A Muraditák egy észak-afrikai muszlim dinasztia volt, akik bej méltóságban uralkodtak a mai Tunézia területén 1613-tól. A család 1702-re kihalt, ekkor egy Ibrahim Serif nevezetű, dinasztián kívüli személy lépett a hatalomba, de 1705-re megdöntötte uralmát a felemelkedő Huszajnida-dinasztia I. Huszajn tuniszi bej által.
Története A dinasztiát Murád bej alapította, aki korzikai származású renegát volt. Őt Jussef déj nevezte ki 1613-ban, és egy fegyveres egység (mhalla) parancsnokává tette, amelynek feladata az adók beszedése és az ország belső területeinek pacifikálása volt. Később az oszmán hatóságok Tunisz pasájának címét is elnyerte. Utódai voltak Hammúda pasa, II. Murád, Muhammad el-Muradi, Ramadan, végül pedig III. Murád bej. Ezeknek az uralkodóknak meg kellett osztaniuk a hatalmat a janicsárok erős török milíciájával, amelynek élén a saját maga által választott déj állt – jóllehet nem volt ritka, hogy a bégek a diwan (államtanács) döntéseit a maguk javára befolyásolták.
A Murádita-dinasztia egyik építészeti alkotása a tuniszi Sidi Mahrez-mecset belső tere, amely Mohamed bég el-Muradi kezdeményezésére épült.
A 17. század második felében kitört az úgynevezett „tuniszi forradalom”, egy polgárháború, amely II. Murád bej fiai között zajlott. Ezt az eseményt különösen az algíri déj és milíciájának beavatkozása, az ország északnyugati törzseinek lázadása, valamint a tuniszi déj aktív szerepvállalása jellemezte, aki ez idő alatt visszaszerezte azokat a jogokat, amelyeket korábban Hammúda pasa és II. Murád elvett tőle.
A Muráditák uralma 1702-ben ért véget, amikor Ibrahim Serif, a török milícia agája, puccsal megdöntötte III. Murád hatalmát az isztambuli hatóságok beleegyezésével. Ezután megölette a dinasztia valamennyi életben maradt hercegét, és ezzel megnyitotta az utat I. Huszajn bej hatalomra jutása előtt, aki a második tuniszi bégdinasztia, a Huszajnidák első uralkodója lett.
Muradita bejek (1613–1705)
<center>Uralkodó<center>Uralkodási idő<center>Megjegyzés I. Murádbej: 1613 – 1631<small> Hammúdabej: 1631 – 1666<small>I. Murád fia. II. Murádbej: 1666 – 1675<small>Hammúda fia. Muhammadbej: 1675 – 1696<small>II. Murád fia. Ramadanbej: 1696 – 1699<small>II. Murád fia. III. Murádbej: 1699 – 1702<small>II. Murád unokája. Ibrahim Serifbej: 1702 – 1705<small>Dinasztián kívüli.
A Muradita-dinasztia családfája
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája Tunéziai muszlim uralkodók családfája
Kategória:Iszlám történelmi államok