thumb|250px|Szküphoid pükszisz, nőalakok Erósszal, Lipari-festő, i. e. 4. század vége
A Lipari-csoport a Lipari-szigetről ismert ókori, vörösalakos technikával díszített, az i. e. 4. század végéről származó edénycsoport, a szicíliai vázafestészet három nagyobb edénycsoportja közül az egyik.
A szigeten az 1950-es évek óta folytatott ásatások során több mint kétezer sírt tártak fel, ezekből többek között számos vörösalakos váza került elő. A korai vörösalakos vázák leginkább a Campaniai és Paestumi műhelyekben készültekkel mutatnak rokonságot és nagymértékben különböznek a későbbi vázáktól, mivel az i. e. 4. század végén egy helyi stílus fejlődött ki a szigeten.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 239. oldal
Az újfajta festésmód jellegzetessége a hozzáadott színek erőteljes használata, amit a viszonylag halvány színre égetett kerámiára vagy egy fehér mázra vittek fel, így az edény már jobban hasonlított az i. e. 3. századra datálható úgynevezett Centuripe vázákhoz, mint a vörösalakos edényekhez.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 240. oldal A vázák díszítésmódja, egységes formái és a hasonló másodlagos díszítőelemek arra utalnak, hogy egy műhelyben készültek, amelynek élén a szigetről elnevezett Lipari-festő állt.
Az edények datálása bizonytalan. Egyes vélemények szerint az i. e. 3. század első felében készültek, de az edényformák és a díszítmények inkább az i. e. 4. század végén készült darabokkal hozhatók kapcsolatba. A korábbi dátum biztosabbnak tűnik, mivel a többi dél-itáliai központban és a görög anyaországban az i. e. 3. század első felében már nem készítettek vörösalakos edényeket, így nem valószínű, hogy a szigeten ebben az időben aktív műhely működött volna.
A Lipari-festő műhelyében készült vázákon Erószt kivéve szinte kizárólag csak nőalakok jelennek meg, a férfiakat csak utalás szintjén jelenítik meg például egy mitológiai témájú lekanén, ahol négy néreisz Akhilleusz fegyvereit tartja a kezében. Az edényeket nem mindennapi használatra készítették, sírmellékletnek szánták őket. Ez magyarázhatja, hogy viszonylag kevés edényformát alkalmaztak és a rajtuk látható jelenetek is kevéssé változatosak. Az ábrázolt képeknek nincs párhuzama a dél-itáliai edényeken, egy speciális, feltételezhetően Dionüszoszhoz köthető kultuszhoz kötődhettek. A képeken az apuliai vázafestészetre jellemző vázákkal ellentétben a nők nem az esküvőjükre készülnek, hanem valószínűleg a halál utáni misztikus egyesülésre az istenekkel.
A leggyakoribb edényformák a lekanék, a lebész gamikoszok, a szküphoid püksziszek, és a hosszú keskeny nyakú palackok voltak. Mind kapcsolatba hozhatók az esküvői szertartással így megfelelő sírmellékletnek számítottak.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 241. oldal
A Lipari-festő rajzstílusa könnyen felismerhető a nőalakokon és a díszítőelemeken is. Három kedvelt figurája gyakran ismétlődik alkotásain. Az egyik egy félig felöltözött ülő nőalak általában háromnegyedes nézőpontból vagy profilból megjelenítve, ahogy egyik kezével egy oszlopra vagy egy szék karfájára támaszkodik. Amikor az arc háromnegyedes nézőpontból látható a hajat középen szétválasztva, Praxitelész szobrain látható módon rajzolta meg. Másik tipikus figurája egy tunikába öltözött álló nőalak kezében egy kisebb tárggyal. Harmadik jellegzetes ábrázolása egy térdelő vagy előrehajoló szárnyas női figura, valószínűleg Niké, amint egy virágkoszorút helyez az előtte lévő oltárra. Másodlagos díszítőelemei közül a palmetták egy oválisból majd később egy körből kiindulva legyezőszerűen elrendezve jelennek meg középen egy csúcsos levéllel.
A Lipari-festő követője volt a Három Niké festője, aki elődjénél alacsonyabb színvonalon alkotott. Az arcokon a szájat és az orrot aránytalanul kis méretűnek ábrázolta, figurái nehézkesek, ez főleg az edények hátoldalán látható nagyméretű női fejen szembetűnő.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 242. oldal
Jegyzetek
Források
Kategória:Ókori görög vázafestők