A dzsinnik(Chinok) (jin/csen) egy Török nyelvű és török származású törzs, amely a mai Jereván és a mai Grúzia területén élt a kora középkorban, és szerepet játszott az azerbajdzsáni törökök etnogenezisében is. Források szerint a kora török időszaktól a 18. századig a dzsinni törzsek a Kura folyó mentén éltek Grúzia területétől Samkirig, majd a 18. század végén kiléptek a grúz király uralmából, és Kangar néppel együtt a Karabah régióba költöztek. A Dzsinnik (más néven Chinok; jin/csen) egy török nyelvű és török származású törzs volt, amely a kora középkorban a mai Jereván, valamint a mai Grúzia területén élt. A törzs jelentős szerepet játszott az azerbajdzsáni törökök etnogenezisében.

A források szerint a dzsinnik törzsek a kora török időszaktól egészen a 18. századig a Kura folyó mentén éltek, Grúzia területétől egészen Samkirig. A 18. század végén kiváltak a grúz király fennhatósága alól, majd a kangar néppel együtt a Karabah régióba költöztek.

Egyes kutatók feltételezik, hogy kapcsolatban állhattak a kaukázusi magyarokkal is.Úgy tartják, hogy a kaukázusi magyarokkal van kapcsolatban.

Általános információk A Dél-Kaukázus területén a dzsinnik a 3–4. században telepedtek le Örményországban és Grúziában. Az örményországi dzsinnik a 4. században felvették a kereszténységet. A 8. századig az örmény hadsereg valamennyi főparancsnoka a dzsinni törzsből származott. A törzs őséről, Mamigunról elnevezve, az örmény forrásokban Mamikoniai Mamigunok (örményül: Mamikonean Mamiguns) néven szerepeltek.

A Grúzia területén, a Kura folyó mentén élő dzsinnik kezdetben nem tértek át a kereszténységre. Az erőd, ahol laktak, a mai Grúziában Shamsvilde néven ismert, amely az Ukh Ox elnevezés fordítása (grúzul: sami – három, shvilde – nyíl).

A „Sziszakan története” című mű szerzője, Sztyepan Orbelian eredetileg török dzsinni származású volt. Apját Tarszanj néven említi, amely a bizánci forrásokban szereplő egyik kazár hadvezér, Tarmanj nevével is összevethető. Sztyepan Orbelian beszámolója szerint a dzsinnik a 3. században Csin-Bakur vezetésével észak felől, a Darjal-hágón keresztül érkeztek Grúzia területére. A Darjal elnevezést egyes kutatók török eredetűnek tartják, a dar (szoros), darısqal és yal szavak összetételéből eredeztetve; később tévesen a perzsa Dar-i Alan („az alánok kapuja”) formával azonosították, noha erre vonatkozóan nem maradt fenn kortárs forrás.

A grúz uralkodó tisztelettel fogadta a dzsinneket, és letelepedésükre az Orbeti nevű erődöt adományozta számukra, amelynek neve jelentése szerint „a sas otthona”. A dzsinnik uralkodó dinasztiája az erődről kapta az Orbeli nevet. Ez a dinasztia mintegy ezer éven át állt fenn, egészen 1117-ig, amikor uralmuk megszűnt. A 19. századig Grúziában ismert Orbeli hercegi család szintén a dzsinnikhez kötötte eredetét.

Az örmény történész N. G. Adonts feljegyzése szerint a 19. század elején a grúziai Orbeli hercegek saját őseiket a dzsinnek között keresték, és Csin-Bakurt tekintették legfőbb ősüknek. Az Orbeli kánság 1117-ben építtette fel a grúziai Lori erődöt, azonban a keresztény örmények és grúzok fegyveres ellenállást tanúsítottak az Orbeliek uralma ellen. Ennek következtében a dinasztia egy része hadseregével Sziszakan területére vonult, áttért a kereszténységre, majd fokozatosan megszerezte a politikai hatalmat.

A 13. században Sziszakan uralkodója Sztyepan Orbelian volt, aki 1290-ben írta meg „A sziszakani dinasztia történetéből” című művét. A munka grabar, azaz óörmény nyelven készült, ami az adott korszakban természetesnek számított. Ekkoriban ugyanis a sziszakani egyház – amely korábban a kaukázusi albán egyház fennhatósága alá tartozott – már az örmény egyház irányítása alá került. Az arab kalifátus korábbi döntései nyomán a keresztény kaukázusi albán közösségek írásbelisége és egyházi levelezése is a grabar nyelvet használta. Így Sztyepan Orbelian, keresztény uralkodóként és egyházi személyiségként, művét szükségszerűen örmény nyelven alkotta meg. .

A szaka eredetű sziszak dinasztia hosszú időn keresztül uralkodott Sziszak területén. Nevükhöz fűződik Zangezur térségének számos ősi erődítménye és védelmi létesítménye. Sztyepan Orbelian feljegyzései szerint a felső-karabahi Dizak erődöt is a sziszak dinasztia építtette.

A sziszakok egy másik jelentős erődítménye a Seki erőd volt, amely szintén fontos katonai és közigazgatási szerepet töltött be a térségben.

Azt a tényt, hogy Sziszek a kaukázusi Albánia része volt, megerősíti Stepan Orbelian azon információja is, miszerint Asuagen albán cár királyi zászlóját a szjúni püspöknek adományozta. A szerző továbbá azt írja, hogy a szíszakok nemcsak szjúni, hanem az albán cárok ősei is, sőt, még idősebbek is náluk. Művének V. fejezetében Stepan Orbelian azt írja, hogy a szjúniak az örmény lakosság előtt váltak vallásossá (azaz keresztényné). jobbra|bélyegkép|150x150px|Térkép Van egy tény is, amely azt mutatja, hogy a szisákok törökök. Az albán történész, Moisey Kalankatlı azt írja, hogy a szisákok Jáfet leszármazottai közé tartoznak. Jáfet alatt a szerző a törököket érti. Jáfet fiai között ugyanis megemlíti a gamereket (kimmereket), a magógot (szkítákat) és a médeket is. Az 5. századi örmény történész, Moisey Khorenli azt írja, hogy Szjúni uralkodói nem örmények voltak, hanem a szisák dinasztiából, azaz a szakákból származtak.

Földrajzi nevekben A dzsinni földrajzi név nemcsak Azerbajdzsánban, hanem a szomszédos országokban és más helyeken is megtalálható. Az e törzs tagjai által épített településeket róluk nevezik el dzsinninek.

A Nahcseván területén található Jinler helynévvel kapcsolatban G. Gejbullajev megjegyzi, hogy a kínai Turkesztánból származó török etnikai csoportokat „csinlilernek” nevezték, majd egy idő után ez a szó beolvadt és „dzsinni” lett. E név létezése azt bizonyítja, hogy a kínai Turkesztánból származó török etnikai csoportok időről időre ide érkeztek.

A dzsinni etnotoponim település, amely a Gazakh járásból Karabahba a 18. század végén vándorolt dzsinni törzsbe tartozó családok letelepedésének eredményeként jött létre, a Khachinchay folyó partján, a hegy lábánál található, Aghdam régió Alimadadli közigazgatási területi egységében. Az ősi örmény forrásokban a törzs neve Chen-ként jelenik meg. Ez a nyelvben a "ch" hang hiányának, valamint az etnonimában az "i" hang "e" hanggal való helyettesítésének az eredménye; ezt az is megerősíti, hogy ugyanazt az etnonimát az ősi grúz forrásokban Jin-ként írják. Az örmény kutatók (G. Sandalchian, Gevork Aslan stb.) vonakodnak sokat írni a törzs nyelvi hovatartozásáról, és azt is megpróbálják bizonyítani, hogy ez a törzs Jin országából származik, és egyesek etnikailag Jinek. Sajnos néhány azerbajdzsáni kutató is hisz ebben a lehetőségben (például Farida Mammadova is ezt a véleményt vallja). Valójában a Jinli Jin törzs egyike azon ősi török törzseknek, amelyek Turkesztánból származnak, és a 3. században kezdtek el Örményországban élni. Két tény bizonyítja, hogy törökül beszélnek: először is, a törzs vezetőinek nevei - Mamigun és Konag - ősi török eredetűek; Meg kell jegyezni, hogy a Mamigun név végén található "gun" komponens a törökök és mongolok cárjainak és emírjeinek nevében is megtalálható. A. Bakikhanov azt írja, hogy a 3. században Albániába északról betört törökül beszélő baziliszkusz cárjának neve Katargun volt.

A név a jinli törzs nevéhez kapcsolódik, akik a 18. században Grúzia Bolus (grúz Bolnisi) régiójából vándoroltak ebbe a régióba és Karabahba. Vagyis a helynév jelentése "Jinli, aki Bolusból/Bolnisiből származott". A falu korábbi neve Jinli Boluslu volt, amelyet 2011. szeptember 30-án Boluslura változtattak. A mongol kán, Dzsingisz kán egyik tábornokát Csurmakunnak, fiát pedig Abukunnak hívták. Az Elhanida- dinasztiából (13-14. század) származó kagán neve Argun volt. Ami a Konag nevet illeti, az az ókori törökök körében gyakori név Konak, Kunak formában. A Fekete-tenger északi partján élő szkíták cárja Xunaxis volt (görögül az -is utótag). Az albán történész, Musa Kalankatlı azt írja, hogy a kazárok között egy kagán neve Xonak volt. A konak a volgai bolgárok, a kunak cárok pedig a dél-oroszországi sztyeppéken az 5. században élő török nyelvű avarok körében ismertek. Ez a név a török hunak („hát”, „oszlop”) vagy konak („éjszakai töltők”) szavak egyikét tükrözi. Másodszor, a csenlik a kora középkorban is éltek Grúziában. Grúz forrásokban egyértelműen „törököknek” nevezik őket. P. K. Patkanov örmény történész egyértelműen azt írja, hogy a csenlik nem kínaiak (Kína őslakosai), hanem törökök voltak. Véleménye szerint ez a törzs a Volga vidékéről érkezett Örményországba. És a Volga vidékén nem lehettek Kínából származó kínaiak. Ez egy felszínes hasonlóság. Érdekes, hogy az emberiség történelmében csak a kínaiak nem vándoroltak soha semmilyen módon nyugat felé. Még egy 5. századi örmény szerző is azt írta, hogy a csenlik „északkeleti országokból” származnak. Másodszor, az ókori grúz források arra utalnak, hogy a dzsinnik északról érkeztek Grúziába, élükön Jin-Bakurral (az ókori török nyelvekben a személynevek elején szereplő dzsin szó jelentése „hatalmas”, „erős”, „szilárd”), és átkeltek a Daryal-hágón.

Fordítás

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Kaukázusi Albania

Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal