Nyulásziné dr. Straub Éva (Szeged, 1946. szeptember 11. – 2022. április 15.) magyar történész, levéltáros.

Élete 1946. szeptember 11-én született Szegeden, értelmiségi családban, Straub F. Brunó biokémikus, akadémikus, 1988 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának utolsó elnöke és első felesége, Lichtneckert Erzsébet vegyészmérnök házasságából. Gyermekkora – Mária nevű nővéréével együtt – már nagyobbrészt Budapesten telt, a fővárosban kezdte meg 1961-ben középiskolai tanulmányait is, az Eötvös József Gimnázium német tagozatos osztályában.

A családi környezet ellenére nem a természettudományos, inkább a humán tárgyak érdekelték, ezen belül is már gyerekként érdeklődött az Országos Levéltár iránt; figyelmét különösen a Bécsi kapu téri épület 1956 őszi leégése irányította az intézményre. Egy középiskolai verseny, illetve néhány gimnáziumi szorgalmi feladat is segítette abban, hogy megismerkedjen a levéltárak működésével és azok értékeivel. Nem meglepő tehát, hogy miután 1965-ben leérettségizett, egyetemi tanulmányai megkezdése előtt nyolc hónapot a levéltárban töltött, mint kisegítő levéltáros.

1966 és 1971 között az ELTE BTK hallgatója volt; tanulmányait német és történelem szakon kezdte meg, majd harmadévben a németet elhagyva, a történelem szak mellé felvette a hároméves levéltár szakot. Az egyetem befejezése után visszatért az Országos Levéltárba, ahol immár segédlevéltárosként helyezkedhetett el. Diplomája mellé néhány év múlva a doktori fokozatot is megszerezte – ugyancsak az ELTÉ-n –, disszertációját 1977-ben summa cum laude minősítéssel védte meg.

Munkahelyi alapfeladatai mellett – az 1526 utáni gyűjtemény referense volt, 1976-tól levéltárosként, 1984-től főlevéltárosként – 1983-tól vezetői feladatokat is kapott. Előbb a Feudalizmus kori osztály megbízott, 1985-től pedig kinevezett osztályvezető-helyettese lett, illetve ebben az időszakban a „Nagykutató” is hozzá tartozott. Közben, 1981-től az egyetemére is visszahívták – az ELTE levéltár szakos hallgatóinak tartott szaktárgyi órákat –, 1984-től pedig hosszú időn át levéltári szakfelügyelőként is tevékenykedett.

1992-ben az Országos Levéltár nagyobb átszervezésen esett át, ő ennek részeként az akkor újonnan megszervezett III. osztály, a Családi levéltárak és gyűjtemények osztálya (ma Magánlevéltárak és gyűjtemények osztálya) vezetését kapta feladatul, főosztályvezetői beosztásban. Segítette azonban korábbi szervezeti egységét is: ottani vezetőtársa hosszabb távollétei idején – 1993-ban és 1999-ben – kétszer is irányította pár hónapon keresztül az I. (Feudalizmus kori) osztályt.

2006-ban vonult nyugdíjba, de 2008. július 31-ig még tovább dolgozott, főosztályvezetői feladatait is ellátva. Véglegesen 2009. március 31-én vonult vissza a napi aktív levéltári munkától, de a Kulturális Javak Bizottsága nevet viselő, kilenctagú szakmai tanácsadó testületnek még ezután is tagja maradt. 2022. április 15-én hunyt el; temetése 2022. május 16-án zajlott a Farkasréti temetőben.

Szakmai munkássága Sokat publikált, de munkái közül az Öt évszázad címerei az Országos levéltár címereslevelein című műve vált a legszélesebb körben ismertté. Kedvenc szakterülete egyébként is a címeres levelek témája volt, az ezekről tartott levéltári óráihoz saját kezűleg készítette el a szükséges, nagy számú címerrajzot, azokon minden fontos részletet aprólékosan feltüntetve. Ez irányú elhivatottsága okán később sokan fordultak hozzá tanácsért címertervezési kérdésekkel kapcsolatban, akár települési címerek esetében is.

Szervezője volt több levéltári kiállításnak is, ezekkel összefüggésben különböző közművelődési feladatokat is ellátott a napi munkája mellett, illetve a kiállításokhoz készítendő katalógusok szerkesztési feladatait is szívesen vállalta magára. Olyan is gyakran előfordult, hogy tárgyalni küldte a levéltár különféle problémás értékvédelmi ügyekben; ezekre az alkalmakra mindig nagyon alaposan felkészült, és nem egyszer kemény küzdelem árán sikerült eredményt elérnie.

A levéltári tevékenység mellett a Turul történeti segédtudományi folyóirat főszerkesztője is volt 1992 és 2010 között. Több szakmai egyesület munkájában is részt vett: a Magyar Történelmi Társulatnak 1972-től volt tagja, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1983-as újraalakulásakor pedig az alapítók egyike volt; később egy időben alelnöke is volt a Társaságnak.

Idősebb korában, a Szegedi Tudományegyetem felkérésére édesapja hagyatékát is feldolgozta.

Magánélete 1973 januárjában kötött házasságot Nyulászi Gábor geodétával, két gyermekük született.

Díjai, elismerései Pauler Gyula-díj – 2002; Széchényi Ferenc-díj – 2007.

Jegyzetek

Források Elhunyt Nyulásziné dr. Straub Éva Magyar Nemzeti Levéltár, 2022. április 21.; hozzáférés: 2026. február 4. Dr. Péntekné Unghváry Mária: In memoriam – Nyulásziné dr. Straub Éva, 1946–2022 Levéltári Szemle, 72. évfolyam 2. szám (2022), 102-104. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4. Zsupos Zoltán: Nyulásziné Straub Éva – Életút-interjú Magyar Országos Levéltár, 2011. október 25., hozzáférés: 2026. február 4.

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar heraldikusok Kategória:Magyar történészek Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Pauler Gyula-díjasok Kategória:Széchényi Ferenc-díjasok Kategória:Szegediek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek