A Japán Császári Haditengerészet öt könnyűcirkálóból álló Kuma osztálya 1917–1921 között épült meg. Továbbfejlesztve, kisebb módosításokkal a nagyon hasonló hat Nagara és három Szendaj osztályú könnyűcirkáló követte. Az osztály egységei: Kuma, Tama, Kitakami, Ói, Kiszo. Valamennyit japán folyókról nevezték el. A Kuma osztályt a potenciális kortárs riválisok, a 10 egységből álló amerikai Omaha és 2 egységből álló holland Java osztályú könnyűcirkálók ellensúlyozására szánták, ezeket sebességre ugyan felülmúlta, lövegei tűzereje és páncélvédettség terén viszont alulmaradt velük szemben. Az 1930-as évek végére a Kuma osztály egységei már elavultnak számítottak. Egyedül a Kitakami élte túl a II. világháborút.https://www.navypedia.org/ships/japan/jap_cr_kuma.htmhttps://naval-encyclopedia.com/ww2/japan/kuma-class-cruisers.php#google_vignette
Dizájn
Az öt Kuma osztályú hajó építését az 1917-es japán költségvetésben hagyták jóvá, a tervezett a „8-4 flottaprogram" (ebben 8 db csatahajó, 4 db csatacirkáló és kísérőhajóik megépítése szerepelt) keretében. Eredetileg hat 3500 tonnás továbbfejlesztett Tenrijú osztályú könnyűcirkáló és három 7200 tonnás nagyméretű "felderítő" cirkáló megépítésével számoltak, de amikor Japánban ismertté váltak az amerikaiak tervei a 10 db Omaha osztályú könnyűcirkáló megépítéséről (~7100 tonnás sztenderd vízkiszorítás, 35 csomós, 12 db 152 mm-es löveg), a japán programot 1917 végén korrigálták. Az amerikai hajókkal szemben túl gyengének talált 3500 tonnás továbbfejlesztett Tenrijú osztály helyett egy többcélú, 5500 tonnás cirkálót terveznek, amely képes egyszerre felderítő és romboló flottillavezetői feladatokat betölteni. Összesen nyolc ilyen 5500 tonnás, közepes méretű könnyűcirkáló megépítését tervezték, valamint egy speciális 3500 tonnás egységét, mely a Júbari könnyűcirkáló formájában valósult meg.
Az 5500 tonna sztenderd vízkiszorítású Kuma osztály megtervezésénél az elődtípusból, a 3500 tonnás Tenrijú osztályból indultak ki. A vízkiszorítás jelentős növekedését egyúttal a hajógépek teljesítményének növelésére fordították, a Tenrijú osztály 51 000 lóerejéről a Kuma osztály teljesítménye 90 000 lóerőre nőtt, ez lehetővé tette a maximális sebesség 36 csomóra (67 km/h) emelését. Az erősebb hajógépek gépek szükségessé tették 3 tengelyesről a 4 tengelyes rendszerre való áttérést.
A Kuma osztály könnyűcirkálóinak hajóteste vízvonalon 158,5 m, a fedélzeten 162,2 m hosszú volt, legnagyobb szélessége 14,2 m, maximális merülése 4,8 m.
Páncélzat Az övpáncélzat a hajótest vízvonalon mért 158,5 méteres hosszának kevesebb, mint felére terjedt ki. Az övpáncélzat maximális magassága 7,32 m volt, felső 51 mm vastag része 73,2 hosszú és 3 m magas volt, alsó, 63 mm vastag része 68,3 m hosszú és 4,32 m magas. Az övvért felső peremén feküdt a 45 mm-es lőszerraktár fölötti rész kivételével mindössze 29 mm vastagságú fedélzeti páncélzat. A 140 mm-es fő lövegeket 20 mm vastagságú lövegpajzs oltalmazta. A parancsnoki harcálláspont oldalait 51 mm-es, tetejét 25 mm-es páncéllemez védte.
Fegyverzet Fő fegyverzet A Kuma osztály fő fegyverzetét 7 db (7 x 1) 140 mm L/̥50 Typ 3 löveg képezte, ezek közül 2 db elől, a torony előtt 1-1 a torony két oldalán, 3 pedig a kémények után, a hajó középvonalában került beépítésre. Egy oldalra egyszerre maximum 6 löveg tudott tüzelni. Az egyesével beépített lövegeket 20 mm vastagságú páncéllemez oltalmazta lövegpajzs formájában. A löveg tömege 5,5-5,6 t, teljes hossza 7,235 m. A 140 mm-es páncéltörő (APC) és repeszromboló (HE) lövedék tömege egyaránt 38 kg. A 140 mm-es löveg tűzgyorsasága 6-10 lövés/perc volt. Torkolati sebesség 850–855 m/s. A maximális lőtávolság 25° csőemelkedés mellett 17 500 m.http://www.navweaps.com/Weapons/WNJAP_55-50_3ns.php
Másodlagos fegyverzet
Az osztály egységei Kuma (球磨) A Kuma könnyűcirkálót 1917-ben a Szaszebói Haditengerészeti Arzenáltól rendelték, 1919. július 14-én bocsátották vízre, építését 1920. augusztus 31-én fejezték be. A II. világháború első hónapjaiban aktívan részt vett a japán csapatok Fülöp-szigeteki partraszállásainak fedezésében. Később a megszállt Holland Kelet-Indiában állomásozó Délnyugati Területi Flottához osztották be, majd 1943 októbere és novembere között Szingapúrban javították. 1944. március 10-én a brit HMS Tally-Ho tengeralattjáró torpedóinak áldozata lett Malájföld nyugati partjainál.
