A Nixxes Software B.V. egy holland videójáték-fejlesztő vállalat, melynek székhelye Utrechtben, Hollandiában található. A céget Jurjen Katsman alapította 1999-ben, hogy a Legacy of Kain: Soul Reaver-t a Dreamcast játékkonzolra portolja. 2021. júliusában a SIE megvásárolta a céget a PlayStation Studios részeként azért, hogy játékait a PlayStation mellett PC-re is eljuttathassa. 2020-tól a Nixxes munkájának 40%-át játékportok teszik ki, míg a fennmaradó rész közös fejlesztési feladatokra, például művészeti anyagok előállítására irányul.

A cég története Az 1990-es évek közepén Jurjen Katsman-t egy hétvégén meghívták, hogy találkozzon a brit Eidos Interactive-nál dolgozó holland fejlesztőkkel, akik a tudta nélkül megszerveztek számára egy állásinterjút. Az Eidos felvette, és három héten belül Londonba költöztette Katsman-t, ami miatt ott kellett hagynia egyetemi tanulmányait. Két évet töltött Londonban, majd az Egyesült Államokbeli Crystal Dynamicshez helyezték át, amelyet az Eidos 1998-ban felvásárolt. Miután egy ideig szállodákban élt, Katsman végül visszatért Hollandiába. Ekkor a Crystal Dynamics a Legacy of Kain: Soul Reaver fejlesztésén dolgozott, és olyan fejlesztőt keresett, aki képes a játék Dreamcastre való portolására. Katsman erre képes is volt, és 1999-ben megalapította a Nixxes Software-t, melynek nevét a demoscene-becenevéből, a „nix”-ből kapta. A Legacy of Kain: Soul Reaver Dreamcast-portja a Nixxes első projektje volt, amelyet Katsman egyedül fejezett be.

2013-ra, a Thief fejlesztése idején, a Nixxes-nél már 17 ember dolgozott. 2018-ban a cég az utrechti Világkereskedelmi Központba költözött.

A COVID-járvány kezdetén a vállalat nehéz helyzetbe került; sok hardver az irodában rekedt, miközben a legtöbb alkalmazott otthonról dolgozott, és számos munkafolyamat stabil és gyors kapcsolatot igényelt a cég szervereivel. 2021. július 1-jén a SIE bejelentette a Nixxes Software felvásárlását, a feltételek azonban nem voltak nyilvánosak. Még abban a hónapban, egy Famitsunak adott nyilatkozatában a SIE vezérigazgatója, Jim Ryan elmondta, hogy a felvásárlás célja az, hogy a vállalat saját fejlesztésű PlayStation-játékait eljuttassa PC-re is. 2020. és 2021. során a Nixxes a Guerrilla Gamesnek segített a Horizon Zero Dawn Complete Edition Windows-verziójának javításában. Első önálló projektjük, a PlayStation Studios leányvállalataként, 2022 júniusában jelent meg, és két játékot foglalt magában. A két játék a Marvel's Spider-Man Remastered és a Marvel's Spider-Man: Miles Morales PC-s portjai voltak, melyeket a testvérstúdiójukkal, az Insomniac Gamesszel együttműködve fejlesztettek.

2023-ban a Nixxes megerősítette, hogy további remastereken fognak dolgozni, miközben folytatják a PC-s portokon végzett munkájukat is.

Játékok Év Játék Platform(ok) Eredeti fejlesztő Megjegyzés(ek) Forrás(ok) 2000 Legacy of Kain: Soul Reaver Dreamcast Crystal Dynamics PC-s port fejlesztése 2001 Mad Dash Racing Xbox Grafikus motor fejlesztése Soul Reaver 2 Windows PC-s port fejlesztése 2002 Blood Omen 2 GameCube, Windows, Xbox 2003 Legacy of Kain: Defiance Windows, Xbox PC-s port, és fejlesztői eszközök fejlesztése Whiplash PlayStation 2, Xbox Grafikus motor fejlesztése 2005 Project Snowblind Windows, Xbox PC-s port fejlesztése 2006 Tomb Raider: Legend GameCube, Windows, Xbox PC-s port, és fejlesztői eszközök fejlesztése 2007 Tomb Raider: Anniversary Windows PC-s port fejlesztése 2008 Tomb Raider: Underworld Windows, PlayStation 3 2010 Kane & Lynch 2: Dog Days Windows IO Interactive Lara Croft and the Guardian of Light Windows, PlayStation 3 Crystal Dynamics 2011 Deus Ex: Human Revolution Windows Eidos-Montréal 2012 Hitman: Absolution IO Interactive 2013 Tomb Raider Windows, PlayStation 3, PlayStation 4 Crystal Dynamics Killzone Shadow Fall PlayStation 4 Guerrilla Games Egyéb munkálatok 2014 Thief Windows Eidos-Montréal PC-s port fejlesztése Lara Croft and the Temple of Osiris Windows, PlayStation 4 Crystal Dynamics 2015 Rise of the Tomb Raider Windows, Xbox 360, PlayStation 4 2016 Deus Ex: Mankind Divided Windows Eidos-Montréal 2018 Shadow of the Tomb Raider 2020 Marvel's Avengers Crystal Dynamics 2021 Horizon Zero Dawn Complete Edition Guerrilla Games Megjelenés utáni munkálatok 2022 Marvel's Spider-Man Remastered Insomniac Games Portolás Marvel's Spider-Man: Miles Morales 2023 Ratchet & Clank: Rift Apart 2024 Horizon Forbidden West Complete Edition Guerrilla Games Ghost of Tsushima Director's Cut Sucker Punch Productions Horizon Zero Dawn Remastered PlayStation 5, Windows Guerrilla Games 2025 Marvel's Spider-Man 2 Windows Insomniac Games The Last of Us Part II Remastered Naughty Dog Helldivers 2 Xbox Series X/S Arrowhead Game Studios The Last of Us Part I Windows Naughty Dog Megjelenés utáni munkálatok Helldivers 2 Arrowhead Game Studios 2026 Saros PlayStation 5 Housemarque Egyéb munkálatok

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Videójáték-fejlesztő cégek