Az Eaton Hall Westminster hercegének vidéki háza. Angliában a Chesire-beli Eccleston falutól két kilométerre délre található Cheshire megyében, Angliában. A birtok területe körülbelül , amelyen belül körülbelül ötszáz hektár park és körülbelül húsz hektár díszkert található. Ezek a Történelmi Parkok és Kertek Nemzeti Jegyzékében II. fokozatú műemlékvédelem alatt állnak. A birtok határai általában a mezők határait követik, a keleti oldalon a Dee folyó vonalát követik. Az Eaton Hall ma is magántulajdonban álló főúri rezidencia, amely nem látogatható rendszeresen, azonban a kerteket évente három napon megnyitják a nagyközönség előtt jótékonysági célból.

Története Az Eaton uradalom az Eaton családé volt. John Etonnak egyetlen lánya volt, Joan. Apja halála után Joan örökölte az uradalmat, Joan férje Ralph Grosvenor volt, a Grosvenor család egyik bizonyított őse. Az Eaton birtok így lett a Grosvenorok egyik legrégebbi, máig megtartott birtoka.

A főépület Ebben a szócikkben a Hall nem egyszerűen „csarnokot” jelent, hanem brit történeti–építészeti értelemben vett nagy vidéki főúri lakóépületet, vagyis egy arisztokrata család reprezentatív rezidenciáját. Az Eaton Hall esetében a kifejezés a Grosvenor család fő vidéki székhelyére utal, amely egyszerre lakóhely, uradalmi központ és reprezentációs épületegyüttes volt. A forrás alapján a Hall mindig az adott korszakban álló főépületet jelenti, még akkor is, ha az idők során ezt többször lebontották és újjáépítették eltérő formában és stílusban.

Samwell Hall 260px|bélyegkép|A Samwell Hall és a környező birtok 1708-ban. Az egykori ház a jobb alsó sarokban látható A Samwell Hall volt az Eaton-birtokon álló első jelentős főépület, amelyet Thomas Grosvenor, 3. baronet számára építettek a utolsó negyedében. A birtokot 1665-ben öröklő Grosvenor megbízásából William Samwell tervezte az új házat, amelynek építése 1675-ben kezdődött, részben az észak-walesi Holt vár romjaiból származó kő felhasználásával. Az 1680-as évekre elkészült épület egy háromszintes, négyzetes alaprajzú, manzárdtetős főúri ház volt, kilenc tengelyes homlokzattal és oszlopos portikusszal, amely mellett még látható maradt a korábbi, vizesárokkal körülvett ház is.

Porden Hall 260px|bélyegkép|A festményen a Pordon féle Eaton Hall, Forrás: A 18. század végére az épület elavulttá vált. A elején, miután a birtokot 1802-ben Robert Grosvenor, Westminster 1. márkija örökölte, William Pordent bízta meg a felújítással. Az építésznem új házat emelt, hanem a meglévő épület magját megtartva azt teljes egészében beburkolta és monumentális, gótikus stílusú palotaszerű rezidenciává alakította. Az eredetileg néhány évre tervezett építkezés közel egy évtizedig tartott, és a költségek a tervezettnél nagyságrendekkel magasabbra rúgtak. A Porden Hall rendkívül díszített külsőt kapott tornyokkal, fiatornyokkal, támívekkel és új szárnyakkal, belső tereit pedig fényűző gótikus részletek jellemezték. Az épület kortársai szerint látványos és pazar volt, mások szerint az épület külső és belső kialakítása túlzottan díszített és aránytalan volt. Egyesek szemében lenyűgöző gazdagságot mások szerint hivalkodó túlzást és rossz ízlést eredményezett. A kritikus vélemények kifejezetten a formai túlburjánzást és az egységes stílus hiányát rótták fel.

