Pelagićevo () település és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, a Szerb Köztársaság területén. Pelagićevo községet a daytoni megállapodás után hozták létre a háború előtti Gradačac község egy részéből.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Bijeljinától légvonalban 49, közúton 62 km-re nyugatra, a Szávamenti-síkságon, 93-123 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Tuzla 426-1-1 A község kedvező földrajzi elhelyezkedését tükrözi a közelsége és a többi regionális központtal való jó kapcsolata. A község székhelye Brčkótól 18 km-re, Šamactól 30 km-re, Gradačcától pedig 17 km-re található. A község területén halad át az Orašje - Tuzla főút, valamint a Pelagićevo - Gradačac, Gradačac - Šamac és Obudovac - Tramošnica regionális utak. A 2013-as népszámlálás eredményei szerint Pelagićevo községnek 5220 lakosa volt, akik 1787 háztartásban élnek. Tíz helyi közösség (MZ Pelagićevo Center, MZ Kladuša, MZ Ćendići, MZ Blaževac, MZ Porebrice, MZ Samarevac, MZ Ledenice, MZ Turić, MZ Donja Tramošnica és MZ Gornja Tramošnica) és a község közigazgatási székhelye Pelagićevo tartozik ide.
Természeti adottságait tekintve a község területe a síkvidékhez tartozik, átlagos tengerszint feletti magassága 95 méter, a 100 méter feletti magasságtartomány főleg a község délnyugati részén húzódik. Határa teraszos, melyet deluviális agyagtalaj jellemez, míg az északkeleti részen túlnyomórészt síkvidéki domborzat található, 100 méter tengerszint feletti magasság alatt. Hangsúlyozni kell, hogy a Pelagićevo község területe főként Száva folyó hordalékos síkságán terül el, a két folyóterasz jelenléte pedig csak a Száva folyó időközbeni vándorlására utal. A déli és délnyugati rész a község többi részéhez képest kissé magasabban helyezkedik el, enyhén dombos, itt kezdődik a Pannon-medence peremvidékének kiemelkedése. A természetes vízfolyások közül számos kisebb patak található, amelyek többnyire időszakos jellegűek. A legdominánsabb természetes vízfolyások a Brijeznica és a Prvakovac folyók.
Éghajlata Ami az éghajlati jellemzőket illeti, Pelagićevo területe a Pannon-síkság kiterjesztése, mérsékelten kontinentális éghajlattal, rendkívül forró nyarakkal és hideg telekkel, amikor gyakran fúj a hideg délkeleti szél. A csapadék elegendő, a talaj többnyire alkalmas a művelésre, és a község területén jelentős mértékben folyik mezőgazdasági termelés. Az évi átlagos csapadékmennyiség 901 mm. A relatív páratartalom 75% és 80% között változik, az átlagos éves érték pedig 76%, ami kedvező a növényzet számára.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb46343330Bosnyák73613Horvát71651850Jugoszláv00Egyéb72127Összesen132565220
A település népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb29682502Bosnyák45Horvát1612Jugoszláv470Egyéb3410Összesen30692529
Története Pelagićevo községet 1993. január 30-án alapították, erdeti neve Gornji Žabar volt. A települést és a községet Vasa Pelagić szerb pedagógusról nevezték el, aki 1833-ban az akkori Gornji Žabaron született.
A régészeti leletek tanúsága szerint a település területén már a kőkorszaktól fogva voltak emberi települések. A lelőhelyeken újkőkori, bronzkori és vaskori leletek, sírok és településmaradványok kerültek elő. A Nyugatrómai Birodalom bukásával ezek a régiók a keleti gótok, majd az avarok uralma alá tartoztak. A 4. századtól a 7. századig a boszniai Posavinát a bolgárok és a bizánciak hódították meg. A 15. század elején a magyarok uralma alá került és maradt 1463-ig, Bosznia török meghódításáig.
Az itteni települések első írásos említése az 1548-as török adóösszeírásban található, amelyben Crkvana (a mai falu Šamac közelében), Ogudovac Orlov Poljéval (mai Obudovac, melynek egyik faluja Orlovo Polje), Chremošnica (a jelenlegi Tramošnica, Gradačac közelében) és Žabar (ez volt a közös neve a mai Donji és Gornji Žabarnak) szerepelnek.
A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az Orašjei járáshoz és Obudovac községhez tartozó településnek 235 háztartása és 1520 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 93. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Gradačaci járáshoz tartozó Gornji Žabar településnek 2182 lakosa volt, közülük 2161 ordotox szerb és 21 római katolikus horvát volt.Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 224. o. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. 1992 és 1995 között Orašje községhez tartozott. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Szerb Köztársaság része lett.
Gazdaság Mezőgazdaság Pelagićevo község területe természeti adottságai, vagyis felszíni, agrometeorológiai, vízrajzi és domborzati jellemzői alapján kiválóan alkalmas a mezőgazdasági termelésre, melynek fő ágazatai a földművelés, állattenyésztés, zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés, méhészet és halászat. A legfontosabb mezőgazdasági vállalat a „Napredak”, amelynek tulajdonosi szerkezete időszakosan változik, és amely nagy jelentőséggel bír a Pelagićevo község területének mezőgazdasági termelésében. A mezőgazdaság területén kukorica, búza, repce, silókukorica és egyéb növények termesztése folyik, amelyek egy részét belföldi és külföldi piacokon értékesítik, más részét pedig saját szarvasmarha-hizlalásra használják. A gazdaság kapacitása 600 szarvasmarha, és mintegy 951 hektárnyi mezőgazdasági terület művelt. Pelagićevo község területén a teljes szántóterület 9508 hektár.
