Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.)Halálesete bejegyezve a Budapest XII. kerület halálozási anyakönyve 577/1967 száma alatt. háromszoros Kossuth-díjas, valamint kiváló művész címmel kitüntetett magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja, majd 1946-tól 1949-ig elnöke.
Élete Édesapja a magyar–flamand–cseh–morva felmenőkkel rendelkező Kodály Frigyes (1853–1926),Halálesete Bp. VI. ker. állami halotti akv. 760/1926. folyószám a kecskeméti vasútállomás teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn, anyja pedig zongorán játszott és énekelt.Kodály Zoltán (1882–1967), filharmonia.com
A galántai népiskolában (1888–1892) végezte elemi, majd a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) középiskolai tanulmányait. Már ekkor komponálni kezdett, de első próbálkozásait valószínűleg megsemmisítette.A gimnáziumi zenekar számára írt d-moll nyitánya sokáig Martincsek Károly Nyitra vármegyei főjegyzőnél, Mártonvölgyi László apjánál volt. Miután visszaadta azt, Kodály megsemmisítette (Felletár Béla 1982: Mikuláš Schneider-Trnavský levelei dr. Péczely Attilához. Irodalmi Szemle 1982/10, 896) 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, s beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint felvételt nyert az Eötvös Kollégiumba, ahol Balázs Béla volt a szobatársa. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zenei tanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát (1899) és Esz-dúr trióját (1899). Erről később megjelent legelső (igen jó) kritikája egy pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.
bélyeg|260px|Bartók Bélával a Zeneakadémia két ifjú tanáraként
Miután tanulmányozta a korábban megjelent népdalgyűjteményeket és Vikár Béla első fonográfos felvételeit, 1905 augusztusában útnak indult, hogy a helyszínen személyesen jegyezze le a paraszt-énekesek – a „nótafák” – ajkáról a hamisítatlan népdalokat. Munkáját Galántán kezdte, a környékbeli falvakban folytatta. Egy hónap alatt 150 dallamot gyűjtött ezen a Kis-Duna és Vág közti területen. Vö. Móser Zoltán 1982: Moderato cantabile. Tiszatáj 36/12, 55–56. Közülük tizenhármat közreadott Mátyusföldi gyűjtés címmel az Ethnographia című folyóiratban. Azután a hozzáférhető teljes anyag (mintegy ezer dal) ismeretében elkészült disszertációja: A magyar népdal strófaszerkezete (1906). Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután féléves bonni és párizsi tanulmányútra indult. Ott ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.
1910. március 17-én, első szerzői estjén, hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Augusztus 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Sándor (Schlesinger) Emmát, Schlesinger Móric és Deutsch Sarolta lányát.A házasságkötés bejegyezve a Budapest VI. kerület polgári házassági akv. 972/1910. folyószáma alatt
1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még e költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.
Az első világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. Kodály ezért ismeretterjesztő és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és a Zenei szemle című folyóiratok számára. 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartókkal és Dohnányival együtt a zenei direktórium tagja volt.
1920–1923 között nem írt új műveket majd két hónap alatt készítette el a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.
A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925–27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus révén már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amszterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötvenéves jubileumára.
A harmincas években a nagy-zenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész.
A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalokra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.
bélyeg|260px|Második feleségével, Péczely Saroltával és Tardos Bélával a Zeneakadémián
A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), és felvetette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937–1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben a Norvégia német megszállása feletti megdöbbenése hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.
1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni. Budapest ostroma alatt ő is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült. Ott keletkezett békéért könyörgő, zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje, a Missa brevis (ennek 1942-ben már galyatetői pihenése alatt elkészült orgonaszóló-változata, az Organoedia, melyhez az ostrom alatt orgona-kórus, illetve zenekar-kórus faktúrát adott), amelyet végül az 1945 februári ostrom utáni a főváros első bemutatójaként, 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.
Első feleségének, Sándor Emmának halála (1958. november 22.) után egy évvel, 1959. december 18-án – két nappal 77. születésnapja után – újabb házasságot kötött a 19 éves, dombóvári születésű Péczely Saroltával.
A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokat követően az alakuló Nemzetgyűlés mint kiemelkedő közéleti szereplőt kilenc másik személlyel együtt külön törvény alapján meghívta képviselőnek a Parlamentbe, amit el is fogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották.
1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában, és olyan régi és új emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerző és Würtzler Arisztid hárfaművész. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957), 1952-ben kiváló művész címet.
1954-től a Galyatetői Nagyszállóban két szobát tartottak fenn az ő és felesége számra, amit évente több alkalommal is felkerestek, és általában 10−10 napot töltöttek itt.
Az 1956-os forradalom idején a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. 1967. március 6-án, reggel 5:45-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.
bélyeg|260px|Kodály Zoltán sírja Budapesten. Farkasréti temető: 20. körönd-1-17/18. Pátzay Pál alkotása
Tudományos munkássága Kodály tudományos pályáját a Zeneakadémiával párhuzamosan végzett bölcsészeti tanulmányai alapozták meg. Hivatalosan a nyelvtudomány körébe tartozó disszertációjához zenei témát választott, visszaemlékezése szerint eredetileg a magyar népzene teljes történetét akarta megírni. Tanulmányozta az addig megjelent népdalgyűjteményeket, emellett 1903 őszétől rendszeresen járt a Nemzeti Múzeum Néprajzi osztályára, ahol megismerkedett Vikár Bélával és fonográffal rögzített népzenei hangfelvételeivel. Többek között ennek hatására felismerte a korábbi gyűjtések és lejegyzések hiányosságait, és elhatározta, hogy falura megy népdalt gyűjteni. 1905 augusztusában a Galánta környéki falvakban több mint 100 dallamot jegyzett le. Ezekből Mátyusföldi gyűjtés címmel tizenhármat közölt a Néprajzi Társaság lapjában, az Ethnographiában.Kodály Zoltán: „Mátyusföldi gyűjtés”. Ethnographia, XVI (1905), 300–305.
Disszertációját végül a magyar népdal strófaszerkezetéről írta, mivel a dallamok szerkezete volt az egyetlen, amiben a korábbi lejegyzéseket megbízhatónak találta.Kodály Zoltán: „A magyar népdal strófa-szerkezete”. Nyelvtudományi Közlemények, XXXVI (1906), 95–136., 95. A dallam és szöveg egységéből indult ki, és a dallamot tekintette elsődlegesnek. Dolgozatában széleskörű és naprakész külföldi, elsősorban ritmustani szakirodalmat használt fel, szempontjaiban megmutatkoztak későbbi érdeklődésének lényeges elemei, nevezetesen a keleti rokonság kérdése, valamint a régi magyar zenére és irodalomra való hivatkozás.