Az Új Régió Egyesület egy bajai székhelyű civil szervezet volt, amely az 1990-es években és a 2000-es évek elején regionális érdekképviseleti és önkormányzati politikai tevékenységet folytatott.Független Délvidék, 1994. november, „Új Régió – Az Új Régió Egyesület választási lapja”. Fő célja egy Baja központú, kisebb megye – a köznyelvben gyakran „új megye”, illetve önálló Bácska/Bács megye – létrehozásának napirenden tartása volt.

Története

Alapítás Az egyesület alapításának ötlete 1994-ben merült fel: egy bajai rádióinterjúban D. Szabó Jenő publicista–újságíró vetette fel, hogy a Baja központú új megye létrehozásáért külön egyesületet kellene alapítani. A visszaemlékezések szerint az interjú után néhány héttel helyi értelmiségiek kezdeményezésére létrejött az Új Régió Egyesület 1994 októberében.

Az egyesület programja Bibó István közigazgatási átalakítási elképzeléseire hivatkozva egy Baja központú megye határainak újrarajzolását sürgette; a kampánykiadványok térképmelléklete az 1971-es településfejlesztési koncepcióra is utalt. A szervezet jelmondatai között szerepelt az „Új Régió – Új megye! Egy ígéretesebb jövőért!” és az „Az otthonunk a jövőnk!”.

1994-ben az egyesület két alkalommal választási újságot jelentetett meg Új Régió címmel (1994. november, 1994. december), nagy példányszámban terjesztve azt Baján és környékén. A lap a polgármester- és képviselőjelöltek bemutatása mellett részletes programcikkeket közölt a foglalkoztatáspolitika, a szociális rendszer reformja, a környezetvédelem és a közbiztonság témájában.Független Délvidék, 1994. december, Új Régió-választási melléklet

Önkormányzati választásokon való részvétel

1994 Az 1994. évi helyhatósági választásokon az Új Régió Egyesület a bajai 14 egyéni választókerületből 9-ben állított képviselőjelöltet. A szervezet polgármesterjelöltje Elek Péter agrármérnök volt, aki 404 szavazatot (3,99%) szerzett; ezzel a hét jelölt közül a hatodik helyen végzett.„Baja város polgármester-választásának eredményei, 1994”. In: Bajai Önkormányzati Tájékoztató, 1994. október. – A választási eredmények összesítő táblázata.

Az egyéni választókerületekben az egyesület jelöltjei jellemzően néhány tíz szavazatot értek el, mandátumot nem szereztek. A korabeli sajtóbeszámolók szerint a bajai civil szervezetek – köztük az Optimista Polgári Kör és az Új Régió Egyesület – 1994-ben nem jutottak be a képviselő-testületbe.

A korabeli bajai civil színtér másik meghatározó szereplője az Optimista Polgári Kör (röviden: OPPÁ!) volt, amely szintén a helyi közélet megújítását, vitakultúra-fejlesztést és önképzést célzó programokat szervezett, valamint részt vett az 1994-es önkormányzati választásokon.Vukman Péter: „Pártok, civil szervezetek és választói magatartás Baja térségében 1990 után”, Civil Szemle, 2007/2., 143–160. (PDF)„Deklaráció az Optimista Polgári Kör (OPPÁ) létrehozásáról”. In: Független Délvidék, 1994. október 6. (PDF)„Deklaráció az Optimista Polgári Kör (OPPÁ) létrehozásáról”. In: A–Z Újság M&M, 1994. november 26. (PDF) A szervezet elnöke Csőzik László bajai joghallgató volt,„Csőzik László”. Magyar Nemzeti Névtér. Országos Széchényi Könyvtár – Nemzeti Örökség Intézete. (online) aki később a Szabad Demokraták Szövetsége országos politikusaként vált ismertté, 2019 óta pedig Érd megyei jogú város polgármestere.„A város vezetői – Érd Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Csőzik László”. Érd MJV hivatalos honlapja. (online)

1998 Az Új Régió Egyesület 1998-ban ismét elindult a bajai önkormányzati választásokon. A kompenzációs listás választás hivatalos jegyzőkönyve szerint az egyesület kompenzációs listáról két mandátumot szerzett Baja város képviselő-testületében.„1998. évi helyi önkormányzati választások – Baja, kompenzációs listás eredmények”. Nemzeti Választási Iroda, .

A korabeli sajtóban – mindenekelőtt a Délvidék című regionális hetilapban – az egyesület több oldalas bemutatkozó sorozatban ismertette képviselőjelöltjeit és programját, magát „civil szerveződésként”, a helyi cselekvés terepeként jellemezve, amely ugyan nem pártellenes, de a pártpolitikától független önkormányzati érdekképviseletet kíván folytatni.Délvidék, 8. évf. 31. sz. (1998. augusztus 13.), Új Régió-választási melléklet. Délvidék, 8. évf. 38. sz. (1998. október 8.), „Új Régió Egyesület – Szavazzon a változásra!”.

2002 és 2006 A 2002-es önkormányzati választáson az Új Régió Egyesület választási szövetségben indult a „polgári erőkkel”; a kampányanyagokban Zsigó Róbertet támogatták polgármesterjelöltként.Délvidék, 12. évf. 31. sz. (2002. augusztus 22.), „Az Új Régió Egyesület a polgári erőkkel szövetségben indul az önkormányzati választásokon”.

A későbbi politológiai elemzések szerint az egyesület ebben az évben egy önkormányzati mandátumot szerzett Baján, már a Fidesszel kötött választási koalíció keretében, és a következő ciklusra gyakorlatilag megszűnt önálló politikai tényezőnek tekinthető.Vukman Péter: „Pártok, civil szervezetek és választói magatartás Baja térségében 1990 után”, Danubius Noster, 2013 tavasz, 143–160.

Tevékenysége és megítélése Az Új Régió Egyesület nemcsak választási időszakokban lépett fel. A bajai Önkormányzati Tájékoztató 1996-os száma szerint az egyesület alkotmányellenesnek tartotta a kommunális jellegű helyi adóról szóló rendelet egyes pontjait, és jogi eljárást kezdeményezett a szabályozás ellen.„Az Új Régió Egyesület beadványa a kommunális adó ellen”. In: Bajai Önkormányzati Tájékoztató, 1996. június.

A magyar politológiai szakirodalom az Új Régió Egyesületet a lokális civil szervezetek azon csoportjába sorolja, amelyeknél a helyi közéleti és regionális érdek-képviseleti célok keverednek az önkormányzati politikában való közvetlen részvétellel, saját jelöltek állításával és pártokkal kötött alkalmi szövetségekkel.

Jegyzetek

Kategória:Baja Kategória:Magyarországi civil szervezetek