A Michelle Pfeiffer Hayden Anhedönia amerikai énekesnő-dalszerző kislemeze az Ethel Cain művésznév alatt, Lil Aaron amerikai rapper közreműködésével, a korábbi harmadik középlemezéről, az Inbredről (2021). A dal szerzői Anhedönia, Lil Aaron és Kora Puckett voltak, az utóbbi kettő a produceri munkában is kisegített az énekesnőnek. A dal 2021. február 11-én jelent meg a Daughters of Cain kiadón keresztül, a középlemez fő kislemezeként. Lil Aaron mutatta be Anhedöniát a Prescription Songs kiadónak, és leszerződtetése után vették fel a dalt Los Angelesben.
A címet a színésznőről kapta, egy dobokra és gitárokra épült indie rock dal, amely egymásért vágyó szeretők érzelmeit írja le. Szó esik ezek mellett Los Angelesről és az Egyesült Államok nyugati részéről, míg Lil Aaron egy autóbalesetben történő halálról beszél. Megjelenését követően méltatták a dalt, a Pitchfork 2021 egyik legjobb számának tekintette, míg a The Line of Best Fit és a The Fader is kiemelte.
Kompozíció A Michelle Pfeiffer egy 4 perc és 31 másodperc hosszú indie rock szakító dal, amely két balsorsú szeretőről szól, akiket elnyelt saját vágyuk. Egy hangos csúcsponttal rendelkező ballada, Los Angeles szépségét is megvitatja: „Minden könnyebb a Nyugaton, teljesen megőrülve és félmeztelenül.” A gitárok és a dobok mellett Anhedönia szeretőjére visszaemlékezve siránkozik: „Ébren egész éjszaka rád gondolok / Te is gondolsz rám?” Lil Aaron versszakában egy autóbalesetben történt halálról gondolkozik. Ryan Dombal (Pitchfork) szerint Lil Aaron a számon hasonlít Lil Peepre, de Anhedönia „sokkal elhihetőbben át tudta adni Lil Peep vonzó kétségbeesését.”
Sandra Song (Paper) szerint egy „kísérteties, de egyben ellenállhatatlanul érzelme szám, amely filmes nosztalgiát éleszt az emberben,” míg Grant Rindner (Nylon) azt írta, hogy „a vágyakozás okozta olyan fájdalmat elemez ki szövegében, amely az emberből figyelmetlen vakmerőséget hoz ki.” Joe Lynch (Billboard) szerint akár a Twin Peaks sorozatban is megjelenhetett volna. Arielle Gordon (Pitchfork) kiemelte az Egyesült Államok nyugati részére vonatkozó szövegeket, és azt írta, hogy „Thelma és Louise-szerűek.”
Kritika A Michelle Pfeiffert méltatták megjelenése után. A Pitchfork szakértője, Ryan Dombal azt írta róla, hogy „stílusos, toxikus,” és hangzása olyan, mintha az Eufória televíziós sorozat betétdala lenne. Hozzátette, hogy a olyan nagy érzelmekkel rendelkezik, amelyek „a legnagyobb IMAX-mozit is megtöltenék.” Ugyanebben a magazinban Eric Torresnek az volt a véleménye, hogy a dal tökéletesen átadta Cain karakterét, mint egy „lelkész boldogtalan felesége.” Sandra Song (Paper) szerint a szám bemutatta, hogy Anhedönia nagyon sokat fejlődött és elkezdte megtalálni saját hangzását. Matthew Kent (The Line of Best Fit) kritikájában egy „gótikus mesterműnek” nevezte, amely Anhedönia számára egy „új fejezet kezdete volt.
A Pitchfork szerint 2021 84. legjobb dala volt, míg Hannah Jocelyn viccelve az előadót „Florence + The Ketamine”-nek hívta, és a számról azt írta, hogy „homályos, véres szemű, de kolosszális.” Kiemelte, hogy sokban különbözik az Inbred többi számától: tematikailag a másik dalok intergenerációs traumára és bántalmazásra koncentrálnak, a Michelle Pfeiffer „felszabadulással teli, tiszta és tébolyodott gótikus gyönyör.” A The Fader helyet adott neki heti számjavaslatai között, Salvatore Maicki véleménye szerint az Inbred „lélegzetelállító kislemeze” volt, illetve „mozi, ami visszanéz.”
Jegyzetek
Kategória:Ethel Cain-dalok Kategória:2021 kislemezei