Tama (多摩) A Tama könnyűcirkáló építését 1917-ben a nagaszaki Mitsubishi hajógyártól rendelték meg. Az egységet 1920. február 10-én bocsátották vízre, és 1921. január 29-én fejezték be. A II. világháborúban részt vett az Aleut-szigeteki hadjáratban és a Komandorszkij-szigeteki csatában, a konfliktus korai szakaszának nagy részét északi vizeken töltötte. Később gyors szállító hajóként használták, és számos bevetést hajtott végre a szorongatott japán helyőrségek ellátására, Rabaulba és a Salamon-szigetek más részeire. Az 1943 végén Japánban elvégzett felújítás után a hazai vizeken maradt, amíg 1944 októberében be nem osztották a Fülöp-szigetek védelmére. Részt vett a Leyte-öbölbeli csatában, ahol az amerikai haditengerészet repülőgépei megrongálták, és 1944. október 25-én a Fülöp-szigetektől északkeletre az amerikai USS Jallao tengeralattjáró torpedótalálataitól elsüllyedt, miközben úton volt Okinava felé.
Kitakami (北上) A Kitakami könnyűcirkáló építését 1917-ben a Szaszebói Haditengerészeti Arzenáltól rendelték meg, 1920. július 3-án bocsátották vízre és munkálatait 1921. április 15-én fejezték be. Kitakami-t a II. világháború előestéjén torpedófegyverzete extrém megerősítésével speciális torpedócirkálóvá alakították át. Ezt követően részt vett a midwayi csatában az Aleut-szigeteki fedező erők részeként. Torpedócirkálóvá a fedélzeten hajótest szélességének növelésével, a híd megnagyobbításával, valamint a fő- és másodlagos tüzérségi fegyverzet nagy részének eltávolításával alakították át, csak az elülső 4 db 140 mm-es ágyúját tartotta meg. A hajótest két oldalán összesen 5-5 négycsövű 610 mm-es torpedócsövet (azaz összesen 40-et) szereltek fel a hajóra. A Kiso átépítését is tervezték, azonban erre végül nem került sor. A Kitakami és az Ōi csak rövid ideig szolgált ebben az új szerepben, mielőtt 1942-ben gyors szállítóhajóvá alakították volna őket. Ebben a minőségében számos bevetést hajtott végre Rabaulba, valamint a Salamon-szigetek és Új-Guinea más japán támaszpontjaira. 1943 márciusától a Délnyugati Területi Flottához osztották be, ahol kísérő és szállító feladatokat látott el. Miután 1944. január 27-én a brit HMS Templar tengeralattjáró torpedótámadásában súlyos sérüléseket szenvedett, visszatért Japánba. Ezt követően, a háború utolsó szakaszában a Kitakami-t Kaiten (öngyilkos torpedó) hordozóvá alakították át, de a krónikussá váló japán üzemanyaghiány miatt végül soha nem vetették be ilyen célra. A Kuma osztályból egyedüliként a Kitakami élte túl a II. világháborút, ezt követően a japán katonák és civilek hazaszállítására használták fel, majd leselejtezték és szétbontották.
Ói (大井) Az Ói könnyűcirkáló építését 1917-ben rendelték a kobei Kawasaki hajógyárban, 1920. július 15-én bocsátották vízre, és munkálatait 1921. november 3-án fejezték be. 1941-ben az Ói könnyűcirkálót, testvérhajójához, a Kitakami-hoz hasonlóan speciális torpedócirkálóvá alakította át a Japán Császári Haditengerészet. Ezt követően részt vett a midwayi csatában az aleut-szigeteki fedező erő részeként. Később több testvérhajójához hasonlóan gyors szállítóhajóként használták, és számos bevetést hajtott végre Rabaulba, valamint a Salamon-szigetek és Új-Guinea más japán támaszpontjaira. 1943 márciusától a Délnyugati Területi Flottához osztották be kísérő és szállító feladatok ellátására. Az Ói könnyűcirkáló sorsát 1944. szeptember 10-én Manilától nyugatra az amerikai USS Flasher tengeralattjáró torpedótámadása pecsételte meg, melynek következtében elsüllyedt.
Kiszo (木曾) A Kiszo testvérhajóitól eltérő, egyedülálló kialakítású parancsnoki tornyot kapott, mivel eredetileg egy abba beépített repülőgép-hangárral készült el, ami magasabbá tette a hídját, mint testvérhajóiét. A Kiszo könnyűcirkáló építését 1917-ben rendelték meg a nagaszaki Mitsubishi hajógyártól. 1920. december 14-én bocsátották vízre, munkálatait 1921. május 4-én fejezték be. A II. világháborúban részt vett az Aleut-szigeteki csatában, a konfliktus korai szakaszának nagy részét északi vizeken töltötte. Később gyors szállítóhajóként használták. Miután 1943 végén Japánban felújították, a hazai vizeken maradt, amíg 1944 októberében be nem osztották a Fülöp-szigetek védelmére. A Kiszo úlélte a Leyte-öbölbeli csatát, és továbbra is Fülöp-szigetek környékén teljesített szolgálatot. 1944. november 13-án a Manilai-öbölben amerikai repülőgép-hordozók koncentrált légicsapásának következtében, három bombatalálat következtében, 175 főnyi emberveszteség mellett elsüllyedt.
Jegyzetek
Kategória:Cirkálóosztályok