Turizmus A „Pelagićevo” turisztikai irodát 2011. június 23-án alapították azzal a céllal, hogy fejlesszék és népszerűsítsék Pelagićevo község turizmusát, amelyet addig gazdasági ágazatként elhanyagoltak. A község egyik legnagyobb turisztikai potenciáljának tartják a Pelagićevo-tavat mindenekelőtt a sporthorgászat megszervezésének lehetősége és a világ minden tájáról érkező horgászok kifejezett érdeklődése miatt e hely iránt. A tavat mesterségesen hozták létre kavics kitermelésével a főút építése során. A tó különleges és vonzó helyet kínál a természet, a kikapcsolódás és a horgászat szerelmeseinek. Területe körülbelül 80 hektár, amelyből 33 hektárt borít a tó vízfelülete. A tó átlagos mélysége körülbelül 4 méter, míg a vízszint éves ingadozása az éghajlati tényezőktől függ, elérheti az egy métert. Ez a víztározó főleg földalatti forrásokból származó vízzel töltődik fel, amelyekkel kapcsolatban áll, és amelyek szintjét szintén a tó szintje szabályozza, ami azt jelenti, hogy ebben az értelemben ez a tó zárt típusú, és nem töltődik fel más felszíni vizekkel. A tó vízgazdálkodását ma a pelagićevói „Šaran” Egyesület végzi, amelynek tevékenységi köre a halállomány javításától és védelmétől, a sporthorgászat és horgászturizmus tervezésétől, fejlesztésétől és népszerűsítésétől kezdve a versenyhorgászati tevékenységek szervezéséig és az emberi természeti környezet védelméig terjed.
Nevezetességei Szent Illés prófétának szentelt ortodox temploma. Az egyhajós templom mérete 19,5x9,5 méter. A templom építése 1934-ben kezdődött, és az alapjait még ugyanazon év őszén szentelték fel. A templomot 1937-ben, Szent Cyriacus remete emléknapját megelőző vasárnapon szentelte fel Nektarije Krulj zvornik-tuzlai püspök. A boszniai háború (1992-1995) alatt a templomot nem érték közvetlen lövedékek, de a tüzérségi tűz jelentősen megrongálta. Több mint száz lövedék hullott a templomkapuba. A templomot története során többször is felújították. Először 1968-ban cserélték ki a tetőcserepeket, majd 1980-ban megkezdődött a templom általános felújítása. 1981 és 1984 között a templomot rézzel borították be, 1986-ban pedig kerítést építettek a kapu köré. A templom 2002 és 2005 között ismét általános felújításon esett át. Az ikonosztázt megtisztították és egyes részeit aranyozták. A festményeket is ekkor készítették el, az ácsmunkát és a homlokzatot pedig teljesen kicserélték. A felújított templomot 2005. július 16-án szentelte fel Vaszilje úr, Zvornik-Tuzla püspöke. Az ikonosztázt szlavón tölgyfából készítette a vrbanjai Milan Tešankić. Az ikonosztáz ikonjait Gulević brckói ikonfestő festette. A templomot a belgrádi Petar Bilić festette 2003 és 2005 között. A temetőben álló Osztrogi Szent Vazul templom mérete 9x6 méter. A templom építése 2009-ben kezdődött a lokanjei Boško Kojić által készített terv szerint. Az építkezés befejezése után a templomot 2012. július 30-án Vaszilje Zvornik-Tuzla püspöke szentelte fel. A tölgyfa ikonosztázt Boško Stanković és fia, Danilo készítette Pelagićevóból. Az ikonosztáz ikonjait Perica Paraklis festette Obrenovacból. A templomot Živorad Ilić festette 2011 és 2012 között. A Pelagićevo-tó különleges és vonzó helyet kínál a természet, a kikapcsolódás és a horgászat szerelmeseinek. A tavat az 1960-as években, a JSZFK idején hozták létre. A tómedret egy főút építéséhez kavics kiásásával alakították ki. Korábban ez a terület mocsaras volt. Pelagićevo lakói a szocialista Jugoszlávia idejében Diplomata-tónak (Diplomatski jezero) is nevezték ezt a tavat, mivel az akkori Jugoszlávia politikai vezetése horgászat céljából látogatta a tavat. A tó körülbelül 700 méter hosszú, körülbelül 600 méter széles és átlagosan 4 méter mély. Zárt tó, amelyet földalatti források táplálnak. A tavat nem tölti fel más felszíni vizek beáramlása. A tóba 1967-ben három tonna pontyot telepítettek. A jugoszláv uralom alatt halvédelmi szolgálatot hoztak létre a tavon, amely Jugoszlávia összeomlásáig és a háború kezdetéig figyelemmel kísérte a halpopulációt és ellenőrizte a halászatot. A pravoszláv temető területén újkőkorszaki település maradványait tárták fel, melynek leletei a vinča-tordosi kultúrához tartoztak. Šas Bara – a lelőhelyen 1980-ban B. Belić végzett leletmentő ásatásokat, melyek során a középső és a késő bronzkorhoz tartozó hamvasztásos sírokat tárt fel. Travnjaca – őskori település maradványai. A Četnica-patak völgye feletti fennsíkon őskori kerámiák és egyéb háztartási hulladék került elő, melyek a késő bronzkorból és a vaskorból származnak. Vučići – őskori hamvasztásos halomsírok. A Četnica-patak völgye feletti fennsíkon két alacsony halom található. B. Belić végzett itt ásatásokat, melyek során 18 hamvasztásos sírt tárt fel. A kis számú mellékletek között agyagedények és üvegpasztából készített ékszerek voltak. Korukat a középső és késő bronzkorra tették.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései