Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, New York, 1945. szeptember 26.) posztumusz Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1935. május 16.; rendes: 1945. május 30.); a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.
Zeneszerető családban nevelkedett: apja, idősebb Bartók Béla a nagyszentmiklósi városi iskola igazgatója, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt, és kiválóan zongorázott. 1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályába és Koessler János zeneszerzés osztályába. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Beethoven, Brahms, Liszt, Richard Strauss, valamint Debussy művészetének. Kodály Zoltánnal együttműködve behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája, A kékszakállú herceg vára. 1940-ben hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat az új magyar zene kérdéseiről. 1945. szeptember 26-án New Yorkban halt meg, leukémia következtében. Posztumusz az 1948. március 14-én első ízben kiosztott Kossuth-díjjal jutalmazták. 1955-ben posztumusz megkapta a Nemzetközi Békedíjat. Életrajzát fia, ifj. Bartók Béla mérnök, geodéta és unitárius egyházi főgondnok írta meg.
Élete A Bartók család eredete A Bartók család nem bánsági eredetű. Denijs Dille professzor, Bartók-kutató a Borsod megyei Borsodszirákon nyomozta ki a család őseit. A családfa nemesi eredetű, és 1635-ig vezethető vissza.Bartók, Béla, Benjamin Suchoff, Michel D. Calvocoressi, Zoltán Kodály. The Hungarian folk song. State University of New York Press, 1981 Móser Zoltán : Szavak, feliratok, kivonatok, Tiszatáj LX. évf. 3. sz., 2006. március, 44 oldal Dénes Zsófia: Úgy ahogy volt és.., Gondolat, 1981, 133. oldal Bartók János (1785–1876), a zeneszerző dédapja került elsőnek Bánságba. Feleségéről, Bozsovits Katalinról (1792–1851) azt lehet tudni, hogy Szabadkáról való és bunyevác származású.
A Bartók család nem Nagykomlósról, hanem Kisőszről került Nagyszentmiklósra. Bartók Sarolta itt volt óvónő, Nagyszentmiklóson halt meg, 1927-ben. Bartók János, a nagyapa 1863-ban, sikeres versenyvizsga után, a nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola tanára lett. Munkáját és műveltségét elsősorban a föld művelőinek szolgálatába állította. Nagy szerepe volt a nagyszentmiklósi iskola újraszervezésében. „A földműves iskolát – írja Nagyszentmiklós tradicionális monográfiája című művében Schreyer Viktor – Bartók János gazdasági tanár élesztgette.” Növendékeit anyanyelvükön tanította: magyarul, németül, románul, szerbül. Tudta, hogy alapos ismereteket csak anyanyelvén sajátíthat el az ember. Idősebb Bartók Béla apja halála után teljesen átalakította a mezőgazdasági iskolát, és zenei társaságot szervezett Nagyszentmiklóson. A családot is neki kellett eltartania: négy lánytestvéréről és idős édesanyjáról gondoskodott. Szőcs Gyula szerint ekkor még a későbbi Cerbului, majd Tiberiu Brediceanu utcában béreltek lakást. Itt született az anyakönyvi kivonat szerint Bartók Béla, a későbbi zeneszerző. Apja fiatalon nősült. Huszonöt éves korában, 1880-ban vette feleségül Voit Paulát, aki 1857-ben született Turócszentmártonban. Tanítóképzőt végzett, kitűnő muzsikus volt. „Azt hiszem, zenei tehetségemet, muzsikus hajlamomat ettől a finom lelkű, drága asszonytól örököltem” – emlékezett meg Bartók Béláné Voit Pauláról legilletékesebb életrajzírója, a fia. A házasságban tehát két okos, művelt lélek talált egymásra. A zeneszerző apja élénk szellemű, mozgékony ember volt, szeretett utazni. Egyiptomban is járt (ahol végzetes betegséget szerzett), de a bánáti, erdélyi tájakon barangolt a legszívesebben. Kitűnő szakember, szellemes társalgó volt. Több érdekes cikke jelent meg barátja, Schreyer Viktor lapjában, a Nagyszentmiklósi Közlönyben. Ő harcolta ki a mezőgazdasági iskola új otthonának a felépítését, amelyet korszerű oktatási központtá alakított. Megszervezte az első zene- és dalegyletet, amely 1887. január 16-án tartotta alakuló ülését. Számos nagy sikerű hangversenyt szervezett. A Fekete Sas szálló éttermében többek közt Chopin, Verdi, Donizetti, Rossini műveit adták elő. Az édesapa szívesen hegedült, csellózott, kisebb táncdarabokat szerzett, dirigált is. Schreyer Viktor úgy vélekedett, hogy a kis Béla apjától örökölte tehetségét. A kora gyermekkor e csöppet sem szokványos szellemi légköre döntő módon kihatott különben is korán kibontakozó egyéniségére.
