurinus államférfi volt a korai Római Köztársaságban, i. e. 499-ban consuli hivatalt viselt Titus Aebutius Helvával közösen.
Élete Livius azt írja, hogy consulsága évében ostrom alá vették Fidenaet, Crustumeriát pedig elfoglalták, de nem írja meg hogy melyik consul vezette a hadműveleteket. Praeneste ebben az évben átállt a latin szövetségtől Róma pártjára.Livy, ii. 19.
Livius szerint előneve Caius volt,Livy, Ab Urbe Condita, 2.19 de Halikarnosszoszi Dionüsziosz a Publius nevet adja meg.Dionysius of Halicarnassus, Roman Antiquities, 5.58.1-4 Utóbbi valószínűbbnek látszik, mert i. e. 509-ben, a köztársaság első évében egy P. Veturius volt az egyik első quaestor, aki feltehetően azonos a 499-es consullal.Plutarch, Publícola, 12. A megbízhatatlannak tartott Festus szerint P. Veturius egyike volt azon patríciusoknak, akiket i. e. 486-ban nyilvánosan máglyán megégettek, mert részt vettek Spurius Cassius Vecellinus összeesküvésében. Az lehet, hogy ő volt az a Veturius, akit Valerius Maximus i. e. 486-ban katonai tribunusként említ.Festus, 180 L.Valerius Maximus, vi. 3. § 2.Broughton, vol i, pp.21, (see note 1)
Az "iker" jelentésű Geminus mellékneve alapján feltételezhető, hogy az i. e. 494-ben consuli hivatalt viselő Titus Veturius Geminus Cicurinus az ikertestvére volt. Az ő fia lehetett Caius Veturius Cicurinus, aki i. e. 455-ben volt consul.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Consulok az i. e. 5. században Kategória:Ókori tisztviselők Kategória:Az i. e. 6. században született személyek Kategória:Az i. e. 5. században elhunyt személyek