A Dexter laboratóriuma (eredeti cím: Dexter's Laboratory) amerikai televíziós rajzfilmsorozat, amelynek ötletgazdája Genndy Tartakovsky, akit a sorozat megalkotásában egy balerina rajza inspirált. A sorozatot a Hanna-Barbera készítette a Cartoon Network megbízásából 1996 és 1998 között, majd a Cartoon Network Studios vette át a munkálatokat 2001-től 2003-ig. Az első részt úgy mutatták be, mint a Micsoda rajzfilm! második premierjét.
Bevezető Dexter, az alacsony, vörös hajú és szemüveges kisfiú titkos laboratóriumot épít a szobája könyvespolca mögé. Bár a labor később már a ház minden részéből megközelíthető, a szülők mégsem tudnak róla. A laboratórium különféle fizikai, kémiai és biológiai kísérletek színhelye, ahol Dexter szinte minden fontos tudományos problémát képes megoldani. Dee Dee, a fiú nővére bejár a laborba és igen gyakran fontos dolgokat tesz tönkre; de Dexter nem képes őt távol tartani.
Az iskolában és tudományban csak egy nagy ellenfele van Dexternek: Mandark, aki csak pár évvel lehet idősebb nála és hasonló laboratóriumot vezet, szintén szülei tudta nélkül. Mandark reménytelenül szerelmes Dee Dee-be. Mandark eredeti neve valójában Suzann.
A sorozatban sok szuperhős szokott felbukkani: legtöbbször „Igazság Kapitány”, néha „Dics Őrnagy”, az „Igazság Barátai”-nak tagja; de találkozhatunk „Kék Sólyom”-mal is, akinek hűséges robotkutyáját Dexter alkotta. A laboratórium egyik lakója a kísérleti csimpánz, aki a „Majom” nevű hőssé képes válni.
Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hangDexterChirstine CavanaughCandi MiloBartucz AttilaMarkovics TamásDee DeeAllison MooreKathryn CressidaMolnár IlonaAnyaKath SoucieVennes EmmyŐsi IldikóSimon EszterApaJeff BennettMelis GáborRosta SándorMandarkEddie DeezenVicsek MiklósSzokol PéterMinárovits Péter További magyar hangok: Csuja Imre, Kossuth Gábor, Zsigmond Tamara
Epizódok
Források
További információk
Kategória:1996-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2003-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Amerikai animációs sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Eredeti Cartoon Network-sorozatok Kategória:Hanna-Barbera televíziós sorozatok