bélyegkép|A dóm a Monza történelmi emlékiratai és udvarában (1794) bélyegkép|Moses Bianchi, a monzai székesegyház belseje A monzai dóm, hivatalosan Keresztelő Szent János kisbazilika, Catholic.org Basilicas in Italy amelyet a 14. és 17. század között építettek.
Monza városközpontjában magasodik a Keresztelő Szent János-plébánia székhelyeként. Benne található a Lombardia vaskoronája; harangtornya a város legmagasabb épülete.
Története A kezdetektől a tizenötödik századig Monza kiemelkedik az osztrogót uralom idején Milánó kisebb központjainak felderengő panorámájából: Paulus diakónus levelében hangsúlyozza Milánóhoz való közelségét, enyhe éghajlatát, egészségességét, amelyek Theudericot arra indították, hogy ott építtesse meg Palatium magnumát. bélyeg|A rózsaablak Keresztelő Szent János szobrával Az első templomot Theodolinda királynő építtette monzai királyi palotájának kápolnájaként, amely a longobard udvar nyári rezidenciája volt. Az első épület, amelyről bármilyen feljegyzésünk van, egy Keresztelő Szent Jánosnak szentelt „orákulum” volt 595-ből. A királynő egy csodálatosan díszített palotát építtetett Monzában longobard hőstettekkel díszítve, majd mellette később egy bazilikát alapított, amelyet szintén a Keresztelőnek szenteltek, s amelyet számos arany- és ezüstdísszel, valamint elegendő jövedelemmel ruházott fel. Az eredeti templomról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, az egyetlen forrás továbbra is a Historia Langobardorum, amelyet Paulus diakónus írt a longobard királyság alkonyán.
A monzai Szent János-templomot, amely eredetileg nádorkápolnaként épült, 603-ban kivételesen Adaloald, Theodolinda és Agilulfo fia, a longobard trón örököse keresztelőhelyeként is használták. A keresztelőt Trentói Secondo, bencés apát és a királynő tanácsadója celebrálta.
Ekkor és más alkalmakkor I. Gergely pápa ajándékokkal és levelekkel fejezte ki jóváhagyását Theodolinda politikai tervével kapcsolatban, amelynek célja az Apostoli Szentszékkel való kapcsolatuk normalizálása és a longobard nép ariánus eretnekségből katolicizmusra való áttérése volt.
627-ben bekövetkezett halála után Theodolindát a bazilikában temették el. Sírhelye azonnal kegyhely lett, egészen 1308-ig, amikor az uralkodó földi maradványait a kápolnában, a sírja közelében lévő szarkofágba helyezték át.
A tizennegyedik századtól napjainkig A székesegyház rekonstrukciója 1300-ra nyúlik vissza, amikor Avvocato degli Avvocati főpap, a kereszténység történetének első jubileumának évében letette az új templom alapkövét. bélyegkép|Matteo da Campione egykori evangélista kápolnáját a 18. században orgonakarzattá alakították át bélyegkép|Matteo da Campione sírköve, a Rózsafüzér-kápolna külsején Ez a második építési kampány, amelyet az épület bővítésének szükségessége motivált (józanul a kortárs kolduló építészet által inspirálva, mint például a monzai Szent Ferenc „ad pratum magnum” temploma), hogy az megfeleljen az avignoni kincs (1345-ös) visszatérése által támasztott reprezentatív igényeknek, a század közepére esik. E második, ünnepélyesebb szakasz építésze Matteo da Campione,. a Lombardia és a jelenlegi Ticino kanton közötti tóvidékről származó építőmesterek egyik képviselője, akit a Visconti-család számos építési és díszítési feladattal bízott meg a hercegség számára a 14. században. Síremléke (†1396), amely a Rózsafüzér-kápolna külső falába van elhelyezve, beszámol tevékenységéről (a nagy „szél” homlokzat befejezése, a szószék és a keresztelőkápolna építése), és tanúskodik az általa elért presztízsről és odaadásról. Minden bizonnyal ő tolmácsolta a Viscontik azon törekvését, hogy egy nagy bazilikát hozzanak létre a császári koronázásokhoz, a germán hagyomány szerint, amely a császárra három korona viselését írta elő: az ezüstöt Aachenben, az aranyat Rómában és a „vasat” Monzában (vagy Milánóban). Ennek rendkívüli ikonográfiai bizonyítéka a sekrestye bejáratának közelében elhelyezett nagy kőlap (korábban a szószék hátsó fedele). bélyeg|Főoltár és előcsarnok Matteo nevéhez fűződik a főapszis oldalán található két ikerkápolna építése is. A jobb oldali kápolnát (amelyet korábban a Szent Szegnek és a Szent Rózsafüzérnek szenteltek) 