VII. Muhammad az utolsó hafszida szultán 1573–1574-ben.
Élete Fivére, IV. Ahmad hafszida szultán trónfosztása után került hatalomra. A Tuniszt elfoglaló spanyolok segítették a hatalomba, de az új szultán visszautasította a megalázó békefeltételeket. Muhammad ugyanakkor nem tudta megakadályozni, hogy a spanyolok kifosszák a várost. Rövid uralma alatt – tiltakozásai ellenére – a muszlimokat elűzték a város azon feléből, amelyet a keresztények megszálltak. Százával zsúfolódtak össze a menekültek a környező területeken. Az igazságszolgáltatást egy közös bíróság végezte, amelyben a keresztény kormányzó és a muszlim szultán egyaránt részt vett.
Tíz hónappal trónra léptetése után, egy összehangolt oszmán támadás döntötte meg uralmát. Az ostromot Sinan pasa Tripoliból, valamint Uludj Ali Algírból vezette. A város végleg oszmán uralom alá került, és a következő három évszázadban oszmán régensként (bejliként) működött. 1574. július 15-én nagy számú oszmán sereg, erős tüzérséggel, partra szállt Tunisz öblében, és hamar elfoglalta a spanyolok által védett La Goulette erődjét. Két hónapnyi összecsapás után a török hajók behatoltak a La Goulette csatornán, és szeptember 3-án az oszmán hadsereg elfoglalta Tuniszt.
Muhammadot Konstantinápolyba hurcolták, ahol fogságban halt meg 20 évvel később, 1594-ben.
A Hafszidák családfája
Fordítás
Források Hans-Joachim Kissling (de), Frank Ronald Charles Bagley, Bertold Spuler, Nevill Barbour (en), J. Spencer Trimingham (en), Hellmut Braun (de) et Herbert Härtel (de), The Last Great Muslim Empires, Leyde, Brill, 1969, p. 129. Mahmoud Chammam, Al Mu'nis fi Akhbar Ifriqya wa Tunis [« L'Accompagnant dans les nouvelles de l'Ifriqiya et de Tunis »], Tunis, Al Maktaba Al Atika, 1967, p. 175-176. « Hafsides », dans Grand Larousse encyclopédique, vol. V, Paris, Librairie Larousse, 1962.
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája
Kategória:Hafszidák Kategória:A 16. században született személyek Kategória:1594-ben elhunyt személyek