260px|bélyegkép|A Sutherland megyai Kildonan-plébániához tartozó Helmsdale település Couper Parkjában áll „A kivándorlók“ (The Emigrants) szoborcsoport. A skót szoknyás apa a tenger felé vezeti a gyermekét, miközben az anya visszatekint a mögöttük húzódó, zöldellő Kildonani strathra, ahonnan elindultak. Nyugatra, amerre az anya néz, gyönyörű zöld völgy tárul fel, kelet felé pedig, amerre az apa tekint, a végtelennek tűnő, szürke tenger. 2008 szeptemberében a szobor párját is felállították a kanadai Winnipegben A skót-felföldi kitelepítések (Highland Clearances) – amely 1750 és 1860 között zajlott – a skót-felföldi és szigeti lakosság tömeges, szervezett kitelepítése volt, amely alapvetően átalakította a térség társadalmi, és gazdasági viszonyait. A folyamat során a hagyományos klánrendszerre épülő, közösségi földhasználatot felváltotta a nagybirtokosok által bevezetett modern mezőgazdaság, amelyek alapja a nagy kiterjedésű juhtenyésztő farmok lettek. A változás az ősi gael-nyelvű közösségek széteséséhez, a tömeges kivándorláshoz, valamint a felföldi társadalom radikális átrendeződéséhez vezetett. A kitelepítéseket a korszak gazdasági válságai – a kelppiacA kelp a hínár hamujából előállított lúgos anyag, amelyet a üveg- és szappangyártásra használtak. A skót tengerpartokon hatalmas mennyiségben égették el a moszatot, és a keletkező lúgos anyagot (kelp) magas áron adták el, ezért ez a felföldi és szigeti gazdaság egyik fő iparága volt egészen az 1810-es évekig. A Napóleoni háborúk után azonban a spanyol barilla (olcsóbb és jobb minőségű lúgmész) ismét megjelent a piacon, a vámok csökkentek, és így a kelppiac összeomlott összeomlása és a skót-felföldi burgonyavészA Highland Potato Famine magyarul a skót-felföldi burgonyavész, amely 1846–1856 között sújtotta a felföldet. A burgonya adta a crofting-vidék népének több mint a napi kalória-bevitel háromnegyedét, ezért a peronoszpóra okozta terméskiesés súlyos éhínséget és tömeges kivándorlást idézett elő, és drámai módon felgyorsította a felföldi kilakoltatásokat – tovább súlyosbították, végül pedig a régió hosszú távú elnéptelenedését okozták.
Előzmények
260px|bélyegkép|A felföldi Arichonan település gabonaszárító gazdasági épülete. Az először 1654-ben megemlített Arichonan township ma látható romjai a elejéről származnak. A települést 1848-ban erőszakkal ürítették ki. A gabonaszárító ajtófélfáján az „1833” felirat olvasható. A magház csak egy azon romos épületek közül, amelyek a ma már elhagyott településeket jelzik 260px |bélyegkép|Az emléktáblát az Arran-szigetről elűzött telepesek észak-amerikai leszármazottai állíttatták bátor őseik emlékére. Ők a kilakoltatások éveiben, 1829 és 1840 között hagyták el otthonukat és vándoroltak ki Kanadába. A szöveg szerint itt, Lamlashnál 1829. április 25-én a kilakoltatottak egy része, () a Caledonia nevű brigg fedélzetére szállt. A búcsú pillanatában tiszteletes a szemközti dombtetőről hirdette az igét: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.“« (1Pt 5,7). A Caledonia 1829. június 25-én érkezett meg Québec városába. Ez volt az első arrani kivándorló hajó, amelynek utasai Québec tartomány Megantic megyéjében telepedtek le. A kivándorlás legnagyobb hullámban, több mint négyszázan érkeztek az Új-Brunswicki Dalhousie kikötővárosába, hogy a Restigouche–Chaleur-öböl vidékén az első telepesek legyenek. „S még mindig erős a vér, s a szív ma is felföldi.“ A skót gael nyelven írt szöveg: Ó, szeretet szigetem, legyetek hűségesek egymáshoz A Skót-felföld mezőgazdasága a run rig közösségi művelési rendszerre épült. A szántóföldeket évente újraosztott, keskeny parcellákra osztották, a legelők pedig közösek voltak. A közösségek falvakban és township-ekbenA kifejezés – nevével ellentétesen – olyan településekre utal, amelyek túl kicsik vagy szétszórtak ahhoz, hogy városinak tekinthetők legyenek. A magyar tanya-csoporthoz hasonló szerkezetű lakó– és munkaközösség.) éltek, néhány család együtt művelte a földet, és együtt tartotta az állatokat. A tacksman – többnyire a klán nemesi oldalágból származó – réteg bérelte a földet a klánfőnöktől, majd haszonbérletben adta tovább a parasztoknak, szervezte a gazdálkodást, az állathajtást és a kereskedelmet. A rendszer nem ösztönzött a föld javítására, nem volt egyéni tulajdon, a parcellák évente cseréltek gazdát, a közös legelők miatt pedig nem lehetett egyénileg fejleszteni az állatállomány minőségét. Ennek ellenére a felföldi társadalom rugalmasan alkalmazkodott a piaci igényekhez – különösen a felföldi szarvasmarha-kereskedelemben –, a klánkeretek hosszú ideig működőképesek maradtak. A végére azonban a gyenge terméshozam, a rendszer földrajzi korlátai és a pénzgazdaság térnyerése egyre inkább nyomás alá helyezte ezt a hagyományos mezőgazdaság termelést.