1417 és 1418 között díszítették (egyetlen, a keresztre feszített Krisztust ábrázoló töredék maradt fenn, amelyet Michelino da Besozzónak tulajdonítanak); a bal oldali kápolnát (amelyet Theodolindának szenteltek) 1444 és 1446 között a Zavattari lombard festőcsalád díszítette, akik a híres késő gótikus freskóciklust alkották.. A koronázási tábla, egy Luxemburgi Vencel koronázását ábrázoló dombormű szintén a campionei művész alkotása. bélyegkép|Portál és tornác Theodolinda és Agilulfo mellszobrával bélyegkép|A székesegyház belső tere Több mint egy évszázadot kellett várni a díszítőtevékenység újraéledésére, amely ezúttal a kereszthajók címereit érintette. A 16. század második felében kezdődött a trienti zsinat által előírt átalakításokkal összefüggésben az apszis területének mélyreható átalakítása, a főkápolna hátsó falának lebontásával és egy hatalmas presbitérium építésével, amely kívülről szigorúan követte a korábbi késő gótikus építészet stílusát. A század végén épült az új harangtorony is Pellegrino Tibaldi tervei alapján, a homlokzat bal oldalán, különleges téglák, az úgynevezett „Oreno-téglák” felhasználásával, ugyanazokból a téglákból, amelyeket az Oreno vidékén található Cascina Cavallera építéséhez is használtak. 1644-ben renoválták a központi hajó boltozatát,. és 1681-ben épült fel a sekrestyék területén a kincstár elhelyezésére szolgáló nyolcszögletű kápolna. A 18. század első évtizedei, amelyek egybeestek a Szent Szeg kultuszának helyreállításával, egy erős díszítőművészeti újjáéledést is jelentettek, amely az épületet a késő barokk festészet egyfajta antológiájává alakította.
A neoklasszicista korszakot az Andrea Appiani által tervezett főoltár (1798) és Carlo Amati új szószékelye (1808) jellemzi. A francia uralom alatt a monzai székesegyházban őrzött arany- és ezüstkincsek kétharmadát a milánói pénzverdébe szállították beolvasztásra és katonai költségek fedezésére. Bonaparte birtokba vette a bazilika és a könyvtár kincseit, amelyeket a párizsi Nemzeti Könyvtárba küldtek. Az Első Császárság bukásával (1815) Monza lakossága a franciák által elrabolt összes kincs visszaszolgáltatását kérte, de a székesegyházban őrzött Agilulf koronáját Párizsban beolvasztották, a székesegyházat napóleoni zsákmányként kezelve.
A 19. század végén Luca Beltrami és Gaetano Landriani végezték a Theodolinda-kápolna, és különösen a homlokzat nagyszabású konzervatív és stilisztikai restaurálási munkálatait, amelyeket gyökeresen átalakítottak a tetején lévő ediculák visszaépítésével (egy kivételével már a 17. század elején mind ledőltek), valamint a varennai fekete márványsorok oirai zöld kígyókkal való helyettesítésével, hogy egyfajta hiperkorrekt módon hangsúlyozzák Campione figuratív kultúrájának toszkán vonásait..
2009-ben Alberto Gianfreda szobrászművész megalkotta a parázstartó szobrot a keresztelőmedencén.
2020 augusztusában, az utolsó állványzat homlokzatról való eltávolításával véget ért a szerkezet 2013-ban megkezdett legutóbbi restaurálása, amelynek során már elkészült az új oltár, amelyet 2014. október 5-én szentelt fel Angelo Scola milánói érsek. Az oltár megtartotta Borgino dal Pozzo ősi aranyozott fából készült antependiumát, a homlokzat pedig visszanyerte a candogliai és a mussói márvány eredeti árnyalatait, amelyeket az idők során az oxidáció megváltoztatott.
Leírása bélyegkép|A monzai székesegyház alaprajza. Léptékarány 1:10 (A) Carlo Amati (1808) fa szószéke, (B) Matteo da Campione Evangéliumi Könyvtár, (C) Szent Katalin-kápolna, (D) Szent Rókus és Szent Sebestyén-kápolna, (E) A lefejezés kápolnája, (F) Szent Antal-apátkápolna, (G) Jobb oldali kereszthajó, (H) Rózsafüzér Boldogasszony-kápolna, (B) Presbitérium, (M) Apszis, (É) Theodolinda-kápolna, (O) Bal oldali kereszthajó, (P) Nagy sekrestye, (Q) Kis sekrestye, (J) Szent István-kápolna, (D) Corpus Christi-kápolna, (T) Szent Luca-kápolna, (U) Keresztelőkápolna, (V) Kis udvar, (Z) Kis temető bélyegkép|Theodolinda esküvői lakomája, a monzai dóm Theodolinda-kápolnájának freskói alapján A Theodolinda-kápolna ciklusát kivéve kevés maradt fenn a barokk korszakot megelőző díszítésből, amely mély hatást gyakorolt a katedrális belső terének felfogására.
