Rebecca Ann Heinemann, született William Salvador Heinemann (Whittier, 1963. október 30. – 2025. november 17.) amerikai számítógépes játéktervező és programozó, az Interplay, a Logicware, a Contraband Entertainment és az Olde Sküül egyik alapító tagja, utóbbinak 2013-tól haláláig vezetője.

Életútja Gyerekkorában nem volt elég pénze arra, hogy az Atari 2600-as típusú konzoljára játékokat vegyen, ezért megtanulta, hogyan kell azokat a cartridge-ekről lemásolni, így egy nagyobb méretű kalóz játékgyűjteményre tett szert. Később az érdeklődése középpontjába a reverse engineering került, azaz megpróbálta visszafejteni a kódjukat, hogy megértse, hogyan működnek. 1980-ban ő és egy barátja Los Angelesbe utaztak, hogy részt vegyenek egy Space Invaders bajnokság területi selejtezőjén – bár magát a legjobb száz közé sem várta, végül megnyerte a fordulót, majd még abban az évben a New Yorkban rendezett döntőt is. Ezzel ő lett az Egyesült Államok történetének első országos videojáték-bajnoka.

Ezután az Electronic Games című lap kérte fel, hogy írjon nekik cikkeket, és a How To Master Video Games című szakkönyv konzultánsa lett. Miután megemlítette, hogy visszafejtette az Atari 2600-as gépkódját, egy magazin kiadója összehozta őt az Avalon Hill nevű, főként társasjátékok konzolokra portolásával foglalkozó céggel, és azonnal programozói állást ajánlottak neki. Ekkor még mindig csak 16 éves volt, és a munkája miatt el kellett költöznie otthonról és fel kellett hagynia középiskolai tanulmányaival. Az Avalon Hill-nél írt a cég többi programozója számára egy kézikönyvet, egy játékmotort, és több projekthez forráskódot, többek közt első saját játékához, a London Blitz-hez.

Egy idő után otthagyta őket és visszatért Kaliforniába, ahol a Boone Corporation vette alkalmazásba. Itt a Chuck Norris Superkicks és a Robin Hood nevű játékokon dolgozott, megtanult programozni Commodore 64-re, Commodore VIC-20-ra, Apple II-re és IBM PC-re is. A cég 1983-ban megszűnt, ezért ő, Brian Fargo, Jay Patel és Troy Worrell (mind a Boone korábbi munkatársai) megalapították az Interplay Productions-t. Heineman programozóként dolgozott több sikerjátékon, mint a Wasteland, a Bard's Tale, az Out of This World különféle portjai, valamint a Wolfenstein 3D 3DO és Apple IIGS portokon. Ő volt a vezető tervezője a The Bard's Tale III-nak, a Dragon Wars-nak, a Tass Times in Tonetown-nak, a Borrowed Time-nak, a Mindshadow-nak, a The Tracer Sanction-nak, és a Batle Chess különféle inkarnációinak. Miután a cég alaposan kinőtte magát és több mint 500 alkalmazottat kezdett el foglalkoztatni, Heineman úgy döntött 1995-ben, hogy kilép, és újra egy kis cégnél dolgozik, ezúttal az általa is alapított Logicware-nél, ahol vezető programozó és technikai főmunkatárs volt. Amellett, hogy saját játékokat is fejlesztett, mint a Defiance, különféle portokat is készített, mint az Out of This World, a Killing Time, a Shattered Steel, a Jazz Jackrabbit 2 portjai, illetve dolgozott még a Half-Life utóbb törölt Mac OS portján is.

1999-ben megalapította a Contraband Entertainmentet, amely hasonlóan az eddigiekhez, az eredeti játékok mellett portokat készített. Ők voltak a Myth III és az Activision Anthology fejlesztői, valamint az Aliens vs. Predator, a Baldur's Gate II és a Heroes of Might and Magic IV Mac OS portolói. Ez idő alatt bedolgozott más cégeknek is: az Electronic Arts-nak, a Barking Lizard Technologies és a Ubisoft részére játékmotor-kódot fejlesztett, kódot optimalizált a Sensory Sweep Studios-nak, besegített a Bloomberg L.P.-nél és az Amazonnál, segített az Xbox 360 fejlesztésénél, továbbá ő írta a PlayStation Portable és a PlayStation 4 kernel kódját.

