Schima András, művésznevén Schima Bandi vagy Schima A. Bandi (Orosháza, 1882. november 23. – 1959. április 5.) magyar iparművész. Győr város aranykoszorús ötvösmestere, a magyar vasművesség jelentős alakja.
Élete Schima András néven született szegény sorsú családban, Schima Károly és felesége harmadik – legkisebb – gyermekeként. Hét éves volt, amikor szülei a jobb élet reményében Aradra költöztek, ő maga ott kezdte meg iskolai tanulmányait. Már iskolásként kitűnt rajztehetségével, ezért – és feltehetőleg apja hatására, aki maga is készített fém dísztárgyakat – az aradi fémipari szakiskolában tanult tovább. Az iskolai kiállításokon, házi tervpályázatokon rendre sikereket aratott, még 18 éves sem volt, amikor az 1900-as párizsi világkiállítás iparoktatási csoportjába az ő szakrajzait válogatták be.
Az iskola befejezését követően előbb lakatosként helyezkedett el a városban, majd a helyi iparkamara ösztöndíjával Berlinbe utazott és ott elvégezte az Iparművészeti Akadémiát. A legjobb tanulóként diplomamunkájával első díjat nyert, és jutalma részét képezte az is, hogy visszakapta a teljes tandíját, aranyban.
Diplomája megszerzése után Pozsonyba költözött, ahol a helyi fa- és fémipari iskolában helyezkedett el oktatóként. Összefoglaló tablói hamarosan „önálló életre keltek”, és néhány éven belül már mint tananyag vándoroltak az ország ipari iskoláiban. Egyik munkájával 1908-ban a kereskedelmi minisztérium 500 koronás jutalmát is elnyerte.
1914-ben egy általa készített díszfokost küldött II. Vilmos német császárnak, aki megelégedése jeléül egy 36 drágakővel kirakott melltűt küldött a számára. 1916-ban egy győzelmi koszorút készített és küldött el V. Mehmed oszmán szultán részére, aki viszonzásul saját művészeti ezüstérmét küldte el neki és feleségének (neje, Sz. Ráday Mária a koszorút ékesítő kézimunkákat készítette).
1919 őszén, Pozsony csehszlovák megszállását követően intézetének más tanáraival együtt Győrbe költözött, ahol a Győri Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában (napjainkban Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium) kapott állást. Eleinte iparoktatási művezető, majd szakrajz- és műhelyoktató lett; még ugyanazon évben belépett a Győri Képzőművészeti Ipartársulatba is.
Pedagógusi pályafutása 1926-ig tartott, attól fogva csak az ötvösművészetnek élt, saját műhelyt nyitott. Munkáit rendszeresen kiállította, legtöbbször az Ipartársulat tárlatain. 1928-ban elnyerte Az Est című lap azon utazási ösztöndíját, melyet a tehetséges, de szerény jövedelmű művészeknek hirdettek. A díjjal nyert összegből nagy tanulmányutat tett Ausztria, Németország és Franciaország érintésével, amiről motívumrajzokkal igen bőségesen illusztrált útinaplót készített. Utóbbinak külön értéke, hogy a benne megörökített épületek, iparművészeti remekek egy része a második világháború pusztításai miatt csak a rajzaiban maradt fent.
1932-ben egy fémszakmai versenyen elnyerte a Magyarország Aranykoszorús mestere címet. 1935-ben az Olasz Kézműipari Központ tanulmányi pályázatán 40 résztvevő közül az I. helyen végzett és 5000 lírát kapott; ezzel az újabb ösztöndíjjal a következő év áprilisában Olaszországba utazott, ahol ismét egy hosszabb utazás keretében tanulmányozott és megörökített minden, az útjába kerülő, történeti és művészeti emléket. Találkozott Benito Mussolini olasz kormányfővel is, aki a munkái láttán további ösztöndíjjal jutalmazta, így csaknem egy éven át utazhatott Itália-szerte.
Utazásaiból hazatérve ismét csak a munkájának élt, amivel változatlanul sikert sikerre halmozott. Ebben az időben készült az a 3,5 mázsás alkotása is, mely gyümölcskoszorú formájában jelenítette meg a Magyarországon élő legjellegzetesebb virágokat és gyümölcstermő növényfajokat. Készített lakberendezési tárgyakat, cégéreket, ablakrácsokat és kegytárgyakat; utóbbiak köréből került ki az a dísztárgy-együttese – a Győr-nádorvárosi evangélikus templom oltárkeresztje és gyertyatartói –, amire fő műveként tekintett.
Vélhetően pedagógusi vénája is közrejátszott abban, hogy szokásává vált a munkáit rendszeresen dokumentálni, az egyes lépéseket, munkafázisokat is lefotózva.
Emlékezete Életútjáról Vasvirágok címmel készült riportfilm, mely az 1956. évi 22. filmhíradó részeként minden hazai moziban látható volt.
Jegyzetek
Források Szemethy Róbert: Schima Bandi életének története Köztérkép.hu, 2015. február 2., hozzáférés: 2026. január 6. Schima Bandi iparművész Bookstry.hu, hozzáférés: 2026. január 6.
Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Győriek Kategória:Aradiak Kategória:Magyar iparművészek Kategória:Magyar ötvösök