A testsúlymérés igen egyszerű, fontos, mégis sokszor elhanyagolt vizsgálati metódus.
A beteg testsúlyát mindig azonos időben, lehetőleg reggel székelés és vizelés után, de reggeli előtt és azonos öltözékben mérjük. Kórházi beteg testsúlyát a felvételnél azonnal, illetőleg másnap reggel éhgyomorra meg kell mérni.
A testsúlymérés diagnosztikus fontossága egyrészt abban rejlik, hogy
általa meg tudjuk ítélni a beteg tápláltsági fokát. A Broca-féle szabály értelmében a normál testsúlyt kg-ban megkapjuk, ha a cm-ben kifejezett testmagasságból kivonunk százat. Az így nyert értéktől 10%-os ingadozás megengedhető mindkét irányban. Használatos a testtömegindex (BMI) is, amit úgy kapunk meg, hogy a kg-ban kifejezett testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. A BMI normális értéke: 20,1-25,0. További lehetőség a subscapularis és a m. triceps feletti bőrredő vastagságának megmérése, erre a célra szolgáló egyszerű eszközzel. Többszöri testsúlymérés alkalmat ad a beteg súlyingadozásának a megítélésére.
A tápláltsági fokot nemcsak a Broca-féle szabály alapján, hanem már inspekció (megtekintés) alapján is meg tudjuk ítélni. A kövér ember tapasztalat szerint kevésbé ellenálló bizonyos betegségekkel szemben, mint a sovány, különösen a szív és érrendszer betegségeit és a műtéti beavatkozásokat tűri rosszabbul, nagyobb hajlamosságot mutat trombózisra, műtéti mortalitása valamivel nagyobb; mindezek következtében átlagos élettartama rövidebb. Mindennek talán az az oka, hogy a túlsúly túlterhelést jelent a szív részére. A kövér emberek gyakrabban betegszenek meg cukorbetegségben és epekőbetegségben, mint a soványak. A soványság maga nem jelent hátrányt és nem rossz jel, akkor ha állandó, tehát habituális; viszont nagy jelentősége van a rohamos lesoványodásnak, ami mindig kóros jelenség.
Az egyszeri testsúlymérésnél lényegesen nagyobb jelentősége van a súlyingadozásnak megállapításának. Már az anamnézisben is mindenkor ki kell kérdezni a beteget arról, vajon az utóbbi időben fogyott-e, hízott-e. De óvatosnak kell lenni, mert a beteg bemondásai e tekintetben gyakran megbízhatatlanok. Ha kitűnik, hogy a beteg nem mérte testsúlyát, leghelyesebb, ha megkérdezzük, vajon ismerősei nem figyelmeztették-e őt arra, hogy fogy, illetőleg hízik, és hogy nem vette-e észre ugyanezt esetleg ruháin.
Rohamos fogyás jó étvágy mellett főleg két kórformában fordul elő, éspedig cukorbetegségben és pajzsmirigy-túlműködésben. Az 50 éven felüliek rohamos fogyása elsősorban rosszindulatú daganatra, másodsorban súlyos érelmeszesedésre gyanús; fiatalkorban felszívódási zavar is anorexia nervosa vezethet súlyos lesoványodáshoz. Mindenkor ügyelni kell azonban arra, hogy a lesoványodás okaként nem szerepel-e valamilyen külső ok: izgalmak, álmatlanság, rossz táplálkozás vagy az utóbbi időben szaporodó, nem tudományosan megalapozott diéták egyike, főleg fiatal nők esetében.
Rohamos hízás elsősorban idegrendszeri (hipotalamusz) zavarokban fordul elő. Ne tévesszen meg bennünket az, ha a beteg átmenetileg 1–2 kg-ot hízik; átmeneti kisebb fokú hízás még rosszindulatú tumorokban is előfordulhat.
Kórházi tartózkodása alatt a beteget legalább hetente egyszer célszerű megmérni. Ezáltal nemcsak tápláltsági állapotának változásáról kapunk felvilágosítást, hanem esetleg értékes útmutatást nyerhetünk vízforgalmáról is. Minden rohamos súlyemelkedés - különösképpen rossz közérzet mellett - gyanús vízretencióra; rapid súlycsökkenés viszont folyadékveszteségre utal.
Az emberi szervezetben 5-6 liternyi folyadék halmozódhat fel anélkül, hogy az manifeszt vizenyőben nyilvánulna meg. A folyadék felhalmozódásának ezt a formáját rejtett (latens) ödémának nevezzük. Keringési elégtelenségben (dekompenzációban), vesebetegségben szenvedőkön a testsúlyemelkedés mindig latens ödéma gyanúját kell, hogy keltse. A súlycsökkenés ellenkezőleg, ugyanezekben a betegségekben esetleg jó jel, mert látens ödéma kiürülését jelentheti. Hatalmas és rohamos súlycsökkenést észlelünk dekompenzált betegeken digitálisz és vízhajtó hatására; 10–15 kg-nyi súlycsökkenés 1 hét folyamán nem tartozik a ritkaságok közé. Dekompenzációban lehetőleg mérjük a testsúlyt naponta vagy másodnaponként; a súlycsökkenés, ill. súlyemelkedés a keringési helyzet javulásának vagy rosszabbodásának értékes indikátora. Rejtett dekompenzáció felismerésére hasznos lehet, ha a testsúlyt naponta kétszer: reggel és este mérjük; egészséges ember testsúlya is nagyobb este, de a különbség nem lépi túl az 1 kg-ot; 1 kg-nál nagyobb napközi súlyemelkedés rejtett ödémára gyanús. Az ilyen beteg éjjel rendesen feltűnően sokat vizel (nycturia) és reggelre visszanyeri eredeti testsúlyát. Ezért kell a testsúlymérést vizeletméréssel összekapcsolni.
Jegyzetek