Arthur Llewellyn Jones Arthur Machen álnéven ismert, walesi író és misztikus volt a 19. század végén és a 20. század elején. Legismertebb nagy hatású természetfeletti, fantasy és horror műveiről. "A nagy Pán isten" (The Great God Pan, 1890; 1894) című novellája a horror klasszikusaként szerzett hírnevet; Stephen King „talán a legjobb [horror történetnek nevezte] az angol nyelven.” Ismert még „Az íjászok” (The Bowmen) című novellájáról is, amelyet széles körben tényként olvastak, és amely megalapozta a monsi angyalok legendáját.A monsi angyalok legendája egyike azon történeteknek, amelyek állítólag különféle természetfeletti lények megjelenéséről szólnak, akik megvédték a brit hadsereget a Német Császárság inváziós erői általi vereségtől az első világháború elején, az 1914. augusztus 23-i belgiumi monsi csatában.
Életrajza Korai évek
Machen Arthur Llewelyn Jones néven született a monmouthshire-i Caerleonban. Szülőházát, amely a Caerleon téren, az Olde Bull Inn-nel szemben található, kék emléktábla jelöli. Monmouthshire tája (amelyre általában a középkori walesi királyság, Gwent nevén hivatkozott), a kelta, római és középkori történelemmel kapcsolatos asszociációival, mély benyomást tett rá, és szeretete számos művének középpontjában áll.
Machen hosszú lelkészi ágról származott, a család Carmarthenshire-ből származott. 1864-ben, amikor Machen kétéves volt, apja, John Edward Jones a Caerleontól körülbelül öt mérföldre északra fekvő Llandegveth-i Llanddewi Fach plébánosa lett, és Machen az ottani plébánián nevelkedett.Hando, F.J., (1944) The Pleasant Land of Gwent – Chapter Nine, Arthur Machen, R. H. Johns, Newport. Jones öröklésképpen felvette felesége leánykori nevét, a Machent, így jogilag "Jones-Machen" lett; fia később egy rövidített változatot, Arthur Machent használt álnévként.
Fred Hando walesi történész és folklorista szerint Machen korai érdeklődése az okkultizmus iránt egy, az alkímiáról szóló cikkből fakadt, amely apja könyvtárában található Household Words című kötetben található. Hando felidézi Machen további korai olvasmányait: Megvette De Quincey Egy angol ópiumevő vallomásai című művét a Pontypool Road vasútállomáson, Az Ezeregyéjszaka címűt pedig a Hereford vasútállomáson, és kölcsönkérte Don Quijote-t Mrs. Gwyntől, a llanfrechfai parókiáról. Apja könyvtárában megtalálta Walter Scott Waverley-regényeit, a Glossary of Gothic Architecture szószedetének háromkötetes kiadását és Tennyson egy korai kötetét is.
Tizenegy éves korában Machen a Hereford Cathedral Schoolban tanult, ahol jó oktatásban részesült. Családja nem engedhette meg magának az egyetemi tanulmányait, ezért Machen Londonba ment, ahol felvételi vizsgát tett az orvosi egyetemre, de megbukott. Irodalmi tehetségről tett tanúbizonyságot, és 1881-ben egy hosszú költeményt publikált az eleusziszi misztériumok témájában. Újságíróként, kiadói tisztviselőként és gyermeknevelőként próbált megélni, estéit írásnak és magányos sétáknak szentelve.
1884-ben kiadta második művét, a The Anatomy of Tobacco című pastichet, és munkát kapott George Redway kiadótól és könyvkereskedőtől katalogizálóként és folyóirat-szerkesztőként. Ez további fordítói munkához vezetett franciáról, lefordítva Marguerite de Navarre Heptaméronját, Béroalde de Verville Le Moyen de Parvenir (Fantasztikus mesék) című művét és Giacomo Casanova Életem története című emlékiratait.
1887-ben, édesapja halálának évében, Machen feleségül vette Amelia (Amy) Hoggot, egy rendhagyó zenetanárnőt, aki szenvedélyesen rajongott a színházért, és akinek irodalmi barátai voltak London bohém köreiben. Hogg bemutatta Machent A. E. Waite írónak és okkultistának, aki később Machen egyik legközelebbi barátja lett. Machen más irodalmi személyiségekkel is megismerkedett, mint például M. P. Shiel és Edgar Jepson. Házassága után röviddel Machen skót rokonaitól örökségeket kapott, amelyek lehetővé tették számára, hogy fokozatosan több időt szenteljen az írásnak.Biography at the Friends of Arthur Machen website
Irodalmi dekadencia az 1890-es években 1890 körül Machen irodalmi folyóiratokban kezdett publikálni, Robert Louis Stevenson művei által inspirált történeteket írt, amelyek közül néhány gótikus vagy fantasztikus témákat használt. Ez vezetett első nagy sikeréhez, a The Great God Pan-hoz. A könyvet 1894-ben adta ki John Lane a neves Keynotes sorozatban, amely a kor növekvő esztétikai mozgalmának része volt. Machen történetét széles körben elítélték szexuális és borzalmas tartalma miatt, ennek következtében jól fogyott, és egy második kiadást is megalkottak belőle.
