Pacsai Gábor (Marcali, 1988. január 5. – ) kuratóriumi elnök, mecénás, kulturális menedzser. A Magyar Zenei Kulturális Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Életpályája Tanulmányait szülővárosában Marcaliban majd Kaposváron végezte 1994-2010 között. Az általános iskolai-és középiskolai évek alatt aktívan sportolt, labdarúgásban, atlétikában és az extrém sportokban is jeleskedett. A középiskolás évei után Kaposvárról Keszthelyre költözött ahol a keszthelyi VSZK-ban vendéglátóipari szakképesítést szerzett.

Pályafutását ebben a szektorban kezdte Keszthelyen, ebből jelentős időszakot vezetői beosztásban: két étterem operatív irányításáért felelt itt találkozott Lovay László nótaénekes-zeneszerzővel.

2013-ban viszont nem érezte már magáénak a vendéglátást így pályát módosított és a kulturális szektor felé fordult. Saját elképzelései alapján kezdeményezte egy olyan kulturális szervezet létrehozását, amely a jótékonykodást, magyar zenei örökség ápolását és a tehetséggondozást tűzi ki célul. Ennek eredményeként Lovay László nótaénekes-zeneszerzővel közösen megalapították a Magyar Zenei Kulturális Alapítványt, amelynek azóta is ő a kuratóriumi elnöke.

Szakmai tudását a munkája mellett folyamatosan bővítette: az alapítványi munkája miatt Budapestre költözött, ahol 2015-ben európai uniós pályázatírói képzést, majd később 2017 nyarán marketing- és kommunikációs menedzseri képesítést szerzett. Ezen felül folyékonyan beszél németül és angolul egyaránt. A célja volt hogy hatékonyabban segítse a szervezet láthatóságát és forrásteremtési képességét.

2020-ban a COVID19 járvány berobbanásának következtében mikor a zenei-és kulturális ipar nehéz helyzetbe került 4 évre a németországi München városába költözött, ahonnan a romló helyzetben lévő német bevándorlási politika-és közbiztonság miatt később 2024-ben az osztrák Salzburg városába költözött, jelenleg is ott él.

Munkássága és jótékonysági tevékenysége A tevékenysége alapján egyfajta modern mecénásnak tekinthetik a magyar zenei életben. Ezen a poszton számos olyan kezdeményezést vezetett már, amelyek a hátrányos helyzetű művészek vagy beteg gyermekek támogatását, a klasszikus zenei-és népzenei értékek megőrzését célozták meg. Személyesen adott át jelentős értékű hangszereket oktatási intézményeknek, például egy 500 000 Ft értékű konga dobszettet a budapesti Szabolcsi Bence Zeneiskolanak, 550.000 Ft értékű trombitaszettet a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolanak, 750.000 Ft értékben elektromos basszusgitárt és vonós hangszereket a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolanak, valamint 400.000 Ft értékű elektromos dobfelszerelést a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolának, 1.500.000 Forint értékű Yamaha fuvolát a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola növendékének. Rendszeresen szervez olyan eseményeket, ahol a jegybevétel egy részét nemes célokra fordítják. Ilyen volt például a 100 Tagú Cigányzenekar szombathelyi koncertje ahol az Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért Alapítványt támogatták 500.000 Forinttal vagy a kaposvári koncertje ahol a Vadvirág Alapítványt támogatták 550.000 Forinttal. A Csík Zenekar szombathelyi koncertjének bevételéből 250.000 Forinttal a koraszülötteket segítő Zseboroszlán Alapítványt támogatták ahol a cél például lélegeztetőgép vásárlása volt. Ugyanilyen nagyszabású rendezvényüknek számított az Adventi dallamok Jótékonysági gálakoncertek ahol Virtuózokkal, Kodály Filharmonikusok Debrecen-nel közösen jótékonykodtak.

A jótékonysági rendezvényeknek olyan helyszínek adtak otthont mint a pécsi Kodály Központ, debreceni Kölcsey Központ, AGORA Szombathelyi Művelődési és Sportház és a Kaposvári Sportcsarnok. Az alapítvány rendezvényeit olyan nagynevű szponzor is támogatta a megyei jogú városok mellett mint az MVM Group (MVM Magyar Villamos Művek Zrt.).

Eddig összesen legalább 4,5 millió forintot adtak át célzott segélyként (például koraszülöttmentésre vagy beteg gyermekek támogatására) és több mint 10 millió forint értékben adományoztak hangszereket zeneiskoláknak és fiatal tehetségeknek.

Jegyzetek

Források

https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2019/12/adomanyt-kaptak-a-zseboroszlanok-es-a-zeneiskolasok-a-jotekonysagi-koncerten https://vaskarika.hu/hirek/reszletek/17862/jotekonysagi_nagykoncertet_ad_a_csik_zenekar_szombathelyen/ https://www.sonline.hu/helyi-kultura/2019/02/millios-ertekben-kaptak-uj-hangszereket-a-zeneiskolas-diakok https://www.tvszombathely.hu/hirek/jotekonysagi-unnepi-hangversenyt-tart-a-100-tagu-ciganyzenekar-szombathelyen-20180918 https://kaposvarmost.hu/magazin/kultura/2018/09/25/100-tagu-ciganyzenekar-jotekonysagi-unnepi-koncertje.html https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2018/09/koncerttel-jotekonykodik-a-100-tagu-ciganyzenekar-szombathelyen https://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/pecsett-is-koncertezik-a-magyar-zenei-kulturalis-alapitvany?desktop=1 https://www.magyarzeneikultura.hu/hirek/500-000-forint-erteku-conga-dobszettel-tamogattuk-a-szabezit/ https://www.magyarzeneikultura.hu/hirek/400-000-forint-erteku-elektromos-dobszettet-adomanyoztuk-a-szombathelyi-zeneiskolanak/

További információk

Pacsai Gábor hivatalos honlapja Pacsai Gábor Instagram profilja Pacsai Gábor hivatalos X.com profilja Pacsai Gábor hivatalos Facebook oldala

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Fidesz-tagok