A sisakvirág (Aconitum), ismert még mint a „mérgek királynője”, akonit, farkasfű, a boglárkafélék (Ranunculaceae) rendjébe tartozó, lágy szárú fajokat magába foglaló nemzetség. Rendszerezésük vitatott, némelyek 60, mások 350 fajt sorolnak ebbe a nemzetségbe. Fő hatóanyaga az akonitin, mely emberre és állatra nézve egyaránt halálos méreg, de ezen kívül tartalmaz még több, szintén mérgező anyagot.
A görög mitológiában először Hekaté istennő fedezte fel, majd alkalmazta. Így követői az egyik szent növényének tartják.
Elterjedés Fő elterjedési területük az északi félteke, és egybeesik a poszméhek (Bombus) elterjedési területével, mivel a speciális virágot csak ezek a fajok képesek beporozni. Főleg magashegységekben fordulnak elő, a Kárpátokban is több, egymáshoz nagyon hasonló fajuk él.
Jellemzők Termetes, akár az egyméteres magasságot is elérő évelő növények. Leveleik szórt állásúak, tenyeresen osztottak, vagy szeldeltek. Virágaik zigomorfak, a nemzetség nevét adó sisak a színes csészelevelek összenövésével jött létre. A sisakban két hosszú nyelű mézfejtő van. A bibék a porzóknál egy héttel később érnek, ez meggátolja az önbeporzást. A poszméhek az alsóbb, idősebb virágokat termékenyítik meg először, majd a felső virágokat meglátogatva vesznek fel új virágport.
Rendszerezés
Magyarországon őshonos fajai Magyarországon négy faja él, mind a négy védettséget élvez. Méregölő sisakvirág (A. anthora L.) Farkasölő sisakvirág (A. vulparia Rchb.) Moldvai vagy kárpáti sisakvirág (A. moldavicum) Karcsú sisakvirág (A. variegatum L. subsp. gracile (Rchb.) Gáyer
Sisakvirágok elterjedése Magyarország hegységeiben Hegységek Bakony Börzsöny Bükk-vidék Cserhát Gerecse Mátra Mecsek Pilis Vértes Zempléni-hegység Sisakvirág (Aconitum) méregölő sisakvirág (Aconitum anthora) Van Van Van Van Van kárpáti sisakvirág (Aconitum moldavicum) Van Van karcsú sisakvirág (Aconitum variegatum subsp. gracile) Van Van farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia) Van Van Van Van Van Van
Gyógyászati felhasználás Régebben gyakran árusították a gumószerű gyökereket gyógyszertárakban, erre utalt a „patika répája” elnevezés. Ez az elnevezés egy sajtóhiba révén „Katika répája” formára torzulva terjedt el. A havasi sisakvirágot ma is több forrás Katika-sisakvirág néven említi.
Jegyzetek
Kategória:Növénynemzetségek Kategória:Mérgező növények