Tomay Tamás (Budapest, 1948. április 1. – Budapest, 2021. január 8.) magyar építész, egyetemi oktató, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Életpályája
1967–1970 között az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, 1973–1977 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult. 1978–1980 között Pomsár János tanítványaként között végezte el a MÉSZ Mesteriskoláját, ahol 1984–1986 között demonstrátorként, majd 2002-től haláláig mesterként tanított. 1985-ben DLA-fokozatot szerzett.
1973–1979 között a BUVÁTI, majd 1986-ig Varga Levente munkatársaként az ÁÉTV tervezője. Közös munkájuk a pestújhelyi szovjet kórház bővítése, amelyért 1985-ben Ybl Miklós-díjat kaptak, továbbá a kiskunhalasi lakótelep és a Szabolcs utcai műtőtömb. A gellérthegyi Munkásőrség-székházra kapott megbízást, eltúlzottnak ítélve a programot, visszaadták.
1982–1986 között a Fiatal Építészek Stúdiójának vezetője. 1986-tól gazdasági munkaközösségben dolgozott. 1989-ben tervezte Somogyi-Soma Katalinnal és U. Nagy Gáborral közösen a Menedzserképző Intézet budafoki épületegyüttesének portaépületét, amely tartózkodó megfogalmazásával, a modern klasszikusait idéző arányrendszerével és tömegeivel későbbi munkáinak előzményeként értékelhető. 1995-től saját irodáját vezette, ahol elsősorban családi házak és lakóházak tervezésével foglalkozott. Munkásságára nagy hatással volt a két világháború közötti modern magyar villaépítészet: Árkay Bertalan, Szelle Kálmán, Kaffka Péter lakóépületei.Ferkai András: „Örökmodern” Emlékezés Tomay Tamásra (1948-2021). Régi-Új Magyar Építőművészet 2021/1. 87-88. o. Haláláig hagyományos módon, kézzel rajzolta épületterveit.
A Mesteriskola mellett tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán és a BME Középülettervezési Tanszéken. 2002-től egy évtizeden át témavezetőként működött közre a MOME Doktori Iskolájában. Oktatási szerepvállalását 2017-ben Kotsis Iván-éremmel ismerték el.
2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja volt.
Hagyatékát a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ gyűjteménye őrzi.
Fontosabb megvalósult művei 1976-1980. Vállalati bérlakások és előadóterem, Rókushegyi lépcső, Budapest 1979-1984. A pestújhelyi kórház új sebészeti tömbje, Budapest (Varga Leventével) 1988-1989. A Menedzserképző Portaépülete, Budafok, Budapest (Somogyi Soma Katalinnal, U. Nagy Gáborral) 1988-1990. Lakóépület, Torockó utca, Budapest (U. Nagy Gáborral) 1989-1991. Műtőtömb, Szabolcs utcai Kórház, Budapest (Varga Leventével) 1990-1991. Családi ház, Zsíroshegyi út, Budapest 1991-1993. Családi ház, Dutka Ákos utca, Budapest 1993-1995. Családi ház műteremmel, Ürömi utca, Budapest 1992-1995. Lakóépület bővítése és átépítése, Kavics utca 8/D, Budapest 1991-1997. Nyaraló, Leányfalu 1997-1999. Lakóépület bővítése és átépítése, Pasaréti út 106., Budapest 1998-2000. Családi ház, Detrekő utca, Budapest 1999-2001. Garzonház, Gül Baba utca, BudapestVargha Mihály: Ég és föld között. Élet és Irodalom, 2002. január 18. 26. o. 2000-2002. Családi ház, Pilisborosjenő 2000-2002. Családi ház, József Attila utca, Budapest 2000-2002. Lakóépület bővítése, Kavics utca, Budapest 2001-2003. Családi ház, Endrődi Sándor utca, Budapest 2002-2004. Családi ház, Üröm-Péterhegy 2002-2004. Családi ház, Üröm-Cigányárok 2003-2004. Társasház, Orsó utca, Budapest 2004-2005. Társasház, Sodrás utca, Budapest 2004-2006. Családi ház, Repkény utca, Budapest 2004-2006. Családi ház, Petőfi utca, Budapest 2005-2007. Társasház, Csévi utca, Budapest 2005-2007. Családi ház, Balatongyörök 2005-2008. Családi ház, Apátkút utca, Budapest 2005-2009. Irodaház a Kacsa utcában, Budapest (Galina Zoltánnal, Szabó Zoltánnal) 2006-2009. Társasház, Bimbó út, Budapest 2008-2009. Családi ház, Bimbó út, Budapest 2007-2009. Társasház, Törökvész út, Budapest 2005-2013. Társasház, Kuruclesi út, Budapest 2008-2011. Családi ház, Balatonfüred 2009-2010. Nyaraló, Káptalanfüred 2009-2012. Családi ház átépítése, Daru utca, Budapest (Mayer Brigittával, Szentgyörgyi Lászlóval) 2009-2012. Családi ház Óbudán 2013-2014. Családi ház, Szt. Adalbert tér, Budapest 2015-2016. Családi ház átépítése, Balatonalmádi 2015-2016. Családi ház, Balatonalmádi 2010-2017. Alkotóház átépítése, Balatonalmádi
Fontosabb pályázatok és tervek
1979. A Magyar Képzőművészeti Főiskola telepe, Tihany 1982. Kutyaház, Budapest 1988. Patkó Lakóegyüttes, Budaörs (U. Nagy Gáborral) 1994. DKG üdülő, Fonyód-Bélatelep 1998. Művelődési Ház, Felsőtárkány 2002. Sportcsarnok, Szombathely 2005. Bérlakások, Práter utca, Budapest 2006. Uszoda, Szolnok (Szabó Zoltánnal, Galina Zoltánnal) 2006. Étterem, Pannonhalma (Szabó Zoltánnal, Galina Zoltánnal) 2004. Családi házak, Pilisborosjenő 2007. Társasház, Tárogató út, Budapest 2014. Családi ház, Balatongyörök 2016. Családi ház, Bogár utca, Budapest 2016. Családi ház, Cékla utca, Budapest
Díjai, elismerései
1984. A Magyar Építőművészek Szövetsége emlékplakettjeSzövetségi hírek. Magyar Építőművészet 1984/4. IX. 1985. Ybl Miklós-díj 1985. Építőipari Nívódíj 1992. Év Lakóháza díj 2000. Pro Architectura díj 2001. Év Szép Háza díj 2004. Molnár Farkas-díj 2015. Prima-díj 2017. Kotsis Iván-érem
Jegyzetek
További források A munkásságát bemutató honlap:
Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1948-ban született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Kotsis Iván-érmesek