Bősze Sándor (Kaposvár, 1957. május 7. – 2014. október 15.) magyar levéltáros, levéltár-igazgató.
Élete Kaposvárott született Bősze Gábor és Kelemen Mária pedagógusok házasságában. 1978-ban kötött házasságot Péter Gyöngyi földmérő technikussal; házasságukból két gyermekük született, Réka (1980), aki pszichológus és Gergely (1984), aki gyógyszerész lett.
Alapfokú iskolai tanulmányait Szorosad és Törökkoppány általános iskoláiban folytatta, majd a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult tovább, ahol 1975-ben érettségizett. Ezt követően elvégezte a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola történelem-könyvtár szakát, később az Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltár szakán is diplomát szerzett. Bölcsészdoktori disszertációját 1994-ben védte meg, summa cum laude minősítéssel.
Első munkahelye a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat volt, ahol az érettségi után dolgozott egy darabig. 1977-ben alkalmazást nyert a Somogy Megyei Levéltárban, ahol egész további szakmai pályáját töltötte, eleinte mint könyvtáros, majd levéltáros, főlevéltáros, 1998-tól pedig mint az intézmény igazgatója. Hosszú betegeskedés után, 2014. október 15-én hunyt el; a kaposvári Nyugati temetőben nyugszik.
Fő művei Egyesület élet a polgári szabadság (1997) Nyolc évszázad krónikája. Ecseny története (2000) Somogyvár (2001) Szenna (2006)
Szerzőként kb. 140 tudományos tanulmányt és ismeretterjesztő írást jegyzett. Szerkesztőként működött közre a Révai új lexikona (1995-1996), a Száz magyar falu könyvesháza (1999-2002), Fontes Comitatus Simighiensis (2001-), Kincses Könyvek – Kistérségek Értékleltára'' (2004-) sorozatok és a Nagyatád I-II. monográfia (2001) megjelentetésében.
Társadalmi megbízatásai A Magyar Történelmi Társulat titkára A Magyar Levéltárosok Egyesülete választmányi tagja Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa elnökségi tagja A Somogy Megyei TIT elnökségi tagja A „Mogersdorf” Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózium nemzetközi szervezőbizottságának tagja, a Dél-Dunántúli Mintarégió Levéltári Munkacsoportjának vezetője
Elismerései Szocialista Kultúráért (1987) TIT aranykoszorús jelvény (1993) TIT Kiváló ismeretterjesztéséért (1998) Somogyvár Községért kitüntető cím (2004) Somogy Megye Közgyűlése Elnökének Dicsérő Oklevele (2006) Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006) Somogy Polgáraiért díj (2009)
Emlékezete A Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa dr. Bősze Sándor Somogy megyei levéltár-igazgató – mint a Tanács egyik alapító tagja – emlékének megőrzésére Bősze Sándor-díjat alapított. A díjat első alkalommal 2020-ban adták át, az egyesület tagjai által tett javaslatok értékelése után, az elnökség döntése alapján.Bősze Sándor díj Archívportál.hu, 2020. november 14.; hozzáférés: 2026. január 4.
Jegyzetek
Források Bősze Sándor Somogy.hu, 2016. szeptember 24., hozzáférés: 2026. január 4. In memoriam dr. Bősze Sándor (1957-2014) Magyar Nemzeti Levéltár, 2015. június 10., hozzáférés: 2026. január 4. Tilcsik György: Sanyikám! Levéltári Szemle, 64. évfolyam 4. szám (2014), 94-97. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4. Polgár Tamás: Drága jó Sanyi bácsi! Levéltári Szemle, 64. évfolyam 4. szám (2014), 97-99. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4. Á. Varga László: Személyes emlékeim Bősze Sanyi kollégámról, barátomról Levéltári Szemle, 64. évfolyam 4. szám (2014), 100-102. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4.
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Kaposváriak Kategória:A Somogy (Vár)megyei Levéltár levéltárosai