Legközelebb 1895-ben adta ki The Three Impostors című regényét, amely számos összefonódó történetből áll. A regényt és a benne található történeteket végül Machen legjobb művei közé sorolták. Az Oscar Wilde körüli botrányt követően azonban, még abban az évben, Machen kapcsolata a dekadens horror művekkel megnehezítette számára, hogy kiadót találjon új művei számára. Így, bár a következő években megírta néhány legelismertebb művét, néhány sokkal később jelent meg. Ilyenek voltak például a The Hill of Dreams, a Hieroglyphics, az A Fragment of Life, a "The White People" című történet, valamint az Ornaments in Jade című regényt alkotó történetek.E. F. Bleiler. "Arthur Machen" in: Bleiler, E. F., ed. Supernatural Fiction Writers. New York: Scribner's, 1985. (pp. 351–353).
Tragédia és színészet: 1899–1910 1899-ben Machen felesége, Amy, hosszú betegség után rákban meghalt. Ez pusztító hatással volt Machenre. A veszteséget csak fokozatosan heverte ki a következő évben, részben Waite-tel való szoros barátságának köszönhetően. Waite befolyásának köszönhetően csatlakozott Machen ekkor az Arany Hajnal Hermetikus Rendjéhez, bár érdeklődése a szervezet iránt nem volt tartós vagy túl mély.
Machen felépülését tovább segítette hirtelen pályamódosítása, 1901-ben színész lett, és Frank Benson utazó színészekből álló társulatának tagja, ezzel a hivatással pedig az egész országot bejárta.
Ez 1903-ban egy második házassághoz vezetett Dorothie Purefoy Hudlestonnal, ami sok boldogságot hozott Machennek. 1902-ben sikerült kiadót találnia korábbi, az irodalom természetét elemző Hieroglyphics című művéhez, amely arra a következtetésre jutott, hogy az igazi irodalomnak „eksztázist” kell közvetítenie. 1906-ban Machen irodalmi karrierje ismét virágzásnak indult, amikor a The House of Souls című könyv összegyűjtötte a kilencvenes évek legjelentősebb műveit, és új közönséghez juttatta el azokat. Kiadott egy szatirikus művet is, a Dr Stiggins: His Views and Principles címűt, amelyet általában az egyik leggyengébb művének tartanak."Dr Stiggins was not read in his day and is unreadable in ours" S.T. Joshi, The Weird Tale (University of Texas Press 1990), p. 17
Machen ebben az időben a kelta kereszténységet, a Szent Grált és Artúr királyt is kutatta. Nézeteit Lord Alfred Douglas The Academy című lapjában publikálva, amelyhez rendszeresen írt, arra a következtetésre jutott, hogy a Grál legendái valójában a kelta egyház rítusainak homályos emlékein alapulnak. Ezek az elképzelések hangsúlyosan szerepeltek The Secret Glory című regényében is, amelyet ekkor írt, és amely a Grál valamilyen formában a modern korban való fennmaradásának gondolatát elsőként alkalmazta a szépirodalomban. Ezt az elképzelést azóta is sokan alkalmazzák, például Charles Williams (War in Heaven), Dan Brown (A Da Vinci-kód) és George Lucas (Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag). 1907-ben végre megjelent a The Hill of Dreams, amelyet általában Machen remekművének tartanak, bár akkoriban nem igazán ismerték el.
A következő néhány évben Machen folytatta a színészi tevékenységet különböző társulatokban és újságírói munkát, de egyre nehezebben tudott megélni, és öröksége már rég kimerült. Irodalmi összejövetelekre is járt, mint például a New Bohemians és a Square Club.
