bélyegkép|jobbra|George Hyde Fallon demokrata képviselő, a törvény fő támogatója bélyegkép|jobbra|Dwight D. Eisenhower aláírja a törvényt Az 1956-es Federal-Aid Highway Act (más néven National Interstate and Defense Highways Act, Pub. L. 84–627) az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa által megszavazott és Dwight D. Eisenhower elnök által 1956. június 29-én aláírt törvény, amely 25 milliárd dolláros költségvetéssel létrehozta az USA legnagyobb közberuházását, a tíz éven belül 66 ezer kilométerré növesztett Interstate Highway Systemet.

Története

Egyesek szerint Eisenhower támogatásában nagy szerepet játszott, hogy 1919-ben a hadsereg transznacionális konvojával végigutazott az első USA-t keresztező úton, a Lincoln Highwayen (ennek alátámasztására kevés forrás áll rendelkezésre). A konvoj 1919. július 7-én indult a Fehér Háztól és a Pennsylvania állambeli Gettysburg érintésével 1919. szeptember 6-án érkezett meg San Franciscóba; menet közben számos hidat ujjá kellett építeniük, a járművek pedig többször elakadtak. A körülmények ellenére mindenhol szívélyes fogadtatásban részesültek. Az akkor 28 éves ezredes, Eisenhower az 1967-ben megjelent könyvében Through Darkest America With Truck and Tank címmel az útnak egész fejezetet szentelt. Támogatásában szerepet játszott a német Autobahn hálózat, és 1954-es tervezetét követően a finanszírozásra 1956-ban létrehozták a Highway Trust Fundot.

Ugyan Eisenhower az úthálózatot állítólag védelmi célokra szánta, valójában inkább a gazdasági célokat és a balesetek ritkítását említette, emellett földi támadás esetén fontos szerepe van a csapatmozgásokban. Az 1919-es konvoj által 62 nap alatt megtett út az autópályák megépültével öt napra csökkent.

Eisenhowernek a törvényben betöltött szerepét jelentősen felnagyították; az ő verzióját 1955-ben leszavazták, az 1956-os javaslat valójában Albert Gore Sr., George Fallon, Dennis Chavez és Hale Boggs demokrata szenátorok ötlete volt; ezzel a Highway Trust Fundot az üzemanyagok, gumiabroncsok és más eszközök jövedékiadó-bevételéből finanszíroznák. Eisenhower ellenezte az adóemelést, ehelyett egy kötvénykibocsátó szervezetet hozott volna létre, az ötletet azonban saját számvevője, Joseph Campbell is ellenezte.

Fizetőutak Több, korábban már létező díjköteles szakasz az Interstate Highway System része lett; New York, New Jersey, Pennsylvania, Ohio, Indiana, Illinois, Kansas, Oklahoma, Massachusetts, New Hampshire, Maine és Nyugat-Virginiában is vannak fizetős szakaszok, a befolyt összeget Massachusettsben csak közlekedésfejlesztésre, a többi államban másra is fordíthatják. San Francisco térségében díjköteles hidak és alagutak is vannak, emellett egyes szakaszokon bizonyos sávok is fizetősek.

Connecticut, Kentucky, Maryland, Texas és Virginia államok az autópályák megtérülését követően felszámolták a díjköteles szakaszokat, emellett Kentuckyban más, korábban fizetős utak is az autópálya-hálózat részei lettek.

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Pub. L. 84–627 70 Stat. 374

Kategória:Amerikai törvények Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok autópályái Kategória:1956