A Zombieboy Lady Gaga amerikai énekesnő dala, amely 2025. március 7-én jelent meg az Interscope Records gondozásában, Gaga Mayhem (2025) című stúdióalbumának hetedik számaként. Diszkó stílusban íródott, és Rick Genest kanadai modellnek állít emléket. A szerzői és produceri munkában Lady Gaga, Andrew Watt és Cirkut vett részt, míg James Fauntleroy kiegészítő dalszerzőként járult hozzá. A dal keverését Serban Ghenea, a maszterelést Randy Merrill végezte.

A számot a kritikusok pozitívan fogadták, dicsérve diszkó stílusát, és az album egyik kiemelkedő részeként tartják számon. A Billboard Global 200 listán a 76. helyet érte el, továbbá a legfontosabb zenei piacokon, így az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és több európai országban is felkerült a listákra. A dal egy tánctrendet is elindított a közösségi médiában.

Produkció és kompozíció

Lady Gaga a Zombieboy című dalt Andrew Wattal és Cirkuttal közösen írta és készítette, míg James Fauntleroy segéd dalszerzőként vett részt a munkában. A számot Paul Lamalfa rögzítette a kaliforniai Malibuban található Shangri-La Studios-ban; Marco Sonzini kiegészítő hangmérnökként, Tyler Harris pedig hangmérnök asszisztensként működött közre. A keverés Serban Ghenea munkája a virginiai Mixstar Studios-ban készült, a maszterelést pedig Randy Merrill végezte a New Jersey-i Sterling Sound Studios-ban. Gaga Rhodes zongorán és billentyűs hangszereken játszott, Watt dobokat, ütőhangszereket, basszusgitárt, elektromos gitárt és billentyűket szólaltatott meg, míg Cirkut szintetizátoron és billentyűs hangszereken játszott, továbbá dob- és basszus számítógépes hangokat adott hozzá. Bryce Bordone a keverő hangmérnök asszisztense volt, Marc VanGool pedig stúdiótechnikus szerepét töltötte be.

A Zombieboy 3 perc és 33 másodperc hosszú. A dal emléket állít a kanadai modell, Rick Genest (1985–2018) előtt, aki Gaga 2011-es, Born This Way című videóklipjében is szerepelt. A Pitchfork a számot „ragyogó diszkó slágerként” írta le, melyben a „double dutch kántálás” is érzékelhető. A Paper magazin szerint a dal úgy szól, mint egy rég elveszett 1980-as évekbeli New York-i klubklasszikus. A Billboard a dalt „lazának, magával ragadónak” nevezte. A Stereogum úgy vélte, hogy „menő basszusfutam és csillogó szintetizátorok jellemzik”, és „olyan, mintha egy posztapokaliptikus görkorcsolyás diszkó lenne, miközben Gaga egy régen eltűnt férfi szeretetéért könyörög”. Az Autostraddle „diszkó-gitárként” és „talpra perdítően ütősnek” nevezte a számot. A Hypebeast azt emelte ki, hogy a dal „diszkóra épülő energiát” visz az albumra.

A Campus Times szerint a dal visszahozza Lady Gaga szexuális kisugárzását, amelyet a szörnyekre utaló jellegzetes motívumai erősítenek. Gaga azt kéri, hogy a „zombi fiúja” tegye rá a „mancsait” („paws all over me”), ami visszautal korábbi munkáira, ahol a „paws” kifejezést a kezekre használja, különösen jól észrevehető a Born This Way és a Monster című dalokban, és ez a rajongói szókincs része maradt azóta is.

A kritikusok értékelései A Billboard kritikusa, Stephen Daw a Zombieboy-t a Mayhem album harmadik legjobb számának rangsorolta, „a lehető legcampesebb diszkóslágernek” nevezve, melyben „ütős gitárok”, „tapsra buzdító dobritmus” és a beszéddel énekelt vokálok a Gaga korai munkáinak hedonizmusát idézik fel. A Rolling Stone kritikusa, Brittany Spanos „enyhén Artpop és The Fame keverékének” minősítette a dalt, amelyet „cuki és szexi számként” valamint a „Mayhem váratlanul funky pillanatai” közé sorolt. Taylor Henderson az Out magazintól „instant ikonikusként” jellemezte a számot. A The Guardian kritikusa, Alexis Petridis kiemelte, hogy a Chic-stílusú diszkót egy váratlan, karcos metal gitárszóló szakítja meg, ugyanakkor a dal elég intelligens ahhoz, hogy a sztár sokszínűségét is megjelenítse. A Minnesota Daily-től Sommer Wagen „csillogó diszkó dallamnak” nevezte a számot, és kiemelte, hogy eltér az album többi dalától, és az egyik legizgalmasabb nem kislemezes számként tartja számon.