Gyermekkora bélyegkép|bal|200px|Bartók Béla érettségi-tablóképe
Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegyében (ma Temes megye, Románia). Édesapja szuhafői Bartók Béla. Édesanyja, Voit Paula, német származása ellenére magyar szellemben nevelte gyermekeit. Tanítói oklevelet szerzett, és a nagyszentmiklósi iskolában tanított. Két gyermekük született: Béla 1881. március 25-én, Erzsébet (Elza) 1885. július 11-én.
Bartók Béla gyermekkorának két jellemző vonása volt: visszahúzódó természete és zenei érdeklődése. Édesanyja visszaemlékezése szerint egészséges, életerős csecsemő volt. Három hónapos korában himlőoltással megfertőzték, ezért ötéves koráig állandó orvosi kezelésben részesült. Az anyai féltés, dédelgetés félénkké tette, elbújt az emberek elől, ha észrevette, hogy sajnálják. Betegsége miatt az átlagosnál később kezdett el járni. Két éves elmúlt, mire beszélni kezdett, de az éneket, a zenét már előbb is feszült figyelemmel hallgatta. Alig egyévesen már jelezte, mely zenéket szereti, melyeket nem (beszélni még nem tudott ekkor). Másfél éves korában felismert egy dallamot, háromévesen fejlett ritmusérzékét bizonyította, négyéves korában egy ujjal kipötyögtette a zongorán a számára ismerős dalokat (negyvenet tudott már, s ha mondták a dal kezdő szavát, ő azonnal emlékezett a dallamára). Ezek a zeneszámok feltehetően népies műdalok lehettek, ezt később maga is megerősítette vallomásaiban. Az igazi népdalt tehát Bartók gyűjtő- és kutatóútján fedezte fel.
A kisfiú mindig nagy érdeklődéssel hallgatta, illetve biztatta éneklésre a körülötte levőket. Figyelmét leginkább a hangszerek kötötték le, valóságos tanulmányokat végzett a vonós hangszereken. „Első tanítóm édesanyám volt” – vallja. „…Március 25-én, éppen ötödik születése napján kezdtük el a tanulást, és április 23-án, Béla napkor, egy kis négykezessel lepte meg az édesapját” – emlékezett az édesanyja. A zene mellett nagy érdeklődéssel foglalkozott természeti környezetével, selyemhernyókat is tenyésztett. Közismert volt természetszeretete. Édesanyja tanítói szerepe azért is fontos, mert figyelme mindenre kiterjedt. Bartók Béla negyedik osztályig – feltehetően – nem járt iskolába, de már nyolcéves korában magánúton levizsgázott az I–IV. osztályos tananyagból. A szülei különben is óvták a beteges gyermeket a sok sétától, az iskola pedig távol volt a lakásuktól. Hatéves korában utazott el először otthonról, az ausztriai Sankt Radegund fürdőhelyre, apjával. Innen írta édesanyjának első levelét is. Denis Dille Thematisches Verzeichnis der Jugendwerke Béla Bartóks 1890–1904 (Bartók Béla ifjúkori műveinek tematikus jegyzéke) című német nyelvű kötetében, amely a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában látott napvilágot, megtalálhatjuk az első levél fényképmásolatát. Ötödik születésnapján, saját kérésére, anyja zongoraleckéket kezdett adni neki (1886).
