A Civilek Józsefvárosért Egyesület – röviden C8 – egy politikával is aktívan foglalkozó, lokálpatrióta helyi civil szervezet, amely 2018 őszén alakult meg Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban. A szervezet célja a részvételi demokrácia erősítése, a társadalmi igazságosság előmozdítása és a kerületi lakók aktív bevonása a közéletbe és az önkormányzati döntéshozatalba.
Története A C8 gyökerei a Közöd Civil Társaságig vezethetők vissza, amelyet 2015-ben Bolba Márta evangélikus lelkész köré szerveződő lakhatási aktivisták alapítottak. A társaság tagjai már 2017-ben is indultak időközi választáson (“Mártát a Magdolnának” kampány), 2018-ban pedig részt vettek Győri Péter polgármesterjelölti kampányában, ekkor csatlakozott a csapathoz Pikó András újságíró is.
A C8 hivatalosan 2019 áprilisában jött létre civil társaságként, majd augusztusban jegyezték be egyesületként. A név – Civilek a kerületért, 8. kerület – C8 – a 2018-as kampány során született meg.
Küldetés és értékek A C8 nem párt és nem is működik pártként. Küldetésük, hogy olyan demokratikus, fenntartható, igazságos és átlátható Józsefvárost építsenek, amely példaként szolgálhat más városrészek számára. Kiemelten fontos számukra:
a roma közösségek és a nők társadalmi szerepének erősítése, a lakhatási válság kezelése, a zöldterületek és közterek fejlesztése, a lakossági bevonás erősítése.
A szervezet filozófiája a nyitottságra, együttműködésre és közös döntéshozatalra épül. Nem hierarchikus felépítésű, hanem részvételi működésre törekszik.
2019-es önkormányzati választások A C8 meghatározó szereplője volt a 2019-es józsefvárosi önkormányzati választásoknak. A szervezet indította Pikó András polgármesterjelöltet, aki 269 szavazattal legyőzte a regnáló fideszes polgármestert, Sára Botondot. A kampányban közel 300 aktivista vett részt, sokan közülük azóta is aktív tagjai a szervezetnek.
A C8 kampánya a részvételiséget hangsúlyozta: több mint 500 lakos véleményét gyűjtötték össze kérdőíves formában, amelyre a választási programot is alapozni tudták. A kampányt követően a kerület tíz egyéni képviselői körzetéből mind a tízben ellenzéki, a C8 által támogatott jelölt nyert.
C8 a Józsefvárosi Önkormányzatban A C8 két tagja is egyéni képviselő lett 2024-ben: Gutjahr Zsuzsanna és Bihari György.
Bizottsági tagok 2019 és 2024 között a C8 minden önkormányzati bizottságba egy-egy tagot delegált. 2024-től – a képviselői mandátumokon túl – a bizottságokban egy-egy külsős taggal is jelen van, továbbá egy-egy taggal képviselteti magát a RÉV8 igazgatóságában és a JGK felügyelőbizottságában is.
Működés és szervezet bélyegkép|Civilek Józsefvárosért A C8 rendszeres plenáris üléseket tart és szakmai munkacsoportokat működtet, az elnökség öt tagból áll, kétéves mandátummal. A szervezet eddigi vezetői Mohai Andra, Mező Ágnes és Bodó András voltak. 2025 nyarától a C8 saját irodával is rendelkezik a Bauer Sándor utca 10. szám alatt, a Mátyás tér és a Teleki tér között.
Fontosabb tevékenységek és eredmények A C8 az elmúlt évek során számos kezdeményezésben vállalt aktív szerepet:
Köztisztasági akciók: szemetesek cseréje, utcatakarítási kampányok. Nyilvános illemhelyek fejlesztése: két új közvécé létrehozása. Zöldítés: virágültetés, faültetések, közösségi kertek (pl. Német–József utca sarka). Komposztálás: komposztálók a Losonci téren és a FiDo parkban. Sétálóutcák tervezése: például a Népszínház utca átalakítása. Szakpolitikai részvétel: új szociális rendelet, bérlakáspolitika, parkolási reform. Covid-alatti segítségnyújtás: önkéntesek bevonása az önkormányzati segítségnyújtásba. Szent Kozma Egészségügyi Központ megvédése az államosítással szemben: több mint 2000 aláírás gyűjtése. A Szeszgyár köz felújítása és zöldítése: parkoló terület helyett gyalogos- és zöldfelület kialakítása. Fasorvédelem: a Baross utcai fasor és az Orczy út fáinak megmentése. Képviselet szakmai fórumokon: részvétel a pesti rakpart közösségi tervezésében, a budapesti önkormányzatok zöld fórumán (KöZöld), valamint a Budapest energiafüggetlenedésén dolgozó BP Nappal Hajtva munkacsoportokban. A Józsefvárosi Pályaudvar ügyének tematizálása: a területen zajló pusztítás nyilvánosság elé vitele; bár önkormányzati lépések nem történtek, a téma napirendre emelése megtörtént. Csobánc utca rendezettségének javítása: pollerek kihelyezése az illegális parkolás ellen, a Csobánc utca felújításának elindítása. Extenzív zöldítési programok: Vajda Péter utca, FiDó park, Golgota tér
Pénzügyi függetlenség és a szuverenitásvédelmi törvény 2024-ben a C8 visszautasított egy 25 000 eurós uniós támogatást, amelyet civil fórumok szervezésére nyertek el. A szervezet szerint a 2023 végén elfogadott szuverenitásvédelmi törvény homályos megfogalmazásai miatt fennállt annak veszélye, hogy politikai szerepvállalásuk miatt ellehetetlenítik jelöltállításukat. A döntés a szervezet függetlenségének megőrzését szolgálta.
Kapcsolat a pártokkal Bár a C8 politikai szereplőként is megjelenik, határozottan elhatárolódik a pártpolitikától. A 2019-es választások idején a Momentum, az MSZP, a DK és más ellenzéki pártok együttműködtek a C8-cal, de a szervezet önállóságát mindig megőrizte. A bizottságokban külső tagként jelen vannak, és aktívan részt vesznek a döntéshozatalban, ugyanakkor nem köti őket pártfegyelem.
Jövőkép A C8 olyan Józsefvárost képzel el, amely
demokratikus és részvételi alapon működik, a közösségi érdekeket helyezi előtérbe, esélyt teremt a társadalmi csoportok közötti együttműködésre, elutasítja a gyűlöletkeltést, kirekesztést és a társadalmi megosztottságot.
Jegyzetek
Kategória:Magyarországi civil szervezetek Kategória:Budapest VIII. kerülete