Szárazajtai és nagyborosnyói Bartha László (Sepsiszentgyörgy, 1879. február 3. – Budapest, 1943. április 22.) magyar királyi vezérőrnagy.
Élete Református családban született, szülei szárazajtai Bartha József adótárnok és köpeczi Nagy Rozália voltak. Felesége 1906-tól Craus Márta, Crausz István főispán lánya. Fiuk Bartha László.
Négy polgárit végzett Sepsiszentgyörgyön, majd 1894-1898 között a Honvéd Ludovika Akadémia tényleges tisztképző tanfolyamát végezte félfizetéses helyen. 1898-tól hadapród-tiszthelyettes volt a brassói 24. honvéd gyalogezredben, majd 1899-től hadnagy. 1900-től a 21. honvéd gyalogezrednél szolgált, Csíkszeredán és Désen volt századtiszt. 1903-tól a nyitrai 14. honvédgyalogezredbe osztották be mint századtisztet. 1905-től főhadnagy lett, 1908-tól a Ludovika Akadémia tanára lett. 1910-től a nyitrai 14. honvéd gyalogezrednél szolgált. 1912-től százados. 1913-tól a pozsonyi 13. honvéd gyalogezredhez került.
Az első világháborúban előbb az orosz fronton harcolt. Részt vett a győztes kraśniki csatában, a galíciai visszavonulásban, az első krakkói csatában, az 1915-ös kárpáti csatákban és a gorlicei áttörést követő előrenyomulásban. 1915-től a 310. honvéd gyalogezred zászlóaljparancsnoka. 1918-tól őrnagy a 13. honvéd gyalogezredben, mely kötelékben az olasz fronton harcolt. Szeptemberben a nyugati fronton műszaki munkákban vettek részt, majd novemberben hazatértek.
1919. májusától a Ludovikán működő Vörös Hadsereg parancsnokképző tanfolyamának parancsnoka volt. Az ifjú ludovikások Magyarországi Tanácsköztársaság elleni 1919. június 24-i ellenforradalmának irányítója volt. Még aznap este letartóztatták, a tanfolyamot megszüntették. Július 8-án halálra ítélték, de az olasz Guido Romanelli alezredes, antantdelegált közbenjárására megmenekült. A soproni, majd a váci fegyházban raboskodott, majd augusztusban szabadult.
Szeptembertől 1921-ig a Ludovika tanára. 1920-tól alezredes. 1923. februárjától az év végéig a Magyar Királyi Koronaőrség ideiglenesen megbízott parancsnoka volt.
1929-ben vitézzé avatták. 1931-ben vezérőrnaggyá nevezték ki. 1933-tól véglegesen nyugállományban volt. 1936-1939 között a Budapesti Vitézi Szék székkapitánya volt. Hajdú vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Elismerései és kitüntetései 1898 Jubileumi Emlékérem 1902 Bronz Katonai Érdemérem piros szalagon 1908 Katonai Jubileumi Kereszt 1914 Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel 1915 Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon 1924 Kormányzói Dicsérő Elismerés 1928 Tiszti Szolgálati Jel II. osztálya 1933 Magyar Érdemrend középkeresztje 1940 Kormányzói Dicsérő Elismerés 1941 Nemzetvédelmi Kereszt Ezüst Katonai Érdemérem Sebesültek Érme szalagján két sávval Károly Csapatkereszt Magyar Érdemrend tisztikeresztje Háborús Emlékérem kardokkal
Források Balla Tibor 2022: A honvédtisztképzés irányítóinak arcképcsarnoka. Budapest, 136-139 Gyászjelentése
Jegyzetek
Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Sepsiszentgyörgyiek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A vitézi rend tagjai Kategória:Bebörtönzött magyar katonák Kategória:A Váci Fegyház és Börtön foglyai