A Nagyszentmiklóson szerzett zenei élmények közül kétségkívül nagy hatást gyakorolt rá az apja által vezetett Zene- és Dalegylet 1887. március 26-ai nagy sikerű hangversenye. Az eseményről megemlékezve Bartók Béláné mondta, hogy „ez volt az első alkalom, amikor kisfiunk orchesterzenét hallhatott. Jól emlékszem még, hogy a Semiramis ouvertürjét adták elő, mint első darabot. A vendégek tovább ettek-ittak, de ő azonnal letette az evőeszközt és teljes odaadással hallgatta a zenét, el volt ragadtatva, de méltatlankodva mondta, hogy tudtak a többiek enni, mikor ilyen szép zene szólt.” A Nagyszentmiklósi Közlöny tudósítása szerint a műsoron: Induló, Egyveleg, Keringő Strauss Cigánybárójából, Traviáta Verditől, Magyar népdal-egyveleg, Donizetti Lammermoori Lucia stb. szerepelt. A terített asztalok körül 120-an szórakoztak. Ami a szórakozást és a terített asztalt jelenti, nem kell meglepődnünk, hiszen a vacsora a hangversenyteremként szolgáló vendéglő bérbevételének egyik feltétele volt. Szintén anyjától tudjuk, hogy hétéves korában már „abszolút hallása volt”. Schreyer Viktor a következőket nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Temesvári Hírlap egyik munkatársának 1926. november 19-én: „Tud már komponálni is, s bizonyságul bemutatta nekem a Trillereket. Mire én megkérdeztem, hogy hát ez micsoda? A kisfiú pedig ezt válaszolta: A Duna, amint folyik.” Tudjuk, hogy a szóban forgó szerzemény nem azonos a Duna folyásával, de része annak, éppen ezért a kis Bartók jegyzetfüzetében „A Duna folyása, ajánlva mamának, 1890–1894. Szerzemény helye: Nagyszőlős-Nagyvárad Nagyszentmiklós” beírás szerepel.
Az édesapja halála után bélyegkép|250px|Varga Imre Bartók Béla szobra Makón
Jó tempóban haladt e tanulmányokkal, ám az egész család életére nézve változást hozott édesapja fiatalon, 32 éves korában, 1888. augusztus 4-én bekövetkezett halála. Apja, anyja és bátyja mellé temették a németközségi temetőben. Férje halálát megelőzően Bartókné Voit Paula nem tanított az iskolában, gyermekeit nevelte, és zongoraleckéket adott. Innentől a család fenntartásának gondja reá nehezedett. 1888 őszén hivatalos értesítést kaptak: az igazgatói szolgálati lakást át kell adniuk az utódnak.
Bartókné gyermekeit továbbra is példás nevelésben részesítette, különös pontosságra és rendszeretetre szoktatva őket. A kisfiú gyorsan alkalmazkodott a szerény körülményekhez, az iskolai füzeteket esténként apja nehéz lexikonjai alá rakta, „mert csúnya a füzet, ha szamárfüles” – vallotta be felnőttes komolysággal. A rendszeretet korán beidegződött, második természetévé vált. Így ismerte Bartókot, a művészt mindenki: pedánsnak és rendszeretőnek.
Évenkénti költözés következett: Nagyszentmiklós után Nagyszőlős, Nagyvárad, Pozsony, Beszterce, majd újra, ezúttal már végleg Pozsony. Az állandó mozgás és változás Bartók zenei fejlődésére nem hatott kedvezően, általában nem voltak képességeinek megfelelő tanárai, vagy nem ismerték fel kvalitásait, és rossz jegyekkel minősítették őt. Ennek ellenére egy idő után már komponált is, általában táncdarabokat.
Az édesapa halála után először bérlakásba költöztek „a belvárosba”, a Nistor Oprean és a Gh. Șincai utca sarkán álló épületbe (akkori házszám 1049). Az anya egy évre helyettes tanítói állást vállalt a belvárosi iskolában (az épületben ma az I–IV. osztály tanul), a kis Béla itt fejezte be a IV. osztályt. Az iskolai bejegyzések eltűntek, keveset tudunk a leendő művész iskolás éveiről. Bartókné közben magán-zongoraórákat is vállalt tanítói kötelezettségei mellett. 1889 nyarán a tanítói állásra mást neveztek ki, a zongoraórák pedig nem biztosították a család megélhetését, ezért elköltöztek a kárpátaljai Nagyszőlősre, ahol az anya ismét taníthatott.