bélyegkép|A Forest Research Institute Malaysia területén honos D. aromatica lombkoronáján megfigyelhető koronafélénkség. bélyegkép|A Plaza San Martínon (Buenos Aires) fái Argentinában. A koronafélénkség (más néven lombkorona elválás, lombkorona hézag, vagy koronaközti távolságtartás ) olyan – bizonyos fafajoknál megfigyelhető – jelenség, amelyben a teljesen benőtt fák koronája nem ér össze, csatornaszerű résekkel rendelkező lombkoronát alkotva. A jelenség leginkább azonos fajba tartozó fák között fordul elő, de esetenként különböző fajok fái között is megfigyelhető. Számos hipotézis létezik arra vonatkozóan, hogy a koronafélénkség miért adaptív viselkedés, és a kutatások arra utalnak, hogy gátolhatja a levélevő rovarlárvák terjedését.
Lehetséges fiziológiai magyarázatok A koronafélénkséget egyértelműen magyarázó hipotézis nem áll rendelkezésre. A jelenséget a tudományos szakirodalom az 1920-as évek óta tárgyalja. A hipotézisek és a kísérleti eredmények sokfélesége arra utalhat, hogy több mechanizmus létezik a különböző fajok között, ami a konvergens evolúció példája. [ <span title="This claim needs references to reliable sources. (February 2023)">hivatkozás szükséges</span> ]
Néhány elmélet szerint a lombkorona ágainak egymásba fonódó növekedése úgynevezett „kölcsönös metszést” (reciprocal pruning) idéz elő a szomszédos fák között. A szeles vidékeken élő fák gyakran fizikai sérüléseket szenvednek, amikor a szél hatására összeütköznek; az így keletkező horzsolások és ütközések az ágak növekedésének gátlását váltják ki. Kutatások szerint az oldalsó ágak növekedését a szomszédos fák általában nem befolyásolják, amíg nem éri őket mechanikai súrlódás. Ha azonban a koronákat mesterségesen megakadályozzák abban, hogy a szélben egymáshoz érjenek, a fák idővel fokozatosan benövik a lombkorona hézagait. Ez a megfigyelés magyarázatot ad arra is, miért alakulhat ki koronafélénkség egyazon fa különböző ágai között. Az elmélet hívei szerint a jelenség különösen gyakori olyan körülmények között, amelyek kedveznek az efféle „önmetszésnek” – például szeles erdőkben, rugalmas törzsű fafajok állományaiban, vagy fiatal, korai szukcessziós erdőkben, ahol az ágak hajlékonyak, és oldalirányú mozgásuk korlátozott. E nézet szerint az oldalsó ágak eltérő rugalmassága döntően befolyásolja a koronafélénkség mértékét.
Egyes kutatások arra utalnak, hogy a növekedési gümők állandó kopása olyan mértékben károsítja a rügyszövetet, hogy az már nem képes folytatni az oldalirányú növekedést. M. R. Jacobs ausztrál erdész – aki 1955-ben az eukaliptuszfák koronafélénkségi mintázatait vizsgálta – úgy vélte, hogy a növekvő ágak csúcsi részei különösen érzékenyek a mechanikai kopásra. E sérülések következtében alakulnak ki a lombkoronában megfigyelhető hézagok. Miguel Franco (1986) megfigyelése szerint a Picea sitchensis (sitkai lucfenyő) és a Larix kaempferi (japán vörösfenyő) ágai a súrlódás következtében fizikai sérüléseket szenvedtek, amelyek elpusztították a vezető hajtásokat.
Egy másik meghatározó elmélet szerint a koronafélénkség a szomszédos növények kölcsönös fényérzékelésével áll összefüggésben. A fotoreceptorok által közvetített árnyékkerülési (shade avoidance) válasz számos növényfaj esetében jól dokumentált jelenség. Úgy vélik, hogy a növények szomszédaik jelenlétét több, egymástól eltérő fotoreceptor segítségével érzékelik. A közeli növények által visszavert távoli vörös fény alapján képesek felismerni a versenytársaik közelségét — ezt a folyamatot elsősorban a fitokróm fotoreceptorok aktivitásának tulajdonítják. Számos növényfaj a távoli vörös fény intenzitásának növekedésére (vagyis a szomszédos növények térnyerésére) úgy reagál, hogy növekedését a fényforrástól elfelé irányítja, miközben fokozza a megnyúlás sebességét. Hasonló módon a növények kék fényt is felhasználnak az árnyékkerülési válasz kiváltására, amely feltehetően szerepet játszik a szomszédos növények felismerésében is, bár ezt csak 1988-ban kezdték felismerni.
Ezen viselkedések arra utalhatnak, hogy a koronafélénkség egyszerűen a kölcsönös árnyékolás eredménye, a jól ismert árnyékkerülési válaszok alapján. Francis S.P. Ng, malajziai tudós, aki a Dryobalanops aromatica fajt tanulmányozta, azt feltételezte, hogy a növekvő csúcsok érzékenyek a fényszintre, és az indukált árnyék miatt leállnak a növekedésben, amikor a szomszédos lombozathoz közelednek.
Egy 2015-ös tanulmány szerint az Arabidopsis thaliana eltérő levélelhelyezési stratégiákat mutat, amikor rokon és nem rokon fajtársak között termesztik, árnyékolva az eltérő fajtájú szomszédokat és elkerülve a rokonokat. Kimutatták, hogy ez a válasz több fotoszenzoros modalitás megfelelő működésétől függ. Egy 1998-as tanulmány hasonló, fotoreceptorok által közvetített növekedésgátló mechanizmusokat feltételez a koronafélénkség magyarázataként, bár a fotoreceptorok és a koronaaszimmetria közötti ok-okozati összefüggést még kísérletileg nem bizonyították. Ez megmagyarázhatja a csak a fajtársak között megfigyelhető eseteket.
Koronafélénkséget mutató fajok A koronaélénkség többek között az alábbi fafajtákban is megfigyelhető:
Dryobalanops fajok, beleértve a Dryobalanops lanceolata és a Dryobalanops aromatica (kapur) fajokat Néhány eukaliptuszfaj Pinus contorta vagy lodgepole fenyő Avicennia germinans vagy fekete mangrove Schefflera pittieri Clusia alata Celtis spinosa and Pterocymbium beccarii
Források
Kategória:Növényi morfológia