Fonyódi Péter (Budapest, 1947. március 1.–) magyar művelődésszociológus, zenész, dobos, dalszövegíró.
Életpályája 1965 és 1970 között építésszerkesztőként budapesti tervezőintézeteknél dolgozott (Iparterv, Éliti). Építészszerkesztőként tagja volt az Iparterv első Nemzeti Színház pályázatán induló Sebestyén István-építészcsapatnak. Az ütőhangszerek zeneelméleti és gyakorlati ismereteit magánúton sajátította el, Kovács Gyula dzsesszdobos tanítványa volt, majd Országos Szórakoztatózenei Központban (OSzK) végezte zenei tanulmányait.
1965-1969 között mint amatőr zenész a Memphis együttes vezetője volt. A Memphis Klub 1966 és 1969 között az V. kerületben a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt működött. 1970-től 1990-ig hivatásos zenészként dolgozott. A Corvina együttesben játszott 1969-tól 1978-ig. Rendszeresen turnézott az Országos Rendező Iroda rock-, illetve esztrádműsoraiban. 1971-ben a Metro és Corvina, 1974-ben Skorpió és Corvina zenekarokkal lépett fel az ország nagyvárosaiban. és a Balatonparton. Az 1972-es Táncdalfesztiválon az Egy viharos éjszakán című dalukkal III. helyezést értek el, míg 1977-ben ők kapták a Táncdalfesztivál közönségének I. díját az Álmaidban visszatérek című szerzeményért.
1979 és 1981 között a Mustang együttessel három évig Norvégiában és Dániában játszott, 1981-tól 1990-ig pedig a Pastorale együttes tagja volt.
A Nemzetközi Koncert Igazgatóság, vagy ahogy zenész berkekben nevezték, Interkoncert szervezésében a Corvina együttessel három alkalommal is turnéztak a Szovjetunióban, ahol összesen körülbelül 200 koncerten léptek fel. A magyar könnyűzene képviselőiként vendégszerepeltek Bulgáriában (Várnai Arany Orfeo Fesztivál), Csehszlovákiában (Pozsonyi Líra Fesztivál), Lengyelországban (Sopoti Fesztivál), valamint az NDK-ban és az NSZK-ban is.
Zenekaraival a Magyar Rádióban rendszeresen készítettek felvételeket, zenei alapokat. A Magyar Televízió könnyűzenei műsorainak pedig gyakori közreműködői voltak. A Pastorale együttessel dolgoztak a Thália Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban és a Kisvárdai Várszínházban is. Fonyódi Péter és a Pastorale nevéhez fűződik például T. S. Eliot Az üresek című költeményének megzenésítése, amelyet angol és magyar nyelven rögzítettek a Magyar Rádióban 1985-ben.
1991-ben építési vállalkozásba kezdett és megalapította az Ében Bau Kft.-t. Cége elsősorban családi házak kivitelezésével foglalkozott, amelyek közül jelentősebb a Budapest II. kerületben a Fillér utca 96. számú ikerház, valamint a Makovecz Imre tervezte családi ház Nagykovácsiban (Kolozsvári utca 64.). Filmproduceri tanulmányai közben Föld Ottó biztatására, 1997-ben megalapította saját cégét, a Fonyódi Filmproduceri Kft.-t., amely reklámfilmkészítéssel, könyv- és videókiadással foglalkozott. Tervei között szerepelt az Egy hang a világnak című, Zámbó Jimmy életét bemutató hatrészes sorozat, illetve a Mr. Bean női változatára írt szituációs komédia-sorozat, a Cili Dili, Esztergályos Cecíliával a főszerepben. Valamint egy nagyszabású felnőtt mesefilm – Peter Slemil csodálatos élete – Adelbert von Chamisso regénye alapján. Ezek a produkciók azonban anyagi nehézségek miatt meghiúsultak.
Tudományos tevékenysége A beat helye és szerepe Magyarország kultúrpolitikájában 1963 és 1973 között (2002) című egyetemi diplomadolgozatában hivatásos rockzenészként elsőként dolgozta fel tudományos igényességgel a magyar beatgeneráció és a pártállam társadalom- és kultúrtörténeti kapcsolatát. Beatkorszak a pártállamban címmel a XX. Század Intézet könyv formában kiadta tanulmányát 2003-ban. A kommunikációs deficit szerepe a magyar beatgeneráció attitűd- és identitásalakulásában című PhD-disszertációjában (2005) vizsgálta a magyar beatgeneráció és az egypártrendszer közötti szociálpszichológiai konfliktusokat a PTE BTK Pszichológiatudományi Doktori Iskoláján. Témavezetői prof. dr. László János és prof. dr. Horányi Özséb, az opponensek pedig Fritz Tamás politológus és Szekfű András szociológus voltak. A szociális reprezentációk narratív szerveződései a magyar beatben című tanulmányában (2003), valamint PhD disszertációjának Kulturális szelekció a cselekvési szituációban (2005) című fejezetében az 1960–1970-es évek szociálpszichológiájának társadalomlélektani elméleteit felhasználva (Serge Moscovici szociálisreprezentáció-elméletét, illetve Richard Dawkins memetikai elméletét) értelmezte a beatkultúra komplexitásának lényegét. Tanulmányait folytatva az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolában, az ifjúsági szubkultúra és a pártállam viszonyának bölcseleti vizsgálatai alapján (témavezetője prof. dr. Fehér M. István) arra a feltételezésre kereste a választ, hogy a pszichológiai szociális reprezentációelmélet, valamint a filozófiai hermeneutika összehangolásával, azaz a közös képzet bölcseleti alapú értelmezésével átjárhatóvá tehető-e a meggyőződésekből épült buborékvilág. A kutatott témáiból Kultúra és politika címen vezetett kurzust a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén 2002–2009 között. Éberség – Gulyás – Szocializmus címmel ekkor készítette el a Kádár-korszak szociográfiáját.
