XIV. Lajos (ismert ragadványnevén: Nagy Lajos, , vagy a Napkirály, ; Saint-Germain-en-Laye, Franciaország, 1638. szeptember 5. – Versailles, Franciaország, 1715. szeptember 1.), Franciaország királya 1643-tól 1715-ben bekövetkezett haláláig. Összesen 72 éves és 110 napos uralkodásával minden idők leghosszabb ideig regnáló szuverén uralkodójának számít. Uralkodóháza, a Bourbon-ház harmadik tagja volt a francia trónon.
Lajos, bár apja, XIII. Lajos 1643-as halálával már négy esztendős korától királynak számított, koronázására pedig 1654-ben került sor, régensként kezdetben édesanyja, Ausztriai Anna szolgált 1651-ig, majd a kormányzást Mazarin bíboros gyakorolta. Szuverén uralkodását a bíboros 1661-es halálával kezdte meg új főminisztere, Jean-Baptiste Colbert segítségével. Hatalmát a királyok isteni jogának szellemében gyakorolta, és egy központosított abszolút monarchia kiépítéséért dolgozott. Ugyanakkor a neki tulajdonított közismert anekdotát, miszerint „Az állam én vagyok!”, valójában sosem mondta. A kiskorúsága idején zajló Fronde felkelést leverte, ezzel a feudalizmus utolsó maradványait is felszámolta, mivel az arisztokráciát arra kényszerítette, hogy saját birtokai helyett az általa megálmodott versailles-i kastélyban éljenek. A fontainebleau-i ediktummal eltörölte a hugenották korábban, még nagyapja, IV. Henrik idején biztosított jogait, ezzel lényegében felszámolta a protestantizmust az országban.
Hosszú uralkodása alatt a Francia Királyság Európa vezető hatalmává vált, rendszeresen érvényesítve katonai erejét. A spanyolokkal vívott háború (1635–59) végig kísérte gyermekkorát, regnálása alatt pedig három nagy kontinentális katonai konfliktust is vívott: a holland háborút (1672–79), valamint a pfalzi örökösödési (1688–97) és spanyol örökösödési háborút (1701–14), de rövidebb háborús konfliktusokat is indított, mint amilyen a devolúciós (1667–68) és az egyesítési háborúk (1683–84) voltak. Külpolitikáját egész uralkodása alatt a hadviselés határozta meg: személyes ambíciói révén kívánt dicsőséget szerezni országának, míg békeidőben a következő háborúra készítette fel haderejét. Háborúit olyan jelentős hadvezérek és tábornokok vezényelték, mint Turenne marsall, Vauban márki és Condé hercege.
XIV. Lajos uralkodása jelentősen befolyásolta Európa történelmét, rendszere mintául szolgált minden abszolutista uralkodó számára és ma is a központosított államhatalom elsődleges példája. Regnálása alatt vette kezdetét a francia gyarmatbirodalom kiépülése, továbbá a művészetek pártfogójaként olyan személyek mecénása volt, mint Bossuet, Molière, Jean Racine, valamint Charles Le Brun, Jean-Baptiste Lully és André Le Nôtre. Kezdeményezésére épült a Canal du Midi, továbbá ő alapította a Francia Természettudományi Akadémiát is.
Élete Származása 60px|balra Louis-Dieudonné királyi herceg 1638. szeptember 5-én született a Párizs közelében fekvő Saint-Germain-en-Laye kastélyában. Édesapja XIII. Lajos (1601–1643), a Bourbon-házból származó második francia király volt, IV. Henrik király és Medici Mária királyné fia.
Édesanyja Ausztriai Anna királyné (1601–1666) volt, III. Fülöp spanyol király és Ausztriai Margit királyné leánya. (Ausztriai Anna valójában Spanyolországban született, személyét id. Alexandre Dumas romantikus regényében, „A három testőr”-ben örökítette meg, bár a regény a történelmi hűséget nem tartotta tiszteletben, Richelieu bíborost például méltatlanul sötét színekben festette le).
A királyi pár házasságának 23 gyermektelen éve után a trónörökös (dauphin) születése igen nagy jelentőségű esemény volt az uralkodó család számára. E pillanatig a trónörökösnek járó orléans-i herceg (duc d’Orléans) címet addig XIII. Lajos öccse, Gaston királyi herceg viselte, akit sokan intrikus jellemnek tartottak. Richelieu bíboros, XIII. Lajos főminisztere (premier ministre) is attól tartott, hogy Gaston herceg uralma csak a főnemeseknek és a Habsburgoknak kedvezne. A háttérbe szorított Gaston herceg később, Richelieu és XIII. Lajos elhunyta után valóban szervezkedésbe kezdett, a Fronde felkelés során a királyellenes lázadókat támogatta.
