bélyegkép|300x300px|Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb hullámválasztása 1894-ben volt, mikor a Republikánus Párt 110 széket nyert el a demokratáktól és a populistáktól A hullámválasztás olyan, főleg amerikai fogalom, amelyben egy politikai párt nagy sikereket arat egy választáson. Az Egyesült Államokban 2000 óta használt vörös és kék államok megnevezése következtében ezeket az eseményeket általában „vörös hullámnak” vagy „kék hullámnak” hívják, a Republikánus, illetve a Demokrata Pártok színeire hivatkozva.

A hullámválasztások általában a félidei választások idején történnek, egy elnök terminusa közepén, ilyenkor általában a hatalmon lévő párt nem népszerű. Ugyan nincs megszabva, hogy milyen számú győzelem szükséges a hullám kategóriába való soroláshoz, a legutóbbi széles körben elfogadott hullámválasztás a 2018-as volt az országban, mikor a demokraták hét kormányzóságot nyertek el a republikánusoktól, és visszaszerezték az irányítást a Képviselőház felett, 41 képviselői széket elvéve a republikánusoktól.

A hullámválasztásokat ritkának tartják, egyes szakértők a 20 képviselői szék megszerzését nevezték a pontnak, amelytől hullámnak számíthat egy választás. Nem ritka, hogy az évtized elején történő választókerületi újrarajzolásokat egy hullámválasztás követi, hiszen ilyenkor a hivatalban lévő képviselők pozíciója gyengülhet az előző évekhez képest.

Malajziában a „politikai cunami”, Latin-Amerikában a „rózsaszín dagály” kifejezéseket használják, az utóbbit csak baloldali pártok esetében.

Példák bélyegkép|Az 1932-es demokrata hullám

1894-ben a Republikánus Párt 110 széket nyert el a demokratáktól és a populistáktól. 1932-ben a Demokrata Párt 97 széket nyert el a republikánusoktól. 1992-ben Bill Clintont megválasztották elnöknek, amelyet egy vörös hullám követett 1994-ben, visszaszerezték a képviselőházat és a szenátust. 2004-ben újraválasztották George W. Bush-t, amelyet egy kék hullám követett 2006-ban, visszaszerezték a képviselőházat és a szenátust. 2008-ban Barack Obamát megválasztották elnöknek, amelyet egy vörös hullám követett 2010-ben, visszaszerezték a képviselőházat. 2012-ben újraválasztották Barack Obamát, amelyet egy vörös hullám követett 2014-ben, visszaszerezték a szenátust. 2016-ban Donald Trumpot megválasztották elnöknek, amelyet egy kék hullám követett 2018-ban, visszaszerezték a képviselőházat.

Jegyzetek

Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok politikai élete Kategória:Fogalmak