Leon Russel amerikai zenész: dalszerző, énekes, zongorista és gitáros. Alkalmi zenészként számos előadóval és zenekarral játszott, köztük Jerry Lee Lewisszal, Phil Spectorral és a The Rolling Stonesszal. Szólista karrierje felölelte a rock, a blues, a country és a gospel műfajait.
Pályafutása
Russell tizennégy évesen kezdte profi karrierjét. Ronnie Hawkinsszal és Jerry Lee Lewisszal lépett színpadra az oklahomai Tulsában. Los Angelesben James Burtonról tanult gitározni. Olyan előadókkal játszott, mint Glen Campbell. Phil Spector stúdiócsapatának tagjaként számos hatvanas évekbeli sztár slágeréhez járult hozzá, köztük a Beach Boyséhoz, a The Byrdséhez, Gary Lewis & the Playboyséhoz és Herb Alpertéhez.
1967-ben megalapította saját stúdióját, és elkészítette első szólóalbumát, a „Look Inside the Asylum Choir”-t. Ő írta Joe Cocker számára a "„Delta Lady” (1969) című slágert, és megszervezte Cocker „Mad Dogs & Englishmen” turnéját. Röviddel ezután megjelent második szólóalbuma, a „Leon Russell”, amelyről az „A Song for You” című slágert olyan előadók dolgozták fel, mint Donny Hathaway, a The Carpenters, Ray Charles, a Simply Red, Michael Bublé, Amy Winehouse és Richie Sambora.
1971-ben Russell fellépett a George Harrison által szervezett Concert for Bangladesh rendezvényen. Olyan előadókkal vett fel számokat, mint ]]B.B. King]], Eric Clapton és Bob Dylan. Szólóalbuma, a „Carney” a 2. helyet érte el az amerikai slágerlistákon.
1975-ben Russell feleségül vette Mary McCreary énekesnőt, aki korábban a Sly & the Family Stone Little Sister vokálegyüttesének tagja volt. A két előadó több albumon is együttműködött. 1979-től Russell különböző projekteken dolgozott Willie Nelsonnal. Russell ezt követően további albumokat adott ki lányaival, Tina Rose-zal és Sugaree Noellel. 2009-ben Russell dalokat kezdett írni Elton Johnnal és Bernie Taupinnal a „The Union with John” című albumhoz.
2011. július 24-től Leon Russell volt Bob Dylan amerikai koncertjeinek előzenekara. 2015. szeptemberében koncertet adott a Joe Cocker emlékére rendezett Mad Dogs & Englishmen turnén. Cocker dalait játszotta a Susan Tedeschi a Trucks Banddel, Chris Stainton, Rita Coolidge és a turnézenekar többi zenésze.
Russell 2016. november 13-án, 74 éves korában hunyt el Nashville-ben. Elton John és Yusuf Islam is döbbenten reagált Russell halálára, hangsúlyozva rájuk gyakorolt nagy hatását.
Válogatott diszkográfia
Leon Russell, 1970 Leon Russell and the Shelter People, 1971 Carney, 1972 Leon Live, 1973 Hank Wilson’s Back, 1973 Looking Back, 1973 Stop All That Jazz, 1974 Will O the Wisp, 1975 Americana, 1978 Life and Love, 1979 One for the Road, 1979 (mit Willie Nelson) The Live Album, 1981 (mit New Grass Revival) Hank Wilson, Vol. 2, 1984 Solid State, 1984 Anything Can Happen, 1992 Crazy Love, 1992 Hank Wilson, Vol. 3: Legend in My Time, 1998 Face in the Crowd, 1999 Blues: Same Old Song, 1999 Live at Gilley’s, 2000 Guitar Blues, 2001 Signature Songs, 2001 Rhythm & Bluegrass: Hank Wilson, Vol. 4, 2001 (mit New Grass Revival) Moonlight & Love Songs, 2002 (mit Nashville Symphony Orchestra) In Your Dreams, 2003 Almost Piano, 2003 A Mighty Flood, 2006 Angel in Disguise, 2007 Bad Country, 2008 The Union, 2010, és Elton John Life Journey, 2014 On a Distant Shore, 2017
Joe Cocker, Mad Dogs & Englishmen, 1970 Mary Russell: Wedding Album, 1976
Filmek
Díjak
Grammy-díjak: 2002: Foggy Mountain Breakdown − Best Country Instrumental Performance 1973: The Concert For Bangladesh − Grammy Award for Album of the Year 2006: Oklahoma Music Hall of Fame 2011: Rock and Roll Hall of Fame
Jegyzetek
Fordítás
Források https://www.leonrussell.com/ https://open.spotify.com/artist/6r1Xmz7YUD4z0VRUoGm8XN https://www.theguardian.com/music/2023/mar/05/he-was-central-to-music-history-the-forgotten-legacy-of-leon-russell https://rockhall.com/inductees/leon-russell/
Kategória:Amerikai rockzenészek Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Oklahomaiak