Musimbe Dávid Dennis (Budapest, 1985. november 18. –) magyar stand-up előadó, a Dumaszínház tagja. 2016-ban tűnt fel először a stand-up világában a Magyarország Szereplek! című stand-up tehetségkutatóban. 2019 óta a Dumaszínház tagja. A színpadon energikus, önreflexív humor és őszinte előadásmód jellemzi. A Comedy Central és RTL klub műsoraiból vált közismertté, ahol sokakat megnevettetett szókimondó stílusával és hétköznapi tapasztalatokra épülő poénjaival. Dennis különleges humorát a közösségi médiában is megmutatja, videói több százezer embert érnek el hónapról hónapra. Saját alkoholos italmárkája is van, NHIMBA néven.

Életrajz

1985. november 18.-án született. Édesapja zimbabwei, édesanyja zsidó származású magyar. Budapest V. kerületében nőtt fel, szülei kiskorában elváltak, édesanyja egyedül nevelte tovább.

Humorista karrierje előtt karosszérialakatosként, telemarketingesként, és fénydublőrként is dolgozott, több mint 10 évig foglalkozott értékesítéssel.

2016-ban tűnt fel a Magyarország Szereplek! című stand-up tehetségkutatóban, ami a Dumaszínház saját tehetségkutatója. A döntőig sikerült eljutnia, olyan más ismert humoristákkal, mint Ráskó Eszter, Elek Péter, vagy Lakatos László, utóbbival később közös estjük is lett. A Dumaszínház 2019-ben szerződtete, azóta a társulat tagja.

Történeteiben reflektál a származására és az azzal járó hétköznapi abszurditásokra, .

Csokibanán nevezetű YouTube csatornájával is ismertséget szerzett, az egyik legnézettebb hazai humorcsatorna lett.

2024-ben dobta piacra saját italmárkáját, NHIMBA néven. Prémium minőségű banánpárlata és csokoládé-banános krémlikőrje 2025-ben Quintessence díjas lett (aranyérem és champion díj).

Önálló estjei

No Para Musimbe első önálló estje, amelyben származásáról, gyermek-és fiatalkoráról, családjáról, valamint a hétköznap abszurditásairól beszél.

Ezt benéztem! Legújabb önálló estje amivel 2026-ban turnézik az országban.

Lakatos Lászlóval közös estjei:

Békével jöttünk! Meg tudjuk magyarázni!

Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar humoristák