Waterhouse Hall

A Waterhouse Hall az Eaton-birtok történetének legnagyobb és legambiciózusabb főépülete volt, amelyet Hugh Grosvenor, Westminster 1. hercege megbízásából építettek. Az új épület tervezésével Alfred Waterhouse-t bízták meg, aki nem teljesen új alapokra épített, hanem a korábbi Porden Hall egyes részeit megtartva, azokat részben átalakítva és részben teljesen újjáépítve hozta létre az új főúri rezidenciát. Az építkezés 1870-ben kezdődött, mintegy tizenkét évig tartott, és rendkívül magas költségekkel járt. Az épülethez külön családi szárny, kápolna és óratorony is tartozott. A gazdasági épületek jelentős részét is ekkor építették újjá.

A Waterhouse Hall belső terei rendkívüli méretűek és gazdagon díszítettek voltak. A könyvtár és az étkezőterem hossza meghaladta a harminc métert, a nyolcszögletű nagycsarnokban pedig orgona állt. A belső dekorációban vezető viktoriánus művészek alkotásai kaptak helyet. Gertrude Jekyll a szalon számára festett paneleket, míg más helyiségekben Gainsborough, Stubbs és Reynolds festményei kaptak helyet. A kortársak az épületet a gótikus újjászületés egyik csúcsteljesítményeként értékelték. A palotaszerű méretek és a fenntartási nehézségek miatt azonban a közepére az épület állapota leromlott.

Dennys Hall A Dennys Hall a Waterhouse-féle főépület 1960-as évekbeli lebontása után épült fel, miután Gerald Grosvenor, Westminster 4. hercege egy korszerűbb és fenntarthatóbb lakóépület létrehozása mellett döntött. Az új ház tervezésével John Dennys kapott megbízást, és az építkezés 1971-ben kezdődött. Az eredmény egy lapostetős, travertinnel burkolt, modern megjelenésű épület lett, amely azonban erős kontrasztban állt a cheshire-i tájjal. Az épület kedvezőtlen fogadtatásban részesült. Emiatt az 1980-as évek végén az épület külső megjelenését átalakították. Új homlokzatot kapott, amely francia kastélyt idéző formát és arányokat követett. A ma álló Eaton Hall így szerkezetében a Dennys Hallra épül, megjelenésében azonban tudatosan történeties külsőt visel.

Az Eaton Hallhoz kapcsolódó épületek központi eleme az Alfred Waterhouse által tervezett Eaton-kápolna az óratoronnyal, amely első fokozatú műemléki védettséget élvez. Ettől északra helyezkedik el az istállóudvar, amely téglából, vörös kőből és favázas szerkezettel épült, középen kaputoronnyal, árkádos szárnyakkal és udvari lovasszoborral. Az istállóegyütteshez tartozik a postakocsis háza, egy mesterséges grotta (barlang), valamint a kocsiszínudvar lovardával. A környező területen további kiszolgáló épületek állnak, köztük a Coachhouse Court (kocsiszín), az Eaton Hall Cottages, a kapuházak és az egykori Eaton Hall Railway mozdonycsarnoka. Ezek az épületek a végén, döntően az első Westminster herceg idején készültek, máig fennmaradtak, jól dokumentálva az Eaton-birtok gazdasági, közlekedési és reprezentációs működését.

A kertek A kertek története A eleji kertátalakítások során John Webb irányításával nemcsak a teraszok és a Dee folyó menti kanyargós tó jött létre, hanem a Belgrave Avenue mentén mintegy is elültettek, ami alapvetően meghatározta a birtok tengelyes látványát. Az 1820-as évektől William Andrews Nesfield új, formális partereket tervezett. 1852-ben megépült a Kamáliás ház, amelyet 1870-ben bővítettek végleges méretére: hosszú, három méter széles és öt méter magas üvegházzá. Ugyanebben az időszakban alakították ki a jelenlegi konyhakertet is, amely nemcsak az Eaton Hallt, hanem a londoni Grosvenor Házat is ellátta. Az 1880-as évekre a kertek fenntartásán már dolgozott, ami jól mutatja az Eaton-birtok kertjeinek méretét.

