Giorgio Agamben (Róma, 1942. április 22. –) olasz filozófus, a kortárs kontinentális filozófia meghatározó alakja. Kutatásai elsősorban a politikai filozófia, a jogelmélet és a szuverenitáselmélet területére összpontosulnak. Gondolkodására jelentős hatást gyakorolt Martin Heidegger, Walter Benjamin és Michel Foucault filozófiája. Munkái az esztétika, a nyelvfilozófia és az ontológia területére is kiterjednek. Elemzései a nyugati politikai gondolkodás belső ellentmondásait vizsgálják, különös tekintettel arra, miként alapozza meg a jogrend saját érvényességét a kivétel, a kizárás és a szuverén döntés logikáján keresztül. Nemzetközi ismertségre a Homo sacer című könyvével (1995) tett szert, amely egy kilenckötetes sorozat nyitódarabja. A sorozat Agamben politikai filozófiához való legjelentősebb hozzájárulásának tekinthető.

Életrajza

Giorgio Agamben 1942-ben született Rómában. Egyetemi tanulmányait a római La Sapienza Egyetemen végezte, ahol 1965-ben Simone Weil politikai gondolkodásáról írt – publikálatlan – diplomamunkát. Korai szellemi fejlődésében meghatározó szerepet játszott, hogy 1966-ban és 1968-ban részt vett Martin Heidegger Le Thor-i szemináriumain, amelyek Hérakleitosz és Hegel filozófiájának értelmezésére összpontosítottak. Ezek az alkalmak tartósan befolyásolták Agamben módszertani és ontológiai orientációját.

Az 1970-es években elsősorban a nyelv, a poétika, a filológia és a középkori kultúra kérdéseivel foglalkozott. E korszakban még nem politikai filozófusként vált ismertté, hanem olyan gondolkodóként, aki a művészet, a nyelv és a tapasztalat viszonyát vizsgálta. Első könyve, L’uomo senza contenuto (Az ember tartalom nélkül, 1970) már ezeknek a problémáknak a jegyében született. Ezt követte a Stanze. La parola e il fantasma nella cultura occidentale (Stanzák. A szó és a fantazma a nyugati kultúrában, 1977), amelyben a költői nyelv és a vágy struktúráit elemezte filológiai és filozófiai eszközökkel.

Agamben kapcsolatban állt korának számos meghatározó alkotójával és gondolkodójával. Ezek közül kiemelkedik Pier Paolo Pasolini, akivel a hatvanas évek közepétől rendszeres eszmecserét folytatott. Pasolini Máté evangéliuma című filmjében Agamben Fülöp apostolt alakította, és a produkció szellemi-elméleti hátterének kialakításában is közreműködött. A nyelv, a szentség és a profanizáció kérdéseiről folytatott beszélgetéseik mindkettőjük gondolkodására hatással voltak. Italo Calvinóval az Einaudi kiadónál dolgozott együtt, ahol szerkesztői és tanácsadói feladatokat látott el, és egy új irodalmi-filozófiai folyóirat indítását is tervezték. Kapcsolatukat kölcsönös megbecsülés jellemezte: Calvino nagyra értékelte Agamben filológiai érzékenységét, Agamben pedig Calvino prózáját a modern olasz irodalom egyik meghatározó teljesítményeként tartotta számon.

Agamben gondolkodását elsősorban Martin Heidegger, Walter Benjamin és Michel Foucault formálta. Benjamin életművét ő szerkesztette olasz nyelven, és gyakran hangsúlyozta, hogy Benjamin gondolkodása számára „ellensúlyt” jelentett Heidegger filozófiájával szemben. Míg Heidegger elsősorban a lét ontológiai kérdéseire és az ember sorsszerű „belevetettségére” összpontosított, addig Benjamin a történelem megszakíthatóságát, a politikai felelősséget és az elnyomottak nézőpontját állította középpontba. Agamben számára e két irány feszültsége termékeny volt: Heideggertől a lét radikális kérdésfeltevését, Benjamintól pedig a történelmi és politikai kritika eszközeit vette át. 1981-ben a Francia Nemzeti Könyvtár (Bibliothèque nationale de France) archívumában több, addig ismeretlen Benjamin-kéziratot is felfedezett, köztük a Tézisek a történelem fogalmáról előmunkálatait, amelyek későbbi politikai filozófiájára is maradandó befolyással voltak.

Mellettük számottevő szerepet játszott Giorgio Caproni, Elsa Morante, José Bergamín, Ingeborg Bachmann, Guy Debord, Jean-Luc Nancy és Jacques Derrida hatása is.

right|thumb|190px|A Homo Sacer sorozat II/4. kötetének német borítója. (A királyság és a dicsőség. A gazdaság és a kormányzás teológiai genealógiájához) Az 1990-es évek elejétől Agamben munkásságának középpontjába egy nagyszabású politikai-ontológiai kutatás került, amely a Homo sacer című sorozatban öltött testet. A projekt nyitókötete, a Homo sacer. Il potere sovrano e la nuda vita (Homo sacer. A szuverén hatalom és a puszta élet, 1995) azt vizsgálta, miként kapcsolódik össze a modern politikában a jogrend és az a művelet, amely révén egyes létezők politikai státuszuktól megfosztva „puszta életként” jelennek meg. A könyv nemzetközi visszhangot váltott ki, és Agambent a kortárs politikai filozófia meghatározó alakjai közé emelte.

A sorozat további kötetei a kivételes állapot, a kormányzás, a gazdaság és a szuverenitás történeti és fogalmi genealógiáját bontották ki. A Stato di eccezione (Rendkívüli állapot, 2003) a jogrend felfüggesztésének modern formáit elemezte, míg az Il regno e la gloria (A királyság és a dicsőség, 2007) a politikai kormányzás teológiai eredetét tárta fel, különös tekintettel az „oikonomia” keresztény fogalmára. Ezek a művek azt a tételt erősítették meg, hogy a nyugati politikai racionalitás nem választható el teológiai és ontológiai előfeltevéseitől.

