Tish Hyman amerikai énekesnő, dalszerző, rapper, aki együtt dolgozott Alicia Keyszel, Kanye Westtel, Sean Combszal és Fabolousszal.

Pályafutása

Hyman a Bronxban született és nőtt fel, és ott kezdett battle-rappelni.A „battle rap” (rap-csata), olyan hiphop stílusú, improvizált vagy előre megírt vetélkedés, ahol a rappelőket versenytársaikkal szembesítik, akik szóbeli támadásokkal próbálják felülmúlni egymást a közönség szórakoztatására.2010-ben Los Angelesbe költözött, és dalokat kezdett írni más előadóknak. 2011-ben írt egy dalt Ahsan Wattsnak, ami segített neki leszerződni az Interscope-hoz, és elismertséget szerzett a dalszerző Hymannek ként. Ezt követően kiadói szerződést kötött a Universal Music Publishing Grouppal, és dalokat írt Alicia Keysnek, Sean Combsnak, Kanye Westkek, és Kelly Rowlandnek.

Hyman első kislemeze, a Subway Art, 2015. március 3-án jelent meg, a videoklip premierje pedig 2015. április 27-én volt a The Fader-en. A dal, amely a New York-i metrót naponta használók küzdelmeit írja le. Második kislemeze, a „Home For Christmas” premierje a Viberen és „Ebro Darden” című rádióműsorban volt 2015. december 15-én.

Tish Hyman volt az első női rapper − 2015-ben, aki sikeresen teljesítette a „5 Fingers of Death” freestyle kihívást a „Sirius XM Sway in the Morning” című műsorban. Ő írta Ty Dolla Sign „Horses in the Stable” című számát a 2015-ös „Free TC” című albumra.

Hyman debütáló EP-je, a „Dedicated To” 2016. július 12-én jelent meg.

Albumok 2016: Dedicated To Kislemezek Subway Art (2015) Home For Christmas (2015) What It Feels Like − km: Ty Dolla $ign & Dej Loaf (2017) No Strings − km: 24hrs (rapper) (2018) Summer Time − km: Kill Nigel (2018)

Filmek

Díjak

Jegyzetek

Források

https://taggmagazine.com/tish-hyman-the-dinah-2017/ https://www.allmusic.com/artist/tish-hyman-mn0003203421#biography https://www.vice.com/en/article/tish-hyman-dedicated-to-interview-2015/

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:New York-iak Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Amerikai rapperek Kategória:R&B-énekesek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Élő személyek