Romhányi Attila (Budapest, 1940. december 22. – Tatabánya, 2021. augusztus 24.) orvos, belgyógyász, papagájkutató, ősi amerikai kultúrák szakértője.

Élete Diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett 1965-ben, summa cum laude eredménnyel. Később belgyógyász szakvizsgát is tett. Szakmailag állandóan képezte magát.

Három komoly hobbija volt: a fényképezés, a madarak, a papagájok és a közép- és dél-amerikai ősi indián kultúrák. Az 1980-as években ő írta a papagájok tartásával foglalkozó első magyar szakkönyveket. Szeretett utazni, későbbi könyveihez az adatokat és a képeket mindig a helyszínen akarta megszerezni. Ennek tükrében kétszer is járt Tenerife szigetén, ahol a Föld legnagyobb papagájparkja található, mind a két alkalommal kongresszuson vett részt. Járt továbbá Ausztráliában, Új-Zélandon, Bali szigetén, Szingapúrban, Brazíliában, Guatemalában, Hondurasban, Mexikóban, Peruban, Dél-Afrikában, és Európa nagy részén is. Több könyvet is írt és rendszeresen publikált a Díszmadár magazinba és a Természet című folyóiratba.

Feleségével, Nagy Mártával 1980-ban házasodtak össze, utazásain, könyveinek készítésében ő is aktívan részt vett. Házasságuk alatt Márta megkedvelte a papagájokat, Attila pedig a közép- és dél-amerikai ősi kultúrákat, ami Márta hobbija volt. Egy időben volt, hogy tíz különböző papagájfélét tartottak, gondoztak. Egyikük szerepelt az Ámbár tanár úr című filmben is.

Művei papagájokról Papagájok (Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1987) A Föld papagájai (Dunakönyv Kiadó, 1995) Papagájok tartása és tenyésztése (Ciceró Könyvstúdió, 2000) Papagájkedvelők kézikönyve (Gazda Kiadó, 2003)

Művei az ősi amerikai kultúrákról Maja mozaik (Duna International Könyvkiadó, 2005), Barangolás az ősi Amerika földjén - Teotihuacantól Tihuanacoig (L’Harmattan Kiadó, 2008) Maja kalendárium - A Drezdai kódex ( Pytheas Kiadó, 2010)

Jegyzetek