Etta Baker amerikai énekesnő, gitáros, bendzsós.

Pályafutása

Az Észak-Karolina-i Caldwell megyében született afroamerikai, őslakos amerikai és európai-amerikai származású családban. Hároméves korában kezdett gitározni. Apja, Boone Reid tanította, aki régóta játszott a piedmont-bluest több hangszeren is. Reid játszott mind a 6 húros, mind a 12 húros akusztikus gitáron, és az öthúros bendzsón.

A család 1916-ban a virginiai Keysville-be költözött. Nyolc gyermekük volt, négy lány és négy fiú. Testvérei mindannyian játszottak hangszereken. Baker, az apja és a nővére, Cora alkalmanként együtt játszottak szombat esti táncmulatságokon.

Boone Reid az 1910-es és 1920-as években számos munkát vállalt más államok gyáraiban, hajógyáraiban. Amikor Etta Reid 14 éves volt, az egész család egy dohányfarmon dolgozott Virginiában.

A tizedik osztály után otthagyta az iskolát.

Első lemezét 1956. nyarán vették fel, ugyan is ő és az apja véletlenül belefutottak Paul Clayton folkénekesbe. Baker apja megkérte Claytont, hogy hallgassa meg a lányát. Baker a később védjegyévé vált „One Dime Blues” című számot játssza. Clayton le volt nyűgözve. Másnap Bakeréknél a több dalt is magnetofonra vett. Öt szólógitárdarabot vett fel Bakertől, amelyek az 1956-os Instrumental Music of the Southern Appalachians című album részeként megjelentek. Ez volt az afroamerikai bendzsózene egyik első kereskedelmi forgalomban kapható felvétele. Baker akkor nem kapott honoráriumot ezekért a korai felvételeiért. Csak azután, hogy később – amikor Music Maker Recordsszal dolgozott – tudta visszaszerezni a zenei jogait.

Baker azt mesélte, hogy álmaiban merített az akkordokhoz ihletet. Baker számos ismert zenei előadóra volt hatással, köztük Bob Dylanre, a Taj Mahalra és Kenny Wayne Shepherdre. Etta 1936-ban feleségül ment Lee Baker zongoristához. Kilenc gyermekük született, akik közül az egyik 1967-ben elsett el a vietnami háborúban.

Élete végén Észak-Karolinában élt. 93 éves korában halt meg, a miközben meglátogatta agyvérzést kapott lányát. Közel kilencven évig játszotta a piedmont-bluest.East Coast blues, v. Southeastern blues

Pályafutása 1956: Instrumental Music of the Southern Appalachians 1991: One-Dime Blues 1998: The North Carolina Banjo Collection, various artists 1999: Railroad Bill 2004: Etta Baker with Taj Mahal 2005: Carolina Breakdown, with Cora Phillips 2006: Knoxville Rag, with Kenny Wayne Shepherd 2009: Banjo 2015: Railroad Bill

Díjak 1989: North Carolina Folk Heritage Award from the North Carolina Arts Council 1991: National Endowment for the Arts (NEA) Jazz Masters Fellowships National Medal of Arts

Jegyzetek

Források

https://www.arts.gov/honors/heritage/etta-baker https://www.allmusic.com/artist/mn0000207759#biography https://www.britannica.com/biography/Etta-Baker https://www.ettabakerproject.com/biography.html

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1913-ban született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Észak-karolinaiak