Tájszung, születési nevén Tohta-Buga északi jüan kán 1438-tól haláláig.
Élete Elbeg Nigüleszügcsi északi jüan kán unokája, Adzsay taidzsi (1399–14??) legidősebb fia volt. Apja, Adzsay taidzsi halála után Tohta-Buga fiatalabb testvéreivel együtt hosszú ideig vándorolt Mongólia területén. Ez idő alatt találkozott az ojrátok szövetségének vezetőjével, Togon taishival, aki feleségül adta hozzá a leányát. 1433-ban Togon taishi vejét, Tohta-Bugát, a Mongol Birodalom nagykánjává kiáltotta ki, Tajszun kán néven. 1438-ban Tajszun kán testvérével, Agbardzsinnal, elfogta és megölte kelet-mongóliai riválisát, a ténylegesen uralkodó Adáj északi jüan kánt. Miután egyeduralomra jutott, Tájszung kán kijelölte öccsét, Agbardzsint dzsinongnak (trónörökösnek).
A tényleges hatalom azonban nem Tájszung, hanem apósának, az ojrát vezér Togon taishinak a kezében volt. Tájszung kán kezdetben megpróbált szembeszállni az ojrátokkal, de 1439-ben kénytelen volt békét kötni velük. A megállapodás szerint a nagykáni trón Tájszungé maradt, ám az ország tényleges irányítása Togon kezébe került. Togon maga is a nagykáni címet akarta megszerezni, de 1439-ben váratlanul meghalt. A birodalom valós vezetőjeként Togon fia, Eszen taishi, lépett a helyére (1440-ben), míg Tájszung kán névleg továbbra is uralkodó maradt. Tájszung ekkor már Eszen nővérének férje volt.
Eszen kemény kézzel kormányozta az országot. Az 1440-es években pusztító hadjáratokat vezetett a tokmoki kirgizek ellen, akik közül sokan félelmükben elhagyták földjüket, és a Mógulisztán kánjainak uralma alá, a Tien-san vidékre menekültek. Ugyanebben az időszakban Eszen visszahódította Hami fejedelemségét, amely 1425-ben vált függetlenné. 1445-ben három urjanhai (manzsúriai) körzet, amelyek még 1389-ben a Ming Birodalomhoz csatlakoztak, ismét elismerték Eszen fennhatóságát. 1449 nyarán Eszen taishi húszezer fős mongol–ojrát hadsereg élén háborút indított Kína ellen. Szeptember 1-jén a Tumu-i csatában megsemmisítő vereséget mért egy félmilliós kínai seregre, és még a Ming császárt, Cseng-tungt is foglyul ejtette. Ennek ellenére nem tudott megszilárdítani uralmát Kínában: a mongol–ojrát csapatok negyven napig ostromolták Pekingt, feldúlták a főváros környékét, de a kínai hadsereg visszaverte támadásaikat, így Eszen kénytelen volt visszavonulni a sztyeppére.
1450-ben Eszen szabadon engedte a fogságban tartott császárt és béketárgyalásokba kezdett Kínával. Ezután azonban követelte, hogy Tájszung kán nevezze ki saját fiát (aki Eszen nővérétől született) trónörökösnek. Tájszung ezt megtagadta. 1451-ben Eszen taishi nyílt háborút indított Tájszung kán ellen. Összefogott Tájszung öccsével, dzsinong Nambarcsin Agbardzsinnal, akinek megígérte a trónt.
1453-ban Eszen és Agbardzsin ostrom alá vették Karakorumot, Tajszun kán székhelyét. A kelet-mongol fejedelmek többsége átállt Eszen oldalára. A kán seregeit az ojrátok legyőzték. Tájszung kán kevés hívével a Kerülen folyóhoz menekült, ahol elfogták és megölték. Utóda fivére, Agbardzsin északi jüan kán.
Az Északi Jüan kánok családfája
Fordítás
Források Покотилов Д. История восточных монголов в период династии Мин 1368—1634" на сайте «Руниверс» Сайт «Восточная литература». Монгольские источники о Даян-хане Сайт «Удел Могултая»
Kapcsolódó szócikkek Északi Jüan kánok listája
Kategória:Jüan-dinasztia Kategória:Északi Jüan kánok