A királyi utód szerencsés megszületését valóságos csodának tekintették, a szülők örömük és hálájuk jeleként elsőszülött gyermeküknek a Louis-Dieudonné keresztnevet adták, melynek jelentése „Lajos, Isten ajándéka”. A trónörökös megkapta a hagyományos dauphin de Viennois címet. A két évtizeden át hiába várt fiú megszületése semmivé foszlatta Gaston herceg trónöröklési esélyét, és jelentős politikai sikert jelentett Richelieu bíborosnak.
A második fiú, Fülöp orléans-i herceg, Lajos öccse 1640-ben született, és előbb az Anjou hercege címet kapta. A királyi párnak ezután több gyermeke már nem született. Később, 1643-ban, bátyjának, Lajosnak trónra lépése után Fülöp lett a trón örököse (dauphin). 1661-ben, amikor nagybátyjuk, a háttérbe szorított Gaston herceg elhunyt, Fülöp kapta meg Orléans hercegének méltóságát is.
A gyermekkirály bal|70px
1643. május 14-én apjának, XIII. Lajosnak halála után a négyéves dauphin örökölte a királyi trónt, XIV. Lajos néven. Tizenhárom éves koráig (1651-ig) azonban anyja, Ausztriai Anna anyakirályné régensként uralkodott helyette. A királyné az udvari körök ellenzésének dacára az olasz származású Mazarin bíborost (1602–1661), az 1642-ben elhunyt Richelieu bizalmasát nevezte ki főminiszterévé. A tényleges kormányzati hatalom Mazarin kezében összpontosult. A bíboros céltudatosan készítette fel a gyermek Lajost a jövendő abszolút uralkodó szerepére, lépésről lépésre avatta be a hatalomgyakorlás mesterségébe, és fokozatosan bevonta a kormányzati döntésekbe.
A gyermek Lajos király trónra lépése a hosszú ideje zajló harmincéves háború (1618–1648) idejére esett. Franciaország hadban állt a Habsburg-ház uralma alá tartozó országokkal: a Német-római Birodalommal és a Spanyol Királysággal. A francia hadseregek igen eredményesen működtek, és nagy győzelmeket értek el. A hosszú háború azonban rendkívül megterhelte az államháztartást.
Anna királynénak, mint régensnek súlyos belpolitikai nehézségeket okozott a tény, hogy városbírák és a főnemesség (a hercegek) gyanakodva tekintettek a spanyol Habsburg származású királynéra, és heves ellenállást fejtettek ki a királyi kormányzat – azaz Mazarin bíboros – intézkedéseivel szemben. A francia udvarban idegen származása miatt eleinte kigúnyolt Anna királyné azonban franciábbnak bizonyult a franciáknál. Szembeszállt az udvarnál szokássá vált nepotizmussal (a kegyencek és kegyencnők uralmával), és nem tűrte el a királyi tekintély csorbítását az államvezetésben. A francia tábornokokat arra utasította, hogy lankadatlan erővel folytassák a harcot az ellenség – így Spanyolország – ellen is. Az állami ügyeket Mazarin bíboros vitte, aki elődjének, Richelieu bíborosnak abszolutisztikus politikáját folytatta, amely az államhatalomnak a király kezében való összpontosítását célozta és szolgálta. 1648-ban a vesztfáliai békeszerződéssel lezárult a Német-római Birodalom és szövetségesei ellen vívott harmincéves háború, amely Franciaországnak is jelentős győzelmeket hozott.
A Fronde felkelés
A vesztfáliai béke megkötése után nagy francia csapattesteket vezényelhettek át a Spanyolország elleni hadjáratra. Ekkor azonban kitört a Fronde (1648–1653), a párizsi parlament (azaz a Legfelsőbb Bíróság) és a francia főnemesség („les princes de sang”) nyílt fegyveres felkelése a király abszolutista politikája ellen. A polgárháborúvá szélesedő felkelésre Lajos király kiskorúsága adott ürügyet. A felkelők (Frondeurs, magyarul „parittyások”) azt hirdették, hogy ők Mazarin főminiszternek a királyra gyakorolt negatív befolyása ellen küzdenek. A bíborost idegen (olasz) származása miatt amúgy is általános megvetés vette körül. A királyi család hercegei különösen gyűlölték, mert következetesen kiszorította őket a politikai hatalomból. A harcot Lajos nagybátyja, Gaston királyi herceg, és a Condé hercegek vezették. Az arisztokrata lázadókat a spanyol király is támogatta. A városi parlamenteket (azaz főbíróságokat) viszont az angol polgári forradalom és polgárháború példája lelkesítette. Ők azt remélték, újabb kiváltságokat harcolhatnak maguknak ki a koronával szemben.