Egyetemi és doktori iskolai tanulmányai mellett 1997–2009 anyagot gyűjtött az MSZMP, illetve az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Hivatala Levéltárában az 1960-as és 1970-es évek kultúr- és politikatörténetének hiteles feldolgozásához. A Kapu Kiadónál 2004-ben Rivaldafény árnyékában címmel jelentette meg Molnár Gál Péter színikritikus a színházi és kulturális életben nagy visszhangot kiváltó titkosszolgálati jelentéseit. A kötet annak tisztázására készült, hogy a kritikus tizenhét év alatt készített jelentései nem voltak ártó szándékúak. A Vágatlan dossziéból Friderikusz Sándor készített vitaműsort a kötet szerkesztőjével, Fonyódi Péterrel, Molnár Gál Péter kritikussal, valamint Péterfalvi Attila ombudsmannal, A szólás szabadsága politikai műsor Ügynök és áldozat című adásában (2004).
Publikációi A magyar hanglemezgyártás helyzete a XX. század utolsó évtizedében (szakdolgozat). Pécsi Tudományegyetem, 2000 A beat helye és szerepe Magyarország kultúrpolitikájában 1963 és 1973 között (egyetemi diplomadolgozat). Pécsi Tudományegyetem, 2002 A kommunikációs deficit szerepe a magyar beatgeneráció attitűd- és identitásalakulásában (PhD disszertáció). Pécsi Tudományegyetem, 2005 Beatkorszak a pártállamban. XX. Század Intézet, 2003 A szociális reprezentációk narratív szerveződései a magyar beatben (szakcikk) Pszichológia, 2003/3. A rivaldafény árnyékában. A „vágatlan” Luzsnyánszky dosszié (szerk.) Kapu Könyvek, 2004
Diszkográfia
Albumok Corvina: Pardon; Elalvás előtt (1971) Corvina: Corvina I. (1974) Corvina: Utak előtt, utak után (1975) Corvina: Corvina (angol nyelvű album) (Pozsony, 1976) Corvina: CCC (1977) Pastoral: Keresd meg a Seholsincs várat! – Kompozíció Kiss Anna verseire (1984) Esztergályos Cecília: Ha nagy leszek (1987) Mikó István és a Pastoral: Mikor csendül fel a régi dallam (1988) Corvina: Egy viharos éjszakán: Válogatás aranyalbum (1989) Esztergályos Cecília: Bohócbál (1989) Esztergályos Cecília: A hétfejű tündér és más mesék (1996)
Kislemezek Corvina: Oszkár / Elszáll az idő (1970) Corvina: Pardon / Elalvás előtt (1971) Corvina: A helyzet kulcsa / Soltész Rezső: Nézd a zöld réteket (1972) Corvina: Virágsors / Egy pillanat (1972) Corvina: Egy Viharos Ééjszakán (1972) Corvina: A Nap és a Hold / Volt egy lány (1973) Corvina: Énekelj kisleány / Csúnya Panni (1973) Corvina: Régi utcán (1974) Payer András: Annyi arc ismerős / Hova lettél (1975) Corvina: Álmaidban (1977)
Iskolái Ybl Miklós Építőipari Technikum (1961-1965) Korda Sándor Filmproduceri Akadémia (1995-1997) Janus Pannonius Tudományegyetem Művelődésszervező Szak (1997-2000) Pécsi Tudományegyetem Művelődési és Felnőttképzési Menedzser (2000-2002) Pécsi Tudományegyetem Pszichológiatudományi Doktori Iskola (2002-2005) Eötvös Lóránd Tudományegyetem Filozófiatudományi Doktori Iskola (2006-2009) Családja Első házasságából született lánya Fonyódi Bernadett (1975). Unokái Fodor Nadin (2005), Fodor Damian (2009). Felesége Esztergályos Cecília színművész, Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A Mi lesz veled Emberke című darab próbái során ismerkedtek meg 1982-ben a Thália Színházban. Családi házukat 2007-ben építette meg Solymáron Makovecz Imre tervei alpján.
Jegyzetek
Források
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar dobosok