Újságírás és a Nagy Háború: 1910–1921 Machen végül 1910-ben teljes munkaidős újságírói állást fogadott el Alfred Harmsworth Evening News című lapjánál. 1912 februárjában megszületett fia, Hilary, majd 1917-ben lánya, Janet. Az első világháború 1914-es kitörése húsz év után először hozta Machent ismét a nyilvánosság elé „Az íjász” című novellájának megjelenése és az azt követő „Mons angyalai” című epizód körüli nyilvánosság révén. Ezt a sikert kihasználva számos novellát publikált, amelyek többsége a közhangulatot növelő propaganda volt, de a legjelentősebbek, a „A nagy visszatérés” (1915) és a „Terror” (1917) című novella is sikeresebb volt. A háború alatt önéletrajzi cikkek sorozatát is publikálta, amelyeket később könyv formájában újranyomtak Far Off Things címmel. A háborús évek alatt Machen találkozott Caradoc Evansszel is, és támogatta munkásságát.
Machen általában nem szeretett az újságnál dolgozni, és csak a családja megélhetésének tartotta. A pénz hasznosnak bizonyult, lehetővé téve számára, hogy 1919-ben egy nagyobb, kertes házba költözzön St. John's Woodban, amely híres helyszíne lett az irodalmi összejöveteleknek, amelyekre olyan barátai vettek részt, mint Augustus John, D. B. Wyndham Lewis és Jerome K. Jerome. Machen 1921-es elbocsátása az Evening Newstól bizonyos értelemben megkönnyebbülést jelentett, bár anyagi problémákat okozott. Kortársai azonban Machent nagyszerű Fleet Street-i személyiségként ismerték el, és a húszas évek nagy részében továbbra is keresett esszéíró maradt.
Machen-boom az 1920-as években
1922-ben Machen irodalmi sorsa újra fellendült. The Secret Glory ("A Titkos dicsőség"), amelyet egyesek Machen utolsó remekművének tartanak, késve jelent meg, akárcsak az önéletrajzi jellegű Far Off Things ("Távoli dolgok"), valamint Casanova-fordításának, a The House of Souls-nak ("Lelkek háza") és a The Hill of Dreams-nak ("Álmok dombja") új kiadásai. Machen művei ekkor új közönségre és kiadókra találtak az Egyesült Államokban, és sorozatban érkeztek a könyvek újrakiadására vonatkozó kérések. Vincent Starrett, James Branch Cabell és Carl Van Vechten amerikai rajongói voltak, akik segítettek ebben a folyamatban.
Növekvő vagyonának egy másik jele volt műveinek gyűjteményes kiadásának (a "Caerleon-kiadás") és egy bibliográfia 1923-as megjelenése. Ebben az évben jelent meg egy nemrég befejezett önéletrajzi kötet is, a Things Near and Far ("Közeli és távoli dolgok") című – a harmadik és egyben utolsó kötet, a The London Adventure ("Londoni kaland") 1924-ben. Korábbi művei hirtelen keresett gyűjtői darabokká váltak ebben az időben, ezt a pozíciót azóta is betöltik. 1924-ben kiadott egy gyűjteményt saját munkásságáról szóló negatív kritikákból, nagyon kevés kommentárral, Precious Balms címmel. Ebben a jóléti időszakban Machen otthonába sok látogató és társasági összejövetel érkezett, és Machen új barátokat szerzett, például Oliver Stonort.
Utolsó évek: 1926–1947 1926-ra az újra kiadási fellendülés nagyrészt véget ért, és Machen jövedelme csökkent. Továbbra is újra kiadta korábbi műveit gyűjteményes kiadásokban, esszéket és cikkeket írt különféle magazinoknak és újságoknak, valamint előszavakat és bevezetőket írt mind saját, mind más írók műveihez – például Fred Hando monmouthshire-i történész The Pleasant Land of Gwent (1944) című művéhez, de kevés új szépirodalmat alkotott. 1927-ben kéziratfelolvasó lett az Ernest Benn kiadónál, ami 1933-ig nagyon is szükséges rendszeres jövedelmet hozott számára.
1929-ben Machen és családja Londonból a buckinghamshire-i Amershambe költözött, de továbbra is anyagi nehézségekkel küzdött. Irodalmi munkássága elismerést kapott, amikor 1932-ben évi 100 font polgári nyugdíjat kapott, de Benn egy évvel későbbi munkahelyének elvesztése ismét megnehezítette a helyzetet. A harmincas években Machen néhány rövidebb műveiből álló gyűjtemény jelent meg, részben John Gawsworth Machen melletti kiállásának eredményeként, aki szintén elkezdte Machen-életrajzának munkáját, amely csak 2005-ben jelent meg Arthur Machen barátainak köszönhetően.