A fordulóján a skót felföld társadalmi-gazdasági szerkezete gyökeresen átalakult. A klánrendszer hagyományos védelmi és földhasználati normáit – különösen a dùthchas elvét, amely szerint a klántagoknak születési jogon járt föld a klán területén – a földbirtokosok egyre inkább figyelmen kívül hagyták. A felföldi arisztokrácia tömegesen eladósodott, és amikor a hiteleket nem tudták fizetni, a klánbirtokok nagy részét a[ [skót-alföld]] vagy angol hitelezők, új földbirtokosok szerezték meg. A földesurak a földet már nem közösségi kötelékek, hanem bevételi forrás alapján kezelték. A bérlők szolgálati és természetbeni kötelezettségeit pénzbeli bérleti díj váltotta fel, ami sok szegényebb családot fizetésképtelenségbe, majd kilakoltatásba sodort. A hagyományos közösségek széttöredeztek, amikor a földesurak a belső völgyekben élő népességet a part menti települések kis parcelláira, úgynevezett croft-okra telepítették át, hogy a felszabaduló földeket nagy, jövedelmező birkatenyésztő farmokra adják bérbe. Az 1745-ös jakobita felkelés leverése után a felföldi társadalom katonai szerepe megszűnt, a klánvezérek bírói jogköreit eltörölték. A korábbi klánstruktúra intézményi alapjai végleg összeomlottak.
A „javítás” (improvement) kifejezés a 18–19. századi brit agrármodernizációt jelenti, amely a Skót-felföldön különösen radikális formában ment végbe. A földbirtokosok a hagyományos közösségi földhasználati rendszert (run rig, közös legeltetés) fel akarták váltani olyan gazdálkodási modellel, amely lényegesen magasabb bevételt biztosított. A korszak közgazdasági gondolkodása – Adam Smith és más agrárszakírók elképzelései – azt hirdette, hogy a föld akkor „hasznosul jól”, ha a lehető legtöbb profittal termel. A piaci viszonyok miatt a legjövedelmezőbb megoldás a nagyüzemi juhtartás lett, mivel a gyapjú ára a végétől gyorsan emelkedett. A nagy, tőkeerős bérlők sokszorosan magasabb bérleti díjat tudtak fizetni, mint a felföldi parasztok. A „javítás” mögött alapvetően gazdasági kényszer és profitmotiváció állt. Az eladósodott és/vagy korszerűsítésre törekvő birtokosok a birtok jövedelmező működtetésének egyetlen módját a hagyományos falvak felszámolásában és a lakosság kitelepítésében látták.
