A The Dutchess Fergie amerikai popénekesnő, a Black Eyed Peas tagjának első szólóalbuma. 2006-ban jelent meg. Címét névrokonáról, Sarah Fergusonról, York hercegnéjéről kapta. Az album Will.i.am produceri közreműködése alatt készült, vendégszerepel rajta többek közt Ludacris, B-Real a Cripses Hillből és Rita Marley. Fergie egy interjúban leszögezte, hogy továbbra is aktívan részt venne csapata, a Black Eyed Peas munkájában.

Az első kislemez, a London Bridge 2006. július 16-án jelent meg. A dal az egyik legnagyobb ugrást vitte véghez a Billboard Hot 100-as listáján és három egymást követő héten volt az első helyen. A második kislemez 2006. október 23-án jött ki, és a második helyet érte el a BillBoard-on.

A The Dutchess harmadikként debütált az Egyesült Államokban csaknem több mint másfélmilló eladott példánnyal a Billboard 200-as rangsorában. Az albumból 2009-ig az Egyesült Államokban , világszerte hétmilló darabot adtak el.

Az album megjelenése után Fergie elárulta, hogy a CD címe egy „t” betűvel lett kiegészítve, hogy meg lehessen különböztetni őt a York hercegnőjétől, habár számos kritikus véleménye szerint ezt csak presztízsmentés. (duchess angolul hercegnő.)

A London Bridge vasútállomáson, Londonban 2006 őszén volt látható az albumot reklámozó hatalmas poszter, Nagy-Britannia egyik legnagyobb hirdetőtábláján.

A számokról "A biztonság kedvéért azért minden divatos ízesítőből beletettek egy csipetnyit a produkcióba, így Fergie tényleg egyszerre Lady Sovereignt idéző dumás csajszi (London Bridge), érzelmes R&B díva (All That I Got), John Legend zongorajátékát kölcsönző soul énekesnő (Finally), gitárpoppal szenvelgő tini (Big Girls Don’t Cry), fiúkkal ge*iző (Pedestal) vagy reggaével kacérkodó Lily Allen (Voodoo Doll), miközben a biztos sikert jelentő Black Eyed Peas-recepttől sem szakadt el (Fergalicious)." est.hu " A telitalálat bevezető sláger, a London Bridge után Fergie nyugodtan próbálgatja a szárnyait, és teszteli a dübörgő, pörgő hiphop slágerekhez szokott hallgatóság határait.Hallhatunk Celine Diont megszégyenítő balladát (Finally), kortárs R&B-t (All That I Got), Gnarls Barkley-ra hajazó dubot (Voodoo Doll), kellemes bossa novát (Velvet), sőt ska-punkkal fűszerezett reggae-t is (Mary Jane Shoes)." danubius.hu

Az album dalai U.S. Edition (Egyesült Államok)

# Cím Hossz 1. Fergalicious (featuring will.i.am) 4:52 2. Clumsy 4:50 3. All That I Got (The Make-Up Song) (featuring will.i.am) 4:05 4. London Bridge 4:01 5. Pedestal 3:22 6. Voodoo Doll 4:23 7. Glamorous (featuring Ludacris) 4:06 8. Here I Come (featuring will.i.am) 3:21 9. Velvet 4:53 10. Big Girls Don't Cry 4:28 11. Mary Jane Shoes 3:55 12. Losing My Ground 4:08 13. Finally 8:26 14. Maybe We Can Take a Ride" [rejtett dal a Finally után] 2:34

Hozzávetőleg egy perccel a 13. szám, a Finally után található a Maybe We Can Take a Ride nevezetű bónuszdal.

Bónuszszámok Brit/ausztrál kiadás # Cím Hossz 14. Get Your Hands Up (featuring The Black Eyed Peas) 3:34 15. Wake Up 3:02

iTunes Store változat # Cím Hossz 15. Wake Up 3:01 16. Paradise 7:41 17. Close 2 U [előrendelhető] 4:25

Kislemezek London Bridge Fergalicious (Featuring will.i.am) Glamorous (Featuring Ludacris) Big Girls Don't Cry Clumsy

Külső hivatkozások Danubius.hu Est.hu

Kategória:Fergie-albumok Kategória:2006 nagylemezei Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei