Johan Collett Müller Borgen norvég író, újságíró és kritikus. Legismertebb műve a Lillelord című regény, amelyért 1955-ben Norvég Kritikusok Irodalmi Díját kapta. 1966-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték.
Élete Kristianiában (ma Oslo), Norvégiában született. Poul Holst Borgen (1867–1941) és Andrea Elfrida Bommen (1868–1958) gyermekeként. Frogner kerületben nevelkedett, egy sikeres ügyvéd családjának négy fia közül ő volt a legfiatalabb. Magániskolákba járt; először a Frøknene Platous Forskole, majd a Frogner Skolébe. 1920-ban végzett.Az examen artium volt a Dániában és Norvégiában kiadott akadémiai bizonyítvány elnevezése, amely feljogosította a hallgatót az egyetemi tanulmányokra való felvételre. 1923-ban Borgen részmunkaidős újságírói állást kapott a Dagbladet-nél. Elindította rovatát, amelyben ironikus és szatirikus cikkek sorozatát közölte „Mumle Gåsegg” álnéven. 1923 és 1941 között a Dagbladet, 1928 és 1930 között pedig a Morgenbladet alkalmazottja volt. Az 1930-as években különböző nyelvekről fordított könyveket, különféle műfajokban.
Norvégia náci Németország általi megszállása alatt ironikus, becsmérlő cikkek sorozatát írta a náci rezsimről. Végül letartóztatták és a Grini koncentrációs táborba vitték. Később megszökött, és folytatta az írást a megszálló hatalom ellen. Illegális munkásságát gyorsan újra felfedezték, és kénytelen volt átszökni a svéd határon. Norvégia 1945-ös felszabadítása után rövid ideig kulturális rovatvezetőként dolgozott a Friheten című újságnál. 1947 és 1959 között színi oktatóként dolgozott Oslóban, és több mint negyven előadást vezényelt. Borgen 1954 és 1959 között a Vinduet című irodalmi folyóirat szerkesztője volt.
1925-ben debütált szépirodalmi szerzőként a Mot mørket című regénnyel. A Hvetebrødsdager (1948) novellagyűjteményével Borgen művészi áttörést ért el, majd a Noveller om kjærlighet (1952) és a Natt og dag (1954) követte. A Lillelord (1955) félig önéletrajzi regénye a legismertebb könyve. A Lillelord a trilógia első könyve, a többi a De mørke kilder és a Vi har ham nå, amely 1956-ban és 1957-ben jelent meg.
Magánélete 1934-től – 1979-ben bekövetkezett haláláig – felesége volt Annemarta Evjenth Borgen (1913–1988) regényíró. A házaspárnak három gyermeke született, köztük Brett Borgen (1934–2014) író.
Művei 1925 Mot mørket (novellák) 1932 Betraktninger og anfektelser (novella, Mumle Gåsegg álnéven) 1934 Når alt kommer til alt (regény) 1935 Lille dommedag (a la Frich és Riverton parodisztikus krimi, Jørgen Hattemaker álnéven) 1936 Kontorchef Lie (tanulmányok) 1936 Seksti Mumle Gåsegg (színdarab) 1937 Høit var du elsket (színdarab) 1937 Barnesinn (novellák) 1938 Mens vi venter (színdarab) 1940 Andersens (színdarab) 1941 Åndehullet (kisregény) 1943 Anes eventyr (gyermekkönyv) 1945 Far, mor og oss (elbeszélések, Mumle Gåsegg) 1945 Dager på Grini (emlékiratok) 1946 Ingen sommer (regény) 1946 Kjærlighetsstien (regény) 1947 Akvariet (színdarab) 1948 Hvetebrødsdager (novellák) 1949 Jenny og påfuglen (regény) 1949 Vikinger. Eventyr (színdarab) 1952 Noveller om kjærlighet (novellák) 1954 Natt og dag (novellák). Az "Av en født forbrøders dagbok" című novellát 1968-ban forgatták Min bestefar er en stok címmel. 1955 Lillelord (regény) 1956 De mørke kilder (regény) 1957 Vi har ham nå (regény) 1959 Jeg (regény) 1959 Danmark dejligst -? (esszé) 1960 Innbildningens verden (esszé) 1961 Sorry boy (regény), Ola Ullern álnéven 1963 Frigjøringsdag (színdarab) 1964 Blåtind (regény) 1965 Barndommens rike (emlékezések) 1965 Nye noveller (novellák) 1967 Ord gjennom år (levelek) 1967 Bagateller (levelek) 1967 Den røde tåken (regény) 1968 Alltid på en søndag (elbeszélések) 1969 Trær alene i skogen (novellák) 1971 129 Mumle Gåsegg (elbeszélések) 1971 Mitt hundeliv (levelek) 1972 Min arm, min tarm (regény) 1973 Den store havfruen (regény) 1974 Eksempler (regény) 1974 Lykke til (novellák) 1975 I dette rom (novellák)
Magyarul megjelent Mi, gyilkosok (Noveller i utvalg) – Európa, Budapest, 1968 · Vál. Lontay László, fordította: Dőri Tibor, Lontay László, Szalay Sándor Kislord (Lillelord) – QLT Műfordító BT, Bp., 1999 (Polar könyvek) · · Fordította, utószó: Kertész Judit
Díjai 1945: Gyldendals legat 1955: Kritikerprisen 1965: Doblougprisen 1965: Bokhandlerprisen (Lillelord) 1967: Az Északi Tanács Irodalmi Díja
Jegyzetek
Egyéb források Randi Birn (1977) Johan Borgen – En litterær biografi (Oslo: Gyldendal Norsk Forlag)
Fordítás
További információk
Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Norvég költők, írók Kategória:Norvég újságírók