Első szakasz: áthelyezés és crofting (kb. 1760–1815) A skót felföldi kilakoltatások első szakasza nagyjából 1760 és 1815 között zajlott, amikor a hagyományos felföldi településszerkezetet – a több család által közösen használati rendszerét – a földbirtokosok fokozatosan felszámolták. A korábbi parasztgazdaságokat, amelyek közös szántóföldeken és közös legelőkön alapultak, felváltotta az egyéni használatú, kis méretű telek, a croft (magyarul leginkább „kis-parcella”, „kisbirtok”) rendszere. A croftok szándékosan kisméretűek voltak: annyi földet kaptak a családok, hogy önellátásra se legyen elegendő, így kénytelenek legyenek külső munkát vállalni – elsősorban halászatban, hínár- (kelp) feldolgozásban vagy idénymunkában. A cél nem a mezőgazdaság fenntartása volt, hanem az, hogy a felföld belső, völgyei és glenjeiA glen völgyet jelent. A Közép- és Nyugat-Felföldre jellemző, keskeny, gyakran meredek oldalfalú, U vagy V alakú völgy, amelyet többnyire gleccserek formáltak ki. és a belső strathokA strath jellegzetes skót földrajzi kifejezés, völgyet jelent. Szélesebb, laposabb, nyitottabb völgymedence, amelynek alján kanyargó folyó halad; ezeket inkább a keleti és az északi felföldi tájakon található.) kiürüljenek, hogy helyüket nagy, tőkeerős juhtenyésztő farmok vegyék át, amelyek jóval magasabb bérleti díjat fizettek. Ebben az időszakban a változás még többnyire áthelyezést jelentett – a családokat nem a birtokról űzték el, hanem a rosszul termő hegyvidéki központból a tengerpart közelébe költöztették, ahol új, tervszerűen épített településeket hoztak létre. A crofting tehát a kilakoltatások első fázisa volt. Olyan társadalmi-gazdasági modell, amely egyszerre jelentett földhöz kötöttséget és gazdasági kiszolgáltatottságot. Ez lett a teljes felföldi társadalom átalakulásának alapja.
Második szakasz: kiürítés és emigráció (kb. 1815–1850) A Felföldi kilakoltás második szakasza 1815 után bontakozott ki, amikor a háborús konjunktúra véget ért, a piacok összeomlottak, és a felföldi gazdaság alapjai elgyengültek. A kelpipar 1820 körül gyakorlatilag megszűnt, a gyapjú és a szarvasmarha ára meredeken esett. A korábban létrehozott, tengerparti falvakba telepített croft közösségek már nem tudták fenntartani magukat. A túlzsúfoltság, a szűkös földterület és a szűkös munkalehetőségek miatt tömeges nyomor alakult ki, amit az 1846–1856 közötti Skót-felföldi burgonyavész súlyos éhínsége tovább mélyített. A földbirtokosok – részben anyagi kényszerből, részben társadalommérnöki meggyőződésből – egyre gyakrabban folyamodtak teljes kiürítésekhez, egész falvak lakosságát távolították el és száműzték a tengerparti, túlzsúfolt croftokba vagy a birtok határain kívülre. Ebben az időszakban terjedt el a „támogatott kivándorlás” („assisted emigration”). A földesúr elengedte a hátralékos bért, esetleg kifizette az Újvilágba vagy Ausztráliába tartó hajójegyet. Ezeket a támogatott utak tényleges kényszerhelyzetben zajlottak, a föld nélküli családok számára nem volt valós alternatíva. 1846 után, a burgonyavész miatt, a brit állam és jótékonysági szervezetek is beavatkoztak, de az intézkedések sok esetben már csak a tömeges kitelepítés és a kivándorlás ütemét gyorsították. A második szakasz így a Felföldi kilakoltás legdrámaibb időszaka lett, amely több tízezer ember elűzésével, falvak egészének megszűnésével és a felföldi társadalom visszafordíthatatlan széthullásával járt.
A Sutherland Clearances 260px |bélyegkép|Az emléktábla szövege: Ezen a helyen a hírhedt Patrick Sellart 1816 áprilisában felmentette társaiból álló esküdtszék, de a felföld népe emlékezetében bűnös maradt. Robert McKid seriffhelyettest, aki Sellart gondatlanságból elkövetett emberöléssel, tűzgyújtással és az 1814-es strathnaveri tisztogatások során elkövetett kegyetlenséggel vádolta, a hatalom kegyvesztetté tette. Se fìrinn is ceartas a sheasasA skót gael nyelvű utolsó sor – Se fìrinn is ceartas a sheasas – jelentése: „Az igazság és a jog érvényesül.“ Azaz a tábla állító utókor a seriffhelyettesnek ad igazat a bírósági ítélettel szemben.