Megkoronázása és első házassága bélyegkép|jobbra|250px|XIV. Lajos és Ausztriai Mária Terézia királyné első fiukkal, Lajos herceggel.
XIV. Lajost 1651-ben nagykorúsították, anyjának régensi megbízatása ezzel hivatalosan véget ért. A Fronde-ot 1652-re leverték, bár a nyugtalanság még 1654-ig eltartott. A 13 éves király, aki még túl fiatal volt az uralkodáshoz, a várakozásoknak megfelelően – de az ősi szokásjoggal szöges ellentétben – Mazarin bíborosra ruházta a főhatalmat, és nem a királyi család rangidős hercegére. Lajos koronázására és ünnepélyes felkenésére 1654-ben a reimsi székesegyházban került sor, ezzel a királyi hatalom gyakorlásának rendje mindenki számára látható módon helyreállt. A koronázás a hatalom folyamatosságát, a királyi hatalom isteni eredetét jelképezte, a felkent király tehát számíthatott Isten oltalmára és a római katolikus egyház támogatására. 1654-től a serdülő király Mazarin bíboros unokahúgaival, előbb Olympia Mancinival, majd 1658-tól annak húgával, Maria Mancinival folytatott viszonyt. Utóbbi hölgyet feleségül is akarta venni, kapcsolatát Maria Mancinival csak vonakodva, a reálpolitikus Mazarin állhatatos rábeszélésére szakította meg, közvetlenül a spanyol királyi házasság megkötése előtt.
A polgárháború alatt a Spanyolország elleni háborút nem lehetett folytatni, a Frondeur-ök viszont jelentős támogatást kaptak a spanyoloktól. A Fronde leverése után viszont Lajos ismét Spanyolország ellen összpontosíthatta erőit. A Fronde több vezetője, köztük a „Nagy Condé” herceg, a harmincéves háború sikeres hadvezére nem hódolt meg, hanem a spanyol oldalra állva harcolt uralkodója ellen. A Lajoshoz hű hadvezérek, köztük Turenne marsall sikeres támadásokat vezettek a spanyol koronához tartozó Dél-Németalföld ellen. A francia királyi csapatok benyomultak a spanyol anyaországba is, és elfoglalták Katalóniát. 1657-ben Mazarin titkos szövetségi szerződést kötött az Oliver Cromwell vezette köztársasági Angliával (Commonwealth of England), 1658-ban a dűnék csatájában Turenne döntő vereséget mért a Condé herceg és Don Juan de Austria által vezetett németalföldi spanyol haderőre, békére szorítva a Spanyol Királyságot. IV. Fülöp király felajánlotta Lajosnak legidősebb leánya, Mária Terézia infánsnő kezét.
1659-ben a két uralkodó a Franciaország és Spanyolország határán fekvő Fácánok szigetén (, ) találkozott, és megkötötték a pireneusi békeszerződést. A Francia Királyság megkapta a Pireneusokban fekvő Roussillon vidékét, és az Artois-i grófságot (Spanyol-Németalföld részét). Az infánsnő – hozomány fejében – lemondott volna a spanyol trón öröklésének jogáról, de ezt az összeget Spanyolország sohasem tudta megfizetni, így Mária Terézia maradt a spanyol királyi ház legidősebb, trónöröklésre jogosult tagja. A királyi esküvőt 1660. június 9-én tartották meg az aquitaniai Saint-Jean-de-Luz városban (baszk neve Donibane Lohitzun). 1661. november 1-jén (Lajos 23 éves korában) megszületett a királyi pár elsőszülött fia, Lajos királyi herceg, Viennois hercege (1661–1711), akit a nagy trónörökösnek („le Grand Dauphin”) neveztek.
XIV. Lajos király és Mária Terézia királyné házasságából 6 gyermek született, de csak az elsőszülött fiú érte meg a felnőttkort: Lajos herceg, trónörökös (dauphin de Viennois) (1661–1711), de ő is meghalt még apja életében, Anna Erzsébet hercegnő (*/† 1662), születésekor meghalt, Mária Anna hercegnő (*/† 1664), születésekor meghalt, Mária Terézia (1667–1672), kisgyermekként meghalt, Fülöp Károly, Anjou hercege (1668–1671), kisgyermekként meghalt, Lajos Ferenc herceg, Anjou hercege (*/† 1672), születésekor meghalt.
Az egyeduralkodó bélyegkép|balra|Az ifjú XIV. Lajos (Charles Le Brun festménye, 1661)