A Regisztán () a Timurida Birodalom egykori fővárosának, Szamarkandnak központja volt, amely ma Üzbegisztánban található. A tér Közép-Ázsia egyik legjelentősebb építészeti alkotása, a komplexumot határoló három medresze az üzbég Janida és Timurida dinasztiák idején épült a 15. és 17. század között.
A Rēgistan () név perzsa nyelven „homokos helyet” jelent. Egyesek szerint nevét onnan kapta, hogy a nyilvános kivégzések után homokkal hintették be a vért, a másik elmélet szerint a sivatagból idefújt homokról nevezték el. Emellett köztérként is szolgált, ahol az emberek összegyűltek, hogy meghallgassák a királyi kihirdetéseket, amelyeket hatalmas rézcsöveken, úgynevezett dzarcsisokon való fújással jelentettek be. Három medresze keretezi, amelyek jellegzetes muqarnas és iszlám építészetet képviselnek. A teret a Timurida reneszánsz központjának tekintik. Kiemelkedő történelmi és művészeti értéke miatt 2001 óta Szamarkand több épületével együtt a Világörökség része lett.
Története A Regisztán a kezdetektől fogva a Selyemút menti Szamarkand óvárosának szíve volt, ahol élénk kereskedelmi élet zajlott. Timur Lenk maga építtette ide a kupolás bazárt, ahol minden fontos kereskedelmi út összefutott. Ma már csak egy restaurált, 15. századi kereskedelmi kupola emlékeztet erre a bazárra, a Scherdor-medresze mögött, keletre. Timur unokája, Ulugbek alatt a bazárt felváltotta a Regisztán tér, amely parádék, kivégzések, ünnepségek és törvények kihirdetésének helyszíne volt. Ulugbek építtette az elsőt a három impozáns medreszéből, míg a másik kettő csak a század elején következett.
A három medresze együttese a városépítészet és a város főterének építészeti kialakításának egyedülálló példájának számít. A három medresze a nyugati oldalon az Ulugbek-medresze (1417–1420), vele szemben a keleti oldalon a közép-ázsiai hagyományoknak megfelelő kos-elv szerint a Serdor-medresze (1619–1636), a tér északi oldalán pedig a Tillakori-medresze (1646–1660) található. A Tillakori-medreszétől keletre található a 15. századi Sajbánidák mauzóleuma.
Az Ulugbek-medresze, amelyet a timurida emír, csillagász és matematikus Ulugbekről neveztek el, hatalmas ívánjával és szamárhátas boltíveivel a tér felé néz. A sarkokat magas, arányos minaretek díszítik. A bejárati íván feletti mozaikpanel geometrikus ornamentikával díszített. A négyzet alakú udvarban található egy mecset, tantermek és a szélén szobák, amelyek korábban a diákok lakóhelyéül szolgáltak. Mély fülkék (folyosók) helyezkednek el a tengely körül. Eredetileg ez a medresze egészen másképp nézett ki: egy kétszintes épület volt, négy kupolával a tantermek felett, amelyek az intézmény sarkaiban helyezkedtek el. Az Ulugbek-medresze a 15. században az egész muszlim világ egyik legtekintélyesebb felsőoktatási intézménye volt. A híres tudós, filozófus és költő, Dzsámi ebben a medreszében tanult, de itt tartotta előadásait Ulugbek is. Uralkodása alatt ez a madrasza a tudomány központja maradt.
A 17. században Szamarkand uralkodója, Jalangtus Bakhodur irányította a Serdor- és Tillakori-medreszék építését. A Serdor-medresze („Oroszlán-medresze”) Abdujabor építész műve volt. A medresze építészeti stílusa nem annyira finom, mint a 15. században épült hasonló épületeké, amely korszakot „aranykornak” tartanak. Ennek ellenére a harmonikusan elrendezett nagy és kis termek, a finom mozaikképek, a monumentalitás, de a praktikus szimmetria is hozzájárul ahhoz, hogy Szamarkand egyik legimpozánsabb építészeti műemléke legyen.
Tíz évvel később épült a Tillakori-medresze („Arany-medresze”). Ez a medresze nemcsak tudományos oktatási intézményként szolgált, hanem hosszú ideig az egyik legfontosabb mecsetként is. Kétemeletes főhomlokzattal, valamint egy nagy, tágas udvarral rendelkezik, amelynek szélén kis lakóhelyiségek (Hudzsri) találhatók, valamint négy folyosóval, amelyek a tengely körül helyezkednek el. A mecsetépület az udvar nyugati részén található. A mecset főterme gazdagon aranyozott.
Lord George Curzon, a viktoriánus-kori brit diplomácia vezető egyénisége, India alkirálya is meglátogatta a bűvös hírnevű főteret, 1888-ban. A sokat látott világjáró diplomata ezt írta emlékirataiban: „A szamarkandi Regisztán volt – és ma romjaiban is az – világunk legnemesebb köztere”.
A Regisztán épületegyüttese különböző korszakok épületeinek sikeres kombinációját képviseli, amelyen jelenleg átfogó rekonstrukciós munkálatokat végeznek. 2023-2024-ben a tér növényzetét eltávolították, hogy helyreállítsák az eredeti kinézetét.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Szamarkand építményei Kategória:Terek Kategória:Iszlám építészet