A Homo sacer projekt zárókötete, a L’uso dei corpi (A testek használata, 2014) az életforma és a használat fogalmait állította a középpontba. Agamben itt azt a lehetőséget kereste, miként képzelhető el olyan létezésmód, amely nem jogi státuszok vagy identitáskategóriák alapján szerveződik, hanem a cselekvés és a közösség nem-instrumentális gyakorlatán nyugszik.

A 2010-es évektől Agamben egyre gyakrabban szólalt meg közéleti kérdésekben is, különösen a rendkívüli intézkedések, a szabadság és a kormányzás viszonyáról. Ezek az állásfoglalások élénk vitákat váltottak ki, ugyanakkor szorosan illeszkedtek korábbi gondolkodásába, amely a kivétel normalizálódását már évtizedekkel korábban tematizálta.

Agamben tanított a Velencei IUAV Egyetemen, a párizsi Collège international de philosophie-n, az Európai Graduate Schoolon Saas-Fee-ben, valamint az Accademia di Architettura di Mendrisión (Università della Svizzera Italiana). Vendégprofesszorként több amerikai és német egyetemen is oktatott. Munkásságát számos díjjal ismerték el, köztük a Prix Européen de l’Essai Charles Veillon díjjal (2006) és a Tübingeni Egyetem Dr. Leopold Lucas-díjával (2013).

Homo sacer

A teljes sorozat olasz eredeti és első angol nyelvű publikációi

I. Homo sacer. Il potere sovrano e la nuda vita, (1995)

Homo Sacer: Sovereign Power and Bare Life, (1998)

II,1. Stato d'eccezione, (2003)

State of Exception, (2005)

II,2. Stasis. La guerra civile come paradigma politico, (2015)

Stasis: Civil War as a Political Paradigm, (2015)

II,3. Il sacramento del linguaggio. Archeologia del giuramento, (2008)

The Sacrament of Language: An Archaeology of the Oath, (2011)

II,4. Il regno e la gloria. Per una genealogia teologica dell'economia e del governo, (2009) (A „Stasis” megjelenése előtt ez a kötet a II,2. számozást viselte.)

The Kingdom and the Glory: For a Theological Genealogy of Economy and Government, (2011)

II,5. Opus Dei. Archeologia dell'ufficio, (2012)

Opus Dei: An Archeology of Duty, (2012)

III. Quel che resta di Auschwitz. L'archivio e il testimone, (1998)

Remnants of Auschwitz: The Witness and the Archive, (1999)

IV,1. Altissima povertà. Regole monastiche e forma di vita, (2011)

The Highest Poverty: Monastic Rules and Forms-of-Life, (2013)

IV,2. L'uso dei corpi, (2014)

The Use of Bodies, (2016)

2017-ben megjelent egy vaskos kötetben a sorozat összes darabja angolul:

The Omnibus Homo Sacer. (2017)

2018-ban pedig egy olasz nyelvű összkiadás is napvilágot látott, amely a Homo Sacer-projekt teljes anyagát egyetlen, egységes szerkesztésben, véglegesített számozással és struktúrával:

Homo Sacer. Edizione integrale (1995–2015) (2018)

Művei

Magyar nyelvű könyvek A profán dicsérete, ford. Krivácsi Anikó; Typotex, Bp., 2008 (Radikális gondolkodók) Ami Auschwitzból marad. Az archívum és a tanú. Homo Sacer III; ford. Darida Veronika; Kijárat, Bp., 2019 (Fragmentum sorozat) Studiolo, ford. Darida Veronika, Kijárat Kiadó (2021) Homo sacer. A szuverén hatalom és a puszta élet, ford. Csordás Gábor; Typotex, Bp., 2023 (Typotex filozófia) A nyitott. Az állat és az ember, ford. Darida Veronika; Kijárat, Bp., 2024

Rövidebb terjedelmű szövegek (2023–2025) A próza ideája; Küszöb vagy tornada; A destituáló képesség elméletéhez, Kellék filozófiai folyóirat 70. szám (2023) Agamben (tematikus szám). Egy kis biopolitika, ford. Jason Smith (angolból), Ilyés Zalán és Tillmann Ármin, (Interjú) Vacarme , Új Szem (SZEKSZ), 2025. 07. 04. Agamben és a kutyák. Az Édenkerten innen, az antropológiai gépezeten túl, ford. Leland de la Durantaye (eredeti), Tillmann Ármin és Ilyés Zalán (magyar), [interjú/esszé], Új Szem (SZEKSZ), 2025. 05. 20. Filozófia és barátság, ford. Tillmann Ármin, Új Szem (SZEKSZ), 2025. 02. 22. Élet-forma, ford. Tillmann Ármin [rövid szövegrészlet / esszé], Új Szem / SzemaFor, 2025. 01. 03. Az orvostudomány mint vallás, ford. Básthy Ágnes és Tillmann Ármin, Új Szem (SZEKSZ), 2021. 01. 08. Amikor ég a ház, ford. Básthy Ágnes és Tillmann Ármin, Új Szem (SZEKSZ), 2020. 12. 04. Közösségi távolságtartás, ford. Csabay István, eredeti forrás: Quodlibet portál, Új Szem / csabayistvan.hu, 2020. 04. 21. Az indokolatlan vészhelyzet által előidézett kivételes állapot, ford. Szilágyi Botond, Új Szem (SZEKSZ), 2020. 03. 10 A „muzulmán”, Új Szem (SZEKSZ), 2019. 05. 19.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Rómaiak Kategória:Olasz filozófusok