A kolozsvári Béldi-ház, más néven Teleki–Béldi-palota a Király utca egyik műemléképülete.
Története Feltételezhetően gróf Bethlen Károly (1784-1837) vagy szülei építtették az 1798-as nagy tűzvészt követően. Miután Betlen Károly egyetlen lánya, Eszter lánya házasságot kötött gróf Teleki Lajossal, az épület a Teleki család tulajdonába került, majd a 20. században (valószínűleg vásárlás útján) a Béldi családé lett.
A két világháború között román fiúgimnázium működött benne, amely nevét (Liceul Anghelescu) Constantin Angelescu tanügyminiszterről kapta. A második bécsi döntést követően a Református Kollégiumi Elemi Népiskola. 1945 őszén a román hadsereg ideiglenesen kórházat rendezett be a frontról hazatérő katonák számára. 1948-ban államosították, ezt követően tejipari szakközépiskola, a zeneiskola bentlakása, majd számítástechnikai középiskola lett.
Az 1980-as évek elején kezdődött el korhű felújítása. 1988-tól kezdve a Művészeti Múzeum rendezett benne kiállításokat. 1998-ban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tulajdonába került. A 21. században a román külügyminisztérium védnöksége alatt álló Francia Intézet, valamint az egyetem három intézménye működik benne.
Leírása A barokk stílusú épület alaprajza "U" alakú. Az épület utcai homlokzata a kolozsvári később barokk jellegzetességeit mutatja, az udvar felőli részt viszont mindkét szinten árkádok díszítik, ami egy régebbi kor jellemzője. Az udvaron több mitológiai tárgyú barokk szobor található, amelyek a bonchidai Bánffy-kastélyból kerültek ide, és Johannes Nachtigall műhelyéből származnak.
Jegyzetek
Kategória:Kolozsvár lakóházai Kategória:Kolozs megye műemlékei Kategória:Kolozsvár barokk építményei