A Pitchfork kritikusa, Jaeden Pinder a Zombieboy-t „csillogó diszkó slágernek” nevezte, kiemelve a dal „Put your paws all over me, you zombie boy” („Tedd a mancsod rám, te zombi fiú”) sorát, amely az album egyik jellegzetes „Gaga-stílusjegye”. A Vogue kritikusa, Christian Allaire szerint a Zombieboy és a Garden of Eden „szexi popslágerek, amelyek biztosan nagy sikert aratnak majd az összes meleg klubban”. A The Observer kritikusa, Caroline Collins a Zombieboy-t Gaga leginkább hipnotikus dalának nevezte, amelyben a horror és a romantika ötvöződik egy csábító himnuszban, és úgy véli, hogy ez a szám a Monster (a The Fame Monster albumról) folytatása lehet. Az NME kritikusának, Nick Levine-nek a véleménye szerint a Zombieboy egy „diszkó-rap sláger”, amelyben Gaga egy musicalszínházas gyerekhez hasonlít, aki a Blondie Debbie Harry-énekesnőjét idézi meg, de majdnem kihozza belőle a maximumot Egy Vulture-cikk szerint a Zombieboy az egyetlen szám a Mayhem albumon, amely ugyanúgy szerepelhetett volna a The Fame korongon, persze Andrew Watt Van Halen által inspirált gitárszólójától eltekintve. Ez a nosztalgia érzés nehezen múlik el, de ha ennyire simán szól, akkor megengedhető.

Kereskedelmi teljesítmény A Zombieboy a Mayhem megjelenése után több ország slágerlistáján is megjelent. A dal a világ legnépszerűbb streaming és eladási listáján, a Billboard Global 200-on a 76. helyet érte el. Az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100 listán a 85. helyen debütált 2025. március 22-i héten, míg a Hot Dance/Pop Songs listán a 6. helyet szerezte meg. Kanadában a Canadian Hot 100-on a 85. helyet érte el, Brazíliában pedig a Brasil Hot 100 listán a 95. helyen állt. Az Egyesült Királyságban a UK Streaming Chart-on 76. helyen debütált 2025. március 20-i héten. Franciaországban a Top 200-ba került be 141. helyen, Görögországban pedig a Digital Singles Charton a 42. helyet szerezte meg.

Élő előadások

Gaga először a 2025-ös Mayhem promóciós koncertjein adta elő élőben a Zombieboy című dalt, ezen belül is a 2025-ös Coachella fesztivál főfellépőjeként, ahol Gaga és háttértáncosai csontvázakkal táncoltak a dal alatt. A Rolling Stone kritikusa, Tomás Mier szerint Gaga egy Wednesday Addams-szerű történetet idézett meg a Zombieboy-ban. 2025. május 31-én Gaga részt vett a Netflix Tudum eseményén, ahol Wednesday-ból inspirált különleges előadást mutatott be; egy koporsóból lépett elő, amelyre az volt írva, hogy „itt nyugszik a szörnyeteg királynő”, és ezt követően a Zombieboy-t és az Abracadabra-t adta elő gótikus, Az Addams Family-re emlékeztető háttértáncosok kíséretében. A Zombiboy szerepelt Gaga The Mayhem Ball (2025–2026) elnevezésű turnéjának dallistáján is, amely során egy hatalmas koponya mellett adtak elő koreografált táncot a színpadon.

Közreműködők Közreműködők listája a Mayhem albumfüzete alapján.

Lady Gaga – dalszerző, producer, vokál, háttérvokál, Rhodes, billentyűs hangszerek Andrew Watt – dalszerző, producer, dobok, ütős hangszerek, basszusgitár, elektromos gitár, billentyűs hangszerek Cirkut – dalszerző, producer, szintetizátor, billentyűs hangszerek, számítógépes hangok James Fauntleroy – dalszerző Paul Lamalfa – hangmérnök Serban Ghenea – keverő hangmérnök Randy Merrill – maszterelés Marco Sonzini – segéd hangmérnök Tyler Harris – hangmérnök asszisztens Bryce Bordone – keverő hangmérnök asszisztens Marc VanGool – stúdiótechnikus

Helyezések + A Zombiboy slágerlistás helyezései Lista (2025) Legjobbhelyezés Brazília (Brasil Hot 100) 95 Egyesült Királyság (UK Streaming) 76 Franciaország (SNEP) 141 Görögország International (IFPI) 42 Portugália (AFP) 103 US Hot Dance/Pop Songs (Billboard) 6

Minősítések

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Lady Gaga