A Zoo egy norvég együttes. Legismertebb számaik: Vent, ikkje legg på, Evig ung, Ola Nordmanns Sexualliv. Összesen hat nagylemezük jelent meg, ebből kettő angol, négy norvég nyelven.

Története

Az együttes az 1960-as években alakult meg eredeti Strangers néven, majd 1966-ban vették fel először a Zoo nevet. 1970-ben azonban újabb névváltásra került sor, innentől két évig Focus néven futottak, majd 1972-ben visszacserélték a nevüket Zoo-ra. Sverri Dahl ebben az évben csatlakozott az együtteshez.

1974-ben jelent meg első kislemezük Ormen Lange címmel, ez a norvég toplistán negyedik helyet ért el. Ketil Stokkan 1977-ben csatlakozott hozzájuk, hamarosan ő lett a csapat fő dalszerzője és énekese Sverri Dahl mellett. Első nagylemezük, a Captured in Zoo 1978 áprilisában jelent meg, 1979-ben követte ezt a Guilty c. album. Ezután az újonnan alá írt szerződésük arra kötelezte őket hogy norvégul énekeljenek, ráadásul a saját dialektusukban. A Noregs Heitaste c. lemezük az 1979-es év végén jelent meg, és áttörő sikert aratott. Ezt 1980-ban a Z på maken múlta felül, az Evig Ung című sikerszámmal. Egy évvel később jelent meg a Gaya című lemezük, rajta a Vent, Ikkje Legg På című számmal. 1982-ben jelent meg az utolsó nagylemezük Shagalai címmel, azonban ennek a sikere alulmúlta az ezt megelőző két albumét.

Végül az együttes 1983 őszén feloszlott, a tagok pedig a saját karrierjük építésébe kezdtek. Ketil Stokkan szólóénekesi pályafutása ekkor vette kezdetét. Sverri Dahl is szólóénekesként adott ki egy albumot, majd a Banana Airlines című zenekarhoz csatlakozott Royer Larsennel együtt.

1999-ben az együttes koncertsorozatra indult Norvégiában.

Tagjai

William Hakvaag – gitár (1960-as és 1970-es évek) Royer Larsen – basszus (1960-as évektől 1979-ig) Trond Nyrud – furulya, szaxofon (1975-től) Rudi Høynes – dob (1971-1982, majd 1999-től) Ketil Stokkan – ének, gitár (1977-től) Sverri Dahl – ének, billentyűs hangszerek Erling Andersen – basszus (1980-2004) Geir Nordheim – dob (1982-1983) Stig Harald Andreassen – basszus (2004-től)

Diszkográfia

1974 – Ormen Lange (kislemez) 1978 – Captured in Zoo 1979 – Guilty 1979 – Noregs heitaste 1980 – Z på maken 1981 – Gaya 1982 – Shagalai 1994 – Zoobra (válogatás) 2000 – Evig ung (válogatás)

Külső hivatkozások A Zoo együttes hivatalos honlapja

Kategória:Norvég együttesek