A végén, a elején Alfred Waterhouse és más építészek további díszítő és funkcionális elemeket hoztak létre. Így egy csatornát, amely a háztól vezette el a vizet, valamint sövénnyel tagolt teraszrészeket. A Tea Kert területén John Douglas tervei alapján épült meg a Holland Teaház. A második világháború idején a park egy része a RAF Poulton repülőtér részévé vált, több kerti épület megsérült. A háború után a kertek megújítása csak az 1960-as évektől indult újra, amikor Westminster 4. és 5. hercegének feleségei aktívan részt vettek a helyreállításban. A kertfejlesztés a végén is folytatódott, amikor Westminster 6. hercege és felesége, Natalia irányításával újabb területeket alakítottak ki.

Díszkertek A díszkertek az Eaton Hall keleti oldalán teraszrendszerként épülnek le a halastó irányába. A felső és középső teraszokat támfalak, lépcsők és kovácsoltvas korlátok tagolják, amelyek műemléki védelem alatt állnak. A középső teraszon egy hosszú, téglalap alakú medence húzódik három szökőkúttal, két oldalán tiszafa-sövényekkel keretezett kertszakaszokkal. Ezek között kapott helyet két, 1852-ben készült szobor. Az északi oldalon egy sarokba szorított szarvast ábrázoló alkotás, a déli oldalon pedig egy ágaskodó lovon ülő vadászt megjelenítő szobor, mindkettő a Westminster 2. márkija számára készült.

A teraszrendszer alsó részén egy kisebb, merőleges tengelyű medence található, ahonnan a Broad Walk nevű sétány vezet észak–déli irányban. A sétány északi végén áll a sárga terrakottából épült Papagájház, déli végén pedig egy loggia, amelyet egy Eaton közelében talált római oltár befogadására emeltek. Ettől délre helyezkedik el a Holland teakert John Douglas által tervezett teaházával, míg a ház déli oldalán az olasz kert terül el, központjában a Sárkány szökőkúttal. A kertekben több, a korábbi Eaton Hallból származó szobor is fennmaradt, köztük Joan of Eaton és Odo normann püspök alakja, amelyek a formális kertek történeti folytonosságát hangsúlyozzák.

Más építmények Az Eaton Hall parkja több irányból közelíthető meg, amelyek mindegyikéhez építészeti jelentőségű kapuházak és kísérő létesítmények kapcsolódnak. A kelet felől a három kilométer hosszú Belgrave Avenue-n érkezhetünk, az út mentén kapuházak, obeliszk és díszített kapurendszerek állnak. A déli irányból érkező a Dee folyót az 1824-ben épült Aldford Iron Bridge-en (vashíd) keresztezi, amelyhez külön kapuház és őrlak kapcsolódik. Az északi utak Eccleston, illetve Chester irányából vezetnek a birtokra, ezek mentén is végén épült kapuházak, tárolók és szolgálati épületek sorakoznak, többségük műemléki védelem alatt.

A birtok történetének különleges eleme az Eaton Hall Railway, a keskeny nyomtávú magánvasút, amely 1896 és 1947 között működött. Ez a főépületet Baldertonnál kapcsolta a Chester–Wrexham vasútvonalhoz. Külön leágazással a Cuckoo’s Nest (Kakukkfészek) javítótelephez. A park területén ma is fennmaradtak a vasút egyes létesítményei, köztük a mozdonycsarnok. A Stable Court egyes helyiségeit ma kiállítási célokra használják, itt kapott helyet a Westminster család hintógyűjteménye és a Grosvenor család történetét bemutató anyag. A kápolna alapvetően családi használatban maradt, de évente jótékonysági rendezvényeknek is helyet ad, míg több melléképületet közösségi és karitatív célokra hasznosítanak.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Anglia kastélyai, palotái Kategória:Grosvenor család