Miután a Contraband 2013-ban bezárt, újabb céget alapított, ez volt az Olde Sküül. 2017-ben beiktatták a Nemzetközi Videojáték Hírességek Csarnokába.

Magánélete Születési nevével sosem volt kibékülve. Amikor az Interplay alapításakor úgy határoztak, hogy nem vesznek fel fizetést, ő úgy oldotta meg az élelmezését, hogy egy közeli hamburgerezőből vett olcsó burgereket és azokat tartotta az asztalán. Innen kapta a Burger becenevet, és amíg a cégnél volt, így hívta őt mindenki. 2003-ban nemi diszfóriával diagnosztizálták, ezt követően nemi megerősítő műtétet végeztetett el magán és hivatalosan is felvette a Rebecca Ann nevet. Magát leszbikusnak vallotta.

Öt gyereke született. Élete utolsó éveit a hozzá hasonlóan transznemű Jennell Jaquays-szel töltötte házasságban, annak 2024-ben bekövetkezett haláláig.

2025 októberében bejelentette, hogy adenokarcinómával, a rák egy igen agresszív formájával diagnosztizálták. Miután világossá vált számára, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, leállt a kezeléssel, és nem sokkal később, november 17-én meghalt. Régi társai és barátai, többek között Brian Fargo, Chris Avellone és Josh Sawyer búcsúztatták.

Játékfejlesztőként közreműködött

Robin Hood (1983, VIC-20 port) Chuck Norris Superkicks (1984, C64/VIC-20 ports) Mindshadow (1984) The Tracer Sanction The Bard's Tale (1985) Borrowed Time (1985) Racing Destruction Set (1986, Atari 8-bit port) Tass Times in Tonetown (1986) Wasteland (1988) The Bard's Tale III: Thief of Fate (1988) Neuromancer (1988) Battle Chess (1989, ports) Crystal Quest (1989, Apple IIgs port) Dragon Wars (1989) Track Meet (1991) RPM Racing (1991) Out of This World (1992, SNES port) Rescue Rover (1993, Apple IIgs port) Interplay's 10 Year Anthology: Classic Collection (1993) Ultima I: The First Age of Darkness (1994, Apple IIgs port) Wolfenstein 3D (1995, Mac/3DO ports) Descent (1995) Kingdom: The Far Reaches (1995) Doom (1996, 3DO port) Killing Time (1996, PC port) Defiance (1997) Shattered Steel (1997, Mac port) Tempest 2000 (1998, Mac port) Remington Top Shot: Interactive Target Shooting (1998) Redneck Rampage (1999, Mac port) Jazz Jackrabbit 2 (1999, Mac port) Bugdom (1999) Myth III: The Wolf Age (2001) Aliens Versus Predator (2001, Mac port) Baldur's Gate II: Shadows of Amn (2001, Mac port) Nanosaur Extreme (2002) Icewind Dale (2002, Mac port) Heretic II (2002, Mac port) Heroes of Might and Magic IV (2002, Mac port) Hexen II (2002, Mac port) Activision Anthology (2002) Medal of Honor: Rising Sun (2003) Pitfall: The Lost Expedition (2004) Medal of Honor: Pacific Assault (2004) GoldenEye: Rogue Agent (2004) Medal of Honor: European Assault (2005) The Lord of the Rings: The Battle for Middle-earth II (2006, Xbox 360 port) Command & Conquer 3: Tiberium Wars (2007, Xbox 360 port) Alvin and the Chipmunks (2007) Chip's Challenge (2015, Windows újrakiadás) Battle Chess: Game of Kings (2015)

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai nők Kategória:Videójáték-fejlesztő személyek Kategória:Amerikai informatikusok