A berettyóújfalui havasok a Berettyóújfalutól délre, a 47-es út mellett fekvő kisebb dombság tréfás elnevezése. Nem tévesztendő össze a Berettyóújfalutól kb. 120 km-re lévő Bihari-havasok csúcsaival, amelyek csak alkalmanként, nagyon tiszta időben láthatóak innen. A dombok által rejtett őskori és bronzkori leletek egy részének régészeti feltárása megtörtént a múlt században.
A név onnan ered, hogy a legmagasabb dombjait a havas teleken már messziről is látható fehér hósapka borítja, amit a helyiek némi túlzással „havasoknak” neveznek. Valójában a terület enyhén hullámos felszínű, löszös és homokos üledékekből felépülő dombvidék, kisebb vízmosásokkal és lapos gerincekkel.
Állatvilága jellemző az Alföld peremére: gyakran látható az egerészölyv (Buteo buteo), a vörös vércse (Falco tinnunculus) és a búbos banka (Upupa epops) és az újfalui hócsér (Sterna nivicola ujfalviensis), amelynek tél végi megjelenéséről a helyiek azt tartják, hogy a közeledő enyhülést jelzi.
A növényzetet löszgyep-maradványok, akácosok, szántóföldek és kisebb ligetes erdőfoltok mozaikja alkotja. Tavasszal a vadvirágos rétek és a virágzó gyümölcsfák teszik látványossá a tájat, a nyári hőség megjelenésével azonban a táj hamar kopárrá válik. A "havasok" déli lejtőin, Furta és Zsáka környékén termesztik az apró szemű, kifejezetten savas ízű "furtai savankás" szőlőt, amelyből inkább frissítő, könnyű asztali bort vagy mustot készítenek, mintsem hosszú érlelésre szánt borokat.
Jegyzetek