Külső leírása Homlokzat A fő kiemelkedő homlokzat egy 13. századi két színű, fehér és zöld márvány sávokkal díszített homlokzat, amelyen Luca Beltrami építész 1892 és 1908 között jelentős restaurálást végzett. Öt részre osztja négy pilaszter és két támpillér a végein. A nyeregtetős homlokzat hat lejtőjét, íves levelekkel kiegészítve, ugyanannyi edikula koronázza, amelyeken szentek szobrai láthatók. Eredetileg a homlokzatot két különböző időszakban építették. Az első 1300-ból származik, három szakaszban. A belső hajók hozzáépítésének következtében a század második felében további két szakaszt építettek, így a homlokzat sokkal magasabb lett, mint a csarnok, Matteo da Campione munkája. Az intradosszal ellátott főportál az első építmény része.
A portálon kis oszlopok és pilaszterek láthatók, korinthoszi oszlopfőkkel az intradosz tetején, és egy 1420-ban készült lunettában csúcsosodnak ki. Az alsó rész Szent János megkeresztelését ábrázolja a Jordán vizében. Egy angyal tartja a szertartásos vásznat, miközben egy galambból vizet öntenek egy kulacsba. A Keresztelő szülei, Erzsébet és Zakariás követik az ábrázolást. Az alsó részt Szent Péter és Szent Pál teszi teljessé. A felső rész Szent Jánost ábrázolja, amint átveszi a székesegyház számára szánt adományt, míg Theodolinda tartja a keresztet és a vaskoronát. Gyermekei, Gundeberga és Adaloardo egy kis madárral mögötte helyezkednek el, míg férje mellette térdel. A bal oldalon három korona, a jobb oldalon pedig a híres tyúkkal és csibékkel ellátott kincs látható. A datálás feltehetően arra az időre nyúlik vissza, amikor Matteo Visconti 1277-ben visszaadta azt, amit a Torriani család elvitt. Ábrázolásuk a tulajdonjogot állítja. A lunetta alapja a román kori leletek egy leletanyaga. Matteo da Campione szobrát egy osztóbordás ablak tetején ábrázolták. A tornác, amelyet kezdetben Campionese alkotásának tartottak, valójában a 16. századból származik. Szent János szobra a bazilika múzeumában őrzött 14. századi eredeti másolata. A tornác két medalionjában Theodolinda királynő és férje, Agilulfo mellszobra látható.
A fontos rózsaablak, Matteo da Campione tizennegyedik századi alkotása, egy kazettás keretbe van illesztve, amely a felső részig és a felső loggiáig folytatódik, ahol egy másik kis rózsaablak található. Az oldalsó részeken négy kis rózsaablak található. A homlokzaton váltakozó három- és kétágú csúcsíves ablakok találhatók, amelyek a csarnok megvilágítását szolgálják. Az ólomüveg ablakok terveit Marco Carnà készítette 2006-ban Leopoldo Gariboldi főpap meghívására.
Az eredeti 6. századili bazilikából a tornác bal oldalán egy faragott márványlap maradt fenn, amely egy kereket ábrázol, amelyben egy drágakövekkel kirakott krisztogramm és két drágakövekkel kirakott latin kereszt található, amelyekre az alfa és az omega betűk vannak vésve..
Harangtorony A 78 méter magas harangtorony építése 1592. május 23-án kezdődött, és 1620-ban fejeződött be. A harangkamrában elhelyezett harangokat Federico Borromeo bíboros szentelte fel 1628. szeptember 18-án. A campanilét, akárcsak a keresztelőkápolnát és a kriptát, Pellegrino Tibaldi eredeti tervei szerint építették, a munkálatok pedig Ercole Turati irányítása alatt folytatódtak.. A harangterem oromzatán négy gránit címer látható, amelyek a következőket ábrázolják: „Tyúk csibékkel”, „A mitra és a pásztorbot”, „A Királyság keresztje a vaskoronával”, és végül „A Bárány a hétpecsétes könyvében”.
Belsőépítészet A boltozatos mennyezetű csarnok latin kereszt alaprajzú, három hajóval rendelkezik, mindkét oldalán három-három kápolnával és további három apszis-kápolnával.
Kereszthajók