Fráter György vagy György barát (eredeti nevén Juraj Utješenić vagy Utišinović, anyja családi nevéről Martinuzzi Györgyként is ismert; Kamicsác, 1482. június 18. – Alvinc, 1551. december 17.) pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, váradi püspök, majd esztergomi érsek és bíboros.
Utyeszenics György horvát kisnemesi családban született; Corvin János, utána pedig Szapolyai János anyja szolgálatába állt. Huszonnégy évesen szerzetesnek állt és tehetsége a rendháza perjelévé emelte. A mohácsi csata utáni belháborúban a királlyá választott Szapolyai János tanácsadójává vált. 1534-ben kincstartóvá és váradi püspökké nevezték ki. Az ország egyik legjelentősebb tisztviselőjeként János király 1540-es halálakor rábízta a fia, János Zsigmond gyámságát. Fráter György hamarosan az ország első emberévé, az elsődleges döntéshozóvá lépett elő. Fő céljának a kettészakadt ország török védnökség alatti egyesítését tartotta János Zsigmond uralkodásával, de miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, rájött, hogy az egyesítés csak a Habsburgok katonai támogatásával hajtható végre. Kényszerű, kétfelé szolgáló politikájával egyszerre próbálta megtartani az Erdélyt János Zsigmondnak, mint vazallusnak adományozó Szulejmán bizalmát és titokban átjátszani a keleti országrészt Habsburg Ferdinándnak. Ezt a célt szolgálta az 1541-es gyalui és az 1548-as nyírbátori egyezmény. 1550-ben megkezdte Erdély és a Tiszántúl átadását Ferdinándnak, János Zsigmondot megfosztva koronájától. Az ezt követő török válaszlépéseket diplomáciával leszerelte, de a törököknek tett kedvezmények miatt a császári katonai kormányzó Gianbattista Castaldo gyanúba fogta, hogy a törököknek akarja átadni Erdélyt, ezért alvinci otthonában meggyilkoltatta. A bíboros meggyilkolásának ügyében egyházi bizottság nyomozott. Gyilkosait felmentették.
Származása és ifjúkora Utyeszenics György 1482. június 18-án született a Krka folyó mentén fekvő Kamicsác (Kamičac) várában (a várnak ma már csak romjai láthatók). Apja a horvát kisnemesFráter György Magyar Életrajzi Lexikon Utyeszenics Gergely (Grgura Utišinović) volt, aki „békéltető” jelentésű családnevét akkor kapta, amikor rablók fosztották ki a környék parasztságát, ő pedig saját költségén gabonát vásárolt nekik, a támadókat pedig emberei élére állva elüldözte. Anyja a „régi nemesi” származású Martinusevics Anna (Ana Martinušević) volt, a későbbiekben neve olaszos formájáról nevezték a barátot Martinuzzi Györgynek. Györgynek három idősebb fivére volt: a katona Miklós és Jakab, valamint az államtudományt tanult Mátyás; volt egy lánytestvére is. Mindhárom bátyja fiatalon halt meg, Jakab Nándorfehérvár 1521-es ostromakor esett el. Nővére, Anna Draskovics Bertalanhoz ment feleségül és három fia született,Oborni Teréz: Az ördöngös Barát, Fráter György (1482–1551). Kronosz Kiadó, Magyar Történelmi Társulat, Pécs-Budapest 2017, ; 9. o. köztük Draskovich György kalocsai érsek.
Nyolcéves korára, kb. 1490-re György apja és nagyobb bátyjai meghaltak, családi birtokuk pedig török megszállás alá került. A fiú elmenekült a szülőföldjéről és Corvin János szolgálatába állt, aki Vajdahunyad várába küldte. Itt élt, saját bevallása szerint „nagy nyomorúságban” húszéves koráig, amikor 1502–1504 körül Szepesvárra ment, Szapolyai István nádor (akinél apja korábban szolgált) özvegyének, Tescheni Hedvig udvarába. Az özvegy szívesen fogadta és György gyorsan lépdelve a ranglétrán, hamarosan már a palotaőrség tagjai közé tartozott. Verancsics Antal életrajza szerint néhány évvel később átkerült az özvegyasszony fia, Szapolyai János kíséretébe, aki ekkor erdélyi vajda volt. Fráter György saját visszaemlékezései szerint 24 évesen felhagyott az udvari élettel és Budán beállt a pálosok szerzetesrendjébe, feltehetően a Szt. Lőrinc-kolostorban. Innen még novíciusként átkerült a sajóládi rendházba. A tehetséges György barátot a rend częstochowai kolostorba küldte, ahol szorgalmával, szervezőképességével kiemelkedett társai közül és a történeti hagyomány szerint az 1520-as évekre rendházfőnökké lépett elő, bár ez kétséget kizáróan nem bizonyítható. Kolostori évei egyébként is rosszul dokumentáltak. 1527 végén a częstochowai központból visszakerült Sajóládra, ahol kinevezték a helyi pálos rendház perjelévé. Kinevezése valószínűleg összefüggött azzal, hogy Szapolyai János 1527-ben megerősítette a korábban anyja és öccse (Szapolyai György) által a kolostornak tett adományokat és egy megbízható hívét szerette volna látni a rendház élén.Oborni T. 41. o.
