Philipp Mainländer német filozófus és költő. Eredeti nevén Philipp Batz később felvette a Mainländer nevet, tisztelegve ezzel szülővárosa, a Hesseni Nagyhercegségben lévő Offenbach am Main előtt. 1860 februárjában, tizenkilenc évesen találkozott először Schopenhauer pesszimista filozófiájával, ami jelentős hatással volt az életére, és későbbi filozófiai munkásságának is fő forrásává vált.

Életrajza Korai élet és karrier balra|bélyegkép|Mainländer és húga, Minna 1885-ben 1841. október 5-én Offenbach am Mainban született „házasságon belüli erőszakos közösülésből” száramazó gyerekként.Fritz Sommerlad: Aus dem Leben Philipp Mainländers. Mitteilungen aus der handschriftlichen Selbstbiographie des Philosophen. Abgedruckt in Winfried H. Müller Seyfarth (szerk.): ‚Die modernen Pessimisten als décadents – Von Nietzsche zu Horstmann.‘ Texte zur Rezeptionsgeschichte von Philipp Mainländers ‚Philosophie der Erlösung‘. 95. oldal Philipp Mainländer hat testvér közül a legfiatalabbként nőtt fel. Egyik bátyja elmebeteg volt - Cesare Lombroso "A zseni" (The Man of Genius) című műve szerint. Ahogy egyik nagyapja is, aki 33 éves korában öngyilkosságot követett el.

Mainländer 1848 és 1856 között egy offenbachi iskolaba járt. 1856-ban apja utasítására beiratkozott a drezdai kereskedelmi iskolába, hogy kereskedő legyen. A következő évben bátyja, Daniel Batz öngyilkos lett. 1858-ban Philip egy kereskedőházban kapott állást Nápolyban, Olaszországban, ahol megtanult olaszul, és megismerkedett Dante, Petrarca, Boccaccio és – legfőképpen – Leopardi műveivel. Mainländer később öt nápolyi évét élete legboldogabb éveinek nevezte.

Élete ezen kritikus időszakában fedezte fel Arthur Schopenhauer központi művét, a "A világ mint akarat és képzet" című művét. Ekkor tizenkilenc éves volt, és később ezt az eseményt átható felismerésként írta le, 1860 Februáját „életének legfontosabb hónapjának” nevezve.

1863-ban Mainländer visszatért Németországba, hogy apja üzletében dolgozzon. Ugyanebben az évben írta meg a háromrészes Die letzten Hohenstaufen (Az utolsó Hohenstaufok) című verset. Két évvel később, október 5-én, Mainländer 24. születésnapján, meghalt az édesanyja. Ez a veszteség mélyen érintette, ami elindította a folyamatos elfordulását a költészettől a filozófia felé. A következő években Schopenhauert, Kantot (akit „Fichte, Schelling és Hegel nem mérgezett meg, hanem Schopenhauer kritikája alapozta meg jobban”), Eschenbach Parzifal című művét és a filozófia klasszikusait – Hérakleitosztól Condillac-ig – tanulmányozta.

1869 márciusában Mainländer a berlini J. Mart. Magnus bankházban kezdett dolgozni azzal a kinyilvánított céllal, hogy néhány éven belül kisebb vagyont halmozzon fel, és utána a kamatokból egy tisztességes életet éljen. Azonban az 1873. május 8-i bécsi tőzsdekrach (Wiener Krach) teljesen tönkretette Mainländert, és hirtelen véget vetett ezeknek a terveknek. 1873-ban Mainländer felmondott a banknál anélkül, hogy igazán tudta volna, mihez kezd ezután.

A Die Philosophie der Erlösung megírása bélyegkép|379x379px|Mainländer 1875-ben katonai egyenruhában Bár jómódú szülei 1861-ben megvásárolták a katonai szolgálat alóli felmentését, Mainländer – egy önéletrajzi feljegyzés szerint – kifejezte azon vágyát, hogy „legalább egyszer, mindenben feltétlenül alávesse magát valaki másnak, a legalantasabb munkát végezze, és vak engedelmességgel tartozzon”, és szorgalmasan számos kísérletet tett, hogy fegyveres szolgálatot vállaljon. 1874. április 6-án a már 32 éves Mainländer közvetlenül I. Vilmos német császárhoz nyújtott be kérelmet, amit jóvá is hagytak. Ennek eredményeként a halberstadti nehézlovassághoz (Cuirassiers) került, szolgálatát szeptember 28-án kezdte. A bevonulását megelőző négy hónapban Mainländer, a munkától megszállottan, megírta fő műve, a Die Philosophie der Erlösung első kötetét. Ezt az időszakot később így írta le:

Mainländer átadta a kész kéziratot Minna nevű nővérének, és megkérte, hogy találjon egy kiadót, amíg ő befejezi a katonai szolgálatát. A szerző levelet fogalmazott a még ismeretlen kiadóhoz, amelyben kérte a születési nevének elhagyását, helyette a "Philipp Mainländer" írói álnév használatát, és kijelentette, hogy semmit sem utálna jobban, mint „ha a világ szemei elé kerülne”. 1875. november 1-jén Mainländer – akit eredetileg három évre köteleztek, de időközben, ahogy Minna nevű nővérének írt levelében megjegyezte, kimerült, kifacsart, ... teljességgel ... egészséges testtel felfoghatatlanul fáradt – idő előtt leszerelt a katonai szolgálatból, és visszautazott szülővárosába, Offenbachba. Ott – újra a munkába temetkezve – alig két hónap alatt kijavította a Die Philosophie der Erlösung (A megváltás filozófiája) bekötetlen íveit, megírta az emlékiratait, elkészítette a Rupertine del Fino című novellát, és befejezte fő művének 650 oldalas második kötetét.

Halála Körülbelül 1876 elején Mainländer kétségbe vonta, hogy életének van-e még értéke az emberiség számára. Elgondolkodott azon, vajon már befejezte-e élete kötelességeit, vagy fel kellene-e használnia azt a szociáldemokrata mozgalom megerősítésére. Annak ellenére, hogy címeket írt a német munkásoknak, ezek a tervek nem valósultak meg. Április 1-jére virradó éjszaka, offenbachi lakásában, röviddel fő műve első kötetének megjelenése után, Mainländer felakasztotta magát. Offenbach temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Idősebb nővére, Minna Batz, akit megbíztak fivére emlékiratának megírásával, 1891-ben öngyilkosság útján követte őt.

Művei Philipp Mainländer: Schriften in vier Bänden. szerk.: Winfried H. Müller-Seyfarth, Hildesheim (Georg Olms) 1996–1999 Band I: Die Philosophie der Erlösung. Erster Band. Berlin 1876, Reprint: Hildesheim 1996. Mit einem Vorwort zur Neuausgabe von Winfried H. Müller-Seyfarth, Band II: Die Philosophie der Erlösung. Zweiter Band. Zwölf philosophische Essays. Frankfurt/M. 1886, Reprint: Hildesheim 1996. Mit einem Vorwort zur Neuausgabe von Winfried H. Müller-Seyfarth, Band III: Die Letzten Hohenstaufen. Ein dramatisches Gedicht in drei Theilen: Enzo – Manfred – Conradino. Leipzig 1876, Reprint: Hildesheim 1997. Mit einem Vorwort zur Neuausgabe von Winfried H. Müller-Seyfarth, Band IV: Die Macht der Motive. Literarischer Nachlaß von 1857 bis 1875. Hildesheim 1999. Mit einem Vorwort von Ulrich Horstmann; herausgegeben und mit einem Nachwort von Joachim Hoell u. Winfried H. Müller-Seyfarth, Vom Verwesen der Welt und anderen Restposten. Eine Werkauswahl von Philipp Mainländer, Vorwort Ulrich Horstmann, Manuscriptum-Verlag

Jegyzetek

Irodalom Winfried H. Müller-Seyfarth (szerk.): Was Philipp Mainländer ausmacht. Königshausen & Neumann, Würzburg 2002, Winfried H. Müller-Seyfarth (szerk.): Die modernen Pessimisten als décadents – Von Nietzsche zu Horstmann. Königshausen & Neumann, Würzburg 1993, Richard Reschika: Schopenhauers wilde Söhne. Philipp Mainländer – der Metaphysiker der Entropie. In: Philosophische Abenteurer. Elf Profile von der Renaissance bis zur Gegenwart. J.C.B. Mohr (Paul Siebeck) UTB, Tübingen 2001, 103–141. oldal, Fabio Ciracì: Verso l'assoluto nulla. La filosofia della redenzione di Philipp Mainländer (PDF), Pensa MultiMedia, Lecce (Italien) 2006. Guido Rademacher: Der Zerfall der Welt. Phillipp Mainländer. Kurz gelebt und lange vergessen. Vita und Werk eines Optimisten. Turnshare Ltd., London 2008. Susanna Rubinstein: Ein individualistischer Pessimist. Leipzig 1894, Nachdruck: Severus, Hamburg 2010, , .

Kategória:1841-ben született személyek Kategória:1876-ban elhunyt személyek Kategória:Offenbach am Main-iak Kategória:Német költők Kategória:Német filozófusok