Maár Gyula (Budapest, 1934. augusztus 2. – Budapest, 2013. december 20.) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró.
Életpályája Polgári családba született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt 1952–1957 között, történelemből és irodalomból diplomázott. Tanított néhány évig, majd 1960–1961-ben a Medicina Könyvkiadó lektora, 1961-től 1963-ig pedig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1963-ban jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, 1968-ban végzett rendezőként, ezután a Mafilm rendezője lett. Első jelentősebb alkotása a Balázs Béla Stúdióban készült 1971-ben Prés címmel. Első játékfilmjét 1973-ban rendezte Végül címmel – a film a mannheimi filmfesztivál fődíját nyerte el, 1974-ben pedig a touloni filmfesztiválon a legjobb rendező díjat kapta. Minden filmjét finom, mély intelligencia, ironikus humor és az élet mulandóságát érző szomorúság szőtte át. A Teketória, az Első 200 évem, a Déryné, hol van? (ez utóbbiban nyújtott alakításáért Törőcsik Marit Cannes-ban a legjobb színésznő díjjal jutalmazták) mind olyan alkotások, amik hangnemükben, ízlésükben elütnek annak a kornak sikervonulatától és elviségétől, amiben készültek. Készített tévéfilmet Giordano Bruno A gyertyás című egyetlen színpadi művéből, a rendszerváltásról szóló Hoppá című társadalmi filmszatírája feltétlenül a legjobbak közül való a volt kommunista régióban – leleplező mondanivalója ma sokkal nyilvánvalóbb, mint amikor a film készült.
A filmszakma akkori vezetői szívesen söpörték szőnyeg alá a zavarba ejtően intelligens, sokrétű műveltségű, éles szemű, biztos ízlésű új rendezőtársat. Humora, látása rendkívül aktuális, eleven. Legtöbb filmjének operatőre Koltai Lajos volt, aki a legtiszteletteljesebb elismeréssel adózik Maár Gyula művészetének, csakúgy, mint Tarr Béla, aki Maár Gyula Töredék című legutolsó filmjének producere volt. Rendszeresen készített filmeket a Magyar Televíziónak. Nevéhez olyan tévéfilmek rendezése fűződik, mint az 1976-ban Jókai Mór regényéből készült A lőcsei fehér asszony, a Bűn és bűnhődés vagy az Én és a kisöcsém című zenés film. Készített portréfilmet feleségéről, Törőcsik Mariról, Pilinszky Jánosról és Polgár Lászlóról.
Gyermekkorában készített festményeit rövid időre kiállították Budapesten.
Végakarata szerint felesége, Törőcsik Mari és lánya a hamvait a Sugovica folyóba szórta.
Színházi munkái Szerzőként Bűn és bűnhődés (1969) Viszontlátásra, drága (1972)
Rendezőként Pilinszky János: Síremlék (1978) Szép Ernő: Patika (1979) Hamilton: Gázláng (1983) Remenyik Zsigmond: 'Vén Európa' Hotel (1984) Popplewell: A hölgy fecseg és nyomoz (1985) Erkel Ferenc: Hunyadi László (1989)
Filmjei Rendezőként
Ablak (1966) Skorbut (1967) Klösz mester világa (1969) Prés (1971, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Végül (1973, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Déryné, hol van? (1975, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Teketória (1976, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony (1976, forgatókönyvíró is) - tévéfilm Színész vagyok - Törőcsik Mari (1977) - tévéfilm Viszontlátásra, drága! (1978, forgatókönyvíró is) - tévéfilm Zenés TV Színház Bűn és bűnhődés (1980) - tévéfilm, színházi közvetítés Álom a színházról (1982) Lysistrate (1983) – tv-opera Lót (1985) A Montmartre-i ibolya (1987) Én és a kisöcsém (1989) – tv-operett Nápolyi mulatságok (1982, forgatókönyvíró is) - tévéfilm Felhőjáték (1983, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Micsoda útjaim (1984) - tévéfilm Széphistória (1984) Ez csak színjáték (1985) Első kétszáz évem (1985, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm KZ-oratórium (1986) - tévéfilm, dokumentumfilm Moldova György: Malom a pokolban (1987, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Scuderi kisasszony (1986) Ördögi kísértetek (1986) Az ördög talizmánja (1987) (tévéfilm) Síremlék – Pilinszky János színművének (1989) - tévéfilm Búcsú a kommunizmustól (1990) - tévéfilm, dokumentumfilm A kommunizmus múmiái (1990) - tévéfilm, dokumentumfilm A szkipetárok földjén (1990) Hoppá (1993, forgatókönyvíró is) - játékfilm Lement a hold (1993) - tévéfilm Balkán! Balkán! (1993, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Fejezetek a magyar film történetéből (1995) - tévéfilm, ismeretterjesztő sorozat Moszkvai képeslap (1995) Törőcsik Mari (1996) - portréfilm Esti sugárkoszorú (1997) - tévéfilm, versösszeállítás Befordultam a konyhára (1997) - tévéfilm, versösszeállítás Törőcsik Mari Cannes-ben (1998) - tévéfilm Szilveszter vagy amit akartok (1998) Ennyiből ennyi - Erdély, 1990) (2000, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Töredék (2006, forgatókönyvíró is) - nagyjátékfilm Forgatókönyvíróként Harminckét nevem volt (1972) Ártatlan gyilkosok (1973) Megtörtént bűnügyek (1974) Mese habbal (1979)
Színészként Macbeth (1982)
Egyéb filmjei Sziget a szárazföldön (1969) – rendezőasszisztens A halhatatlan légiós, akit csak péhovárdnak hívtak (1971) – szaktanácsadó Herkulesfürdői emlék (1976) – szaktanácsadó Őszi almanach (1984)
Könyvei Maár Gyula–Zimre Péter: Sértődött utazás; Szépirodalmi, Budapest, 1970 Gyilkos van a padláson. Egyfelvonásos; in: Bohók és bohócok. Öt új magyar egyfelvonásos; NPI, Budapest, 1979 (Színjátszók kiskönyvtára)
Díjai, elismerései Mannheimi fesztivál fődíja (1974) Végül A filmkritikusok díja (1975) Touloni fesztivál: legjobb rendezés díja (1975) Újdelhi fesztivál zsűri-különdíja (1984) Balázs Béla-díj (1984) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2009) Kossuth-díj (2010)
Jegyzetek
Források
Maár Gyula 75 éves Beszélgetés Maár Gyulával. Maár Gyula festménykiállításának megnyitója, 2012. szeptember 7.
További információk Születésnapi levél, Terasz , terasz.hu Színházi Adattár , szinhaziadattar.hu Maár Gyula arcképe , artfoto.greguss.net
Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei