A Keszthelyi Vajda János Gimnázium egy nagy múltú gimnázium Keszthelyen. Az intézmény névadója Vajda János, aki egyike volt a márciusi ifjaknak.
Története Alapítása A gróf Festetics Pál által alapított iskola 1772-ben 3 évfolyamos gimnáziumként kezdte meg működését. Az első osztály tanulói a principisták, a másodiké a grammatisták, a harmadiké a syntaxisták voltak, az első oktatók pedig ferences rendi papok voltak. A fő tantárgyak a latin, hittan, földrajz, történelem és természetrajz voltak, rendkívüli tárgyként a görög nyelvet, a mértant, a természettant és a hazai szokásjogot vehették fel a tanulók.
Az intézmény 1789-ben a két évfolyammal bővült, egy szónoklat és költészet osztállyal, ettől az évtől kezdve királyi intézmény, állami gimnázium. 1800. november 4-én az iskola új épületben, a mai rendház második emeletén folyt tovább az oktatás.
A 19. században 1806-tól a gimnázium 6 osztályos lett. 1808-ban a Csornai Premontrei Rend vezetése alá került. A reformországgyűlések idején a magyar nyelv meghódította az iskolát, maga az oktatás nagyrészt magyar nyelven folyt, a bizonyítványok, értesítők magyarul készültek.
1850-ben az iskolát négyosztályos reálgimnáziummá szervezik át, az osztályrendszert felváltotta a szakoktatás, a hivatalos nyelv ismét a német lett.
1890-től a gimnáziumot nyolcosztályos főgimnáziummá szervezték át, azzal a feltétellel, hogy a város az oktatáshoz megfelelő épületről gondoskodik.
1892. augusztus 23-án avatta fel Keszthely lakossága a Schadl János tervei alapján készült új épületet. (Az oktatás túlnyomórészt ma is ebben az épületben folyik.) Az itt tanulók 1922 óta vettek részt tanulmányi versenyeken. Az 1924-es eredményeket követően a keszthelyi gimnáziumot az ország legsikeresebb intézetének nyilvánították.
Az I. világháború után 1924-tól 1935-ig az iskola reálgimnáziumként működött, majd egy 1934. évi törvénycikk értelmében fokozatosan gimnáziummá alakult át.
1948-ban az intézményt államosították, majd fokozatosan négyosztályos gimnáziummá szervezték át. Az 1951-ben kiadott törvényerejű rendelet előírásai alapján a gimnázium humán és reál tagozattal működött tovább. 1958-ban bevezették a gyakorlati foglalkozásokat, amelyeket 1959-től egy osztályban heti egy napos gyakorlati munkával egészítettek ki. E képzési formák megszűnését követően 1990-ig a gimnáziumi osztályok mellett mezőgazdasági, később közgazdasági és egészségügyi szakközépiskolai, valamint gép- és gyorsíró szakiskolai osztályok is működtek. A nappali tagozatos képzés mellett az intézmény levelező tagozaton felnőttoktatást is folytatott.
Igazgatók
Ferences rendiek (1772–1808) Szent Ferencrendiek: Pajerics Vencel (1772–1773) Zsemberi Lőrinc (1773–1777) Bécsi Arnold (1777–1781) Zsemberi Lőrinc (1781–1784) Cseh Lázár (1784–1785) Marton Lipót (1785–1787) Raab Angyal (1787–1792)
Kegyesrendi: Kelle Lipót (1792–1793)
Világi: Für Márton (1793–1808)
Premontrei rendiek (1808–1948) Gyöngyösi Pál (1808–1812) Hármb Gábor (1812–1813) Schindler Bernát (1813–1814) Lencs Ambró (1814–1816) Petróczi Béla (1816–1821) Söjtöri József (1821–1843) Szenczy Imre (1843–1846) Ihász Gilbert (1846–1853) Szita Sándor (1853–1858) Pintér Endre József (1858–1874) Sailer Ármin (1874–1878. dec. 30.) Dr. Lipp Vilmos (1878–1886) Farkas Miklós (1886–1890. ápr. 21.) Dr. Burányi Gergely (1890–1906) Berkes Ottó (1906–1936) Dr. Szerecz Imre (1936–1941) Dr Szalay Albin (1941–1948)
Állami gimnázium (1948–) Gőgös Ferenc (1948–1950) Dr. Szőkefalvy-Nagy Zoltán (1950–1952) Firbás Nándor (1952–1957) Dugonics József (1957–1979) Kiss Jenő (1979–1990) Batha Kálmán (1990–2004) Farkas László (2004–2005) Dr. Varga Zoltán (2005–2007) Kiss Ibolya (2007–2008) Szörényi Zoltán (2008–2019 ) Varga Sz. Gábor (2019–)
Neves diákok
Deák Ferenc Batsányi János Festetics György Festetics Tasziló Fejér György Vaszary Kolos Laky Demeter Bernáth Aurél Kuncz Adolf Básti Lajos Bertha Bulcsu Csík Ferenc Mátyás Flórián Bulla Béla Czibere Tibor Horváth József Hadrovics László Vértes Attila Németh Tamás
További információk
Kategória:Keszthely oktatási intézményei