Szapolyai János szolgálatában bélyegkép|Szapolyai János A mohácsi csatában elesett II. Lajos, Magyar-, valamint Csehország pedig uralkodó nélkül maradt. A Habsburgokkal kötött korábbi szerződés értelmében a korona Ferdinánd főhercegre szállt volna (mint ahogyan Csehország esetében meg is történt), a magyar nemesség egy jelentős része azonban nem akart idegen uralkodót és 1526 novemberében, a székesfehérvári országgyűlésen megválasztották Szapolyai Jánost királynak. Az arisztokrácia egy másik része, azonban azt remélve, hogy a Habsburgok katonai ereje elegendő lesz a törökök elleni védekezéshez, decemberben Ferdinándot ismerte el az ország urának. A két párt és a két király kezdetektől feszült viszonya hamarosan fegyveres összecsapásokig fajult. Szapolyai János 1528. március 20-án a szinai csatában súlyos vereséget szenvedett és Lengyelországba volt kénytelen visszavonulni, amelynek királyával, I. Zsigmonddal jó kapcsolatokat ápolt. Menekülése előtt még magához hívatta Fráter Györgyöt, hogy bizonyos értékeit őrizze meg számára. György ehelyett csatlakozott a külföldre távozó királyhoz és az ő ügyének szentelte energiáit, tehetségét. Legalább háromszor visszatért Magyarországra, hogy tárgyaljon a János-párti főurakkal (többek között Ártándy Pál, Báthory István, Tornallyai Jakab és Czibak Imre váradi püspök), biztosítsa hűségüket és sereggel vonuljanak a visszatérő uralkodó elé.Oborni T. 42. o. György későbbi életét a Szapolyai-család iránti hűség határozta meg (kivéve azt az alkalmat Buda török megszállás után, amikor úgy ítélte, hogy ezzel az országnak ártana).
Miután János király török segítséggel visszatért, György egy időre eltűnik a dokumentumokból, feltehetően az uralkodónak végzett különféle szolgálatokat vagy visszatért Sajóládra. Első jelentős hivatalos megbízatását Lodovico Gritti kormányzótól kapta, aki 1532-ben kinevezte a budai vár udvarbírójává (provisor), ami azt jelentette hogy a királyi birtokok jószágigazgatói feladatkörét kellett ellátnia és részben ő irányította az udvartartást is.Fráter György élete Tudásbázis.hu György ennek ellenére nem számított Gritti emberének, mert amikor azt 1534 szeptemberében meggyilkolták, a szerzetessel nem számoltak le, sőt a király kinevezte őt a Gritti halálával megürült kincstartói posztra. A György iránti bizalmat mutatja, hogy még ebben az évben királyi tanácsosi címet kapott, sőt kinevezték (választott, vagyis a pápa által nem jóváhagyott; III. Pál csak 1539-ben szentesítette a kinevezést) váradi püspöknek és örökös bihari főispánnak. Emellett megtartotta budai udvarbírói tisztét, amit kiegészített a budai várnagyi méltósággal (utóbbiakat 1541-ig, Buda török kézre kerüléséig viselte).Oborni T. 48. o.
Kincstartónak lenni igen nehéz feladatot jelentett, mert a belháborús körülmények között csak körülményesen, sokszor fegyveres erővel lehetett beszedni a királyi jövedelmeket. György barát sikeresen látta el a feladatát, kíméletlenül beszedte az adókat és biztosította János király politikájának, háborúskodásának anyagi fedezetét. Ellenőrzése alá vonta az erdélyi kamarákat, élükre saját embereit állította, akiket pontosan elszámoltatott. Még Nádasdy Tamástól is elvette az erdélyi sóbányák igazgatását, aki pedig éppen ezekért cserébe állt át Szapolyai pártjára. Nádasdy ezután visszatért Ferdinándhoz és hosszú időre Fráter György ellensége maradt, bár előfordult, hogy kénytelenek voltak együtt dolgozni. A formális jövedelmek mellett a kincstartó bőrrel, gyapjúval, borral és gabonával kereskedett, amiből szintén szép haszonra tett szert.
A váradi béke bélyeg|bal|18. századi festmény Fráter Györgyről Az 1530-as évek közepére kiderült, hogy a magyar koronáért vetélkedő két király, Ferdinánd és Szapolyai, nem bírnak egymással. Állandósult a belháború, a főurak ide-oda csapódtak, az ország szétzilálódott. A felek éveken át tárgyaltak egymással, hogy végleges megoldást találjanak a krízisre. A folyamat 1534-ben kezdődött, de a megbeszélések rendre zátonyra futottak, mert mindkét király abból indult ki, hogy magának akarta az ország egészét. Az 1536-ban kezdődő utolsó szakaszban Szapolyait Fráter György, Brodarics István és Frangepán Ferenc képviselte, míg Habsburg részről Jonann von Wese lundi érsek harcolt Ferdinánd jogaiért. A Szapolyai-féle követség, miután az osztrák főherceggel nem boldogultak, Nápolyba utaztak V. Károly császárhoz (Ferdinánd bátyjához) és egy kompromisszumos javaslatot terjesztettek elé. Eszerint Szapolyai Ferdinándot teszi meg örökösének, de cserébe élete végéig használhatja a királyi címet, az országot megosztják egymás között, és visszakapja (Habsburg-hű erők által megszállt) régi birtokait. Bár részproblémák miatt ekkor még nem sikerült megegyezni (többek között Kassa és Erdély hovatartozásában és a Szapolyai-birtokok pontos kiterjedésében voltak viták), 1537-ben Károly már azt javasolta öccsének, hogy fogadja el a feltételeket. Wese érsek nagyváradi tárgyalásai alatt így írt urának: János országában a Fehér barát (monachus albus) irányít mindent, önkényesen adóztat, megnyúzatja akit akar, magának és urának kincseket halmoz fel.Oborni T. 54. o. Kiszámíthatatlanak, kiismerhetetlennek tartotta Györgyöt, aki mindig új javaslatokkal állva elő hátráltatta a tárgyalásokat. A kincstartónak jó oka volt a késlekedésre, a francia-Habsburg háború fellángolása miatt arra számított, hogy jobb feltételeket csikarhat ki ellenfelétől.
A megállapodást végül 1538. február 24-én kötötték meg Nagyváradon a fenti feltételek szerint. Ferdinánd június 10-én írta alá Breslauban, Károly pedig valamivel később Toledóban. A béke azonban nem állt teljesen helyre, János hívei (Balassa Menyhért, Bebek Ferenc, Podmaniczky Rafael) rendszeresen betörtek a Ferdinánd uralta területre és a határ mentén kisebb-nagyobb területeket el is foglaltak; a vádak szerint az akciók hátterében Fráter György állt, aki így akarta megnagyobbítani az ura hatalma alatt álló országrészt. A békeszerződést azonban nem hirdették ki, János biztosítékot kívánt, hogy Habsburg részről segítséget kap egy esetleges török támadás elhárítására.
Ferdinánd végül azért is ment könnyen bele a váradi béke feltételeibe, mert János király ekkor 52 éves volt, gyenge egészségű és nem volt sem felesége, sem gyerekei. 1537-ben azonban felmerült, hogy az uralkodó feleségül vehetné régi szövetségesének, I. Zsigmond lengyel királynak lányát, Izabellát. A házasság megszervezésében lengyel részről Jan Tarnówski krakkói várnagy, magyar részről pedig Fráter György munkálkodott. György szerepét bizonyítja Bona lengyel királyné egy 1542-es levele, melyben arra kéri a barátot, hogy Erdélyben is gondoskodjék a lányáról, hiszen ő volt a házasság szerzője (author matrimonii) és ő vitte Izabellát Magyarországra.Oborni T. 61. o. Személyesen ugyan nem ő utazott Krakkóba, a küldöttséget Brodarics István váci püspök vezette és miután megállapodtak a szerződés részleteiben, Magyarországra vitték az alig húszéves Izabellát, aki 1539. március 2-án Székesfehérváron megesküdött Szapolyai